Századok – 1994

Beszámoló - Beszámoló a Werbőczy István és műve c. tudományos ülésről (Földi András) I/194

198 BESZÁMOLÓ conclusioban adja meg, ahol egyenesen a római törvényhozókra hivatkozik, akik a régiek iránti tiszteletből ugyancsak így jártak el. A Tripartitumban fellelhető római jogi elemek elsődleges forrásául a iustinianusi Institutiók szolgálhattak, amelyekre a munka rendszerében, felépítésében is hasonlóságot mutat, sőt Werbőczy sok esetben még az egyes fejezet címeit is megtartotta. Nem esik szó azonban a már rendelkezésre álló jogi minták szolgai másolásának hibájába, hanem sikerrel ötvözi őket a magyar joggyakorlat eredményeivel. Ezért főképp tartalmi átvételekkel találkozunk, s csak addig a határig, ameddig az a rendi keretek közé illeszthető volt, létrehozva ezzel a két jogrendszer sajátos ötvözetét. Földi András, az ELTE római jogi tanszékének docense a római személyi és családi jognak a Hármaskönyvre gyakorolt hatását elemezte. A Tripartitumban a római jog átvételének mértékét elsősorban a célszerűség, a középkori magyar jog hézagainak kitöltése szabta meg, ami más európai országokhoz viszonyítva a római jog hatásának csak korlátozott, de nem jelentéktelen mértékben engedett teret. A jogképesség római jogi és Tripartitumbeli szabályait összevetve az előadó egyebek között megállapította, hogy Werbőczy a római jogtól eltérő értelemben használja a sui iuris kifejezést, ami alatt az apai vagy gyámi hatalom alatt nem álló személyeket érti. A nők hátrányos megkülönböztetése a római jogban sok tekintetben — elsősorban az öröklés terén — enyhébb, mint a Tripartitumban. A jogképességet a római joghoz hasonlóan a Hármaskönyv szerint is korlátozhatja az infamia, mely mind a római, mind a régi magyar jogban egyfajta mellékbüntetés szerepét töltötte be. A jogképességhez hasonlóan modern, de lényegileg mindkét jogrendszerben ismert fogalom a cselekvőképesség, melyet Werbőczy részletesen kifejt, és annak fő meghatározó tényezőjére, az életkorra vonatkozó szabályok a Hármaskönyvben önálló sedes materiae-vel rendelkeznek. A rokonsággal kapcsolatos római jogi fogalmak mint az agnatio és a cognatio is megjelennek a Tripartitumban azzal, hogy művében Werbőczy a maga részéről agnatusnak csak a férfiágon, cognatusnak csak a nőágon leszármazott rokonokat nevezi. A házasságban a házasfelek a carnis uniónál és a copulationál fogva, amit testi és jogi-erkölcsi köteléknek fordíthatunk, a testvéreknél szorosabb kapcsolatba kerülnek egymással, melynél fogva a leszármazó és végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt férj után az ingóvagyont özvegye örökli. Werbőczy kiemelt formában, külön titulusokban tárgyalja a római jogban alapvető intézménynek számító patria potestast, azon belül pedig az örökbefogadás intézményét, amelynek szabályai megegyeznek a római jogéival. A római magánjog Tripartitumbéli figyelembevételének talán legnevezetesebb példáját a gyámság, a tutela szabályai képezik, amelyről Tóth Ádám az ELTE római jogi tanszékének tanársegédje beszélt, aki a jogintézmény vizsgálata közben a kiskorúak gyámságának szabályai között keresett párhuzamot. A római jog és a Tripartitum között hasonlóság mutatható ki a cura és a tutela szabályainak elhatárolásában, a gyámoltak körének meghatározásában, a gyámok és a gyámság fajtáinak felosztásában. Werbőczy gyakorlata ebben a kérdésben közelebb áll a római szabályokhoz, mint kora európai gyakorlatához, ahol a hatósági gyám szerepét helyezték előtérbe. A szerző rámutat a Hármaskönyv szabályai és lex Plaetoria (vagy lex Laetoria) rendelkezései közötti azonosságra a kiskorút rászedő személyekkel kapcsolatban.