Századok – 1994

Dokumentumok - Sziklay Andor: Amerikai állampolgár az emigráns Kossuth szolgálatában. William James Stillman magyarországi küldetése I/169

174 DOKUMENTUMOK szállni lehetett. A primitív környezet, Párizs és Brüsszel után, romantikus hatást tett rám. Berlinben megismerkedtem Varnhagen von Ense úrral, akihez ajánlólevelem volt Schmidt asszonytól, londoni republikánus ismerősömtől. Nagyon szívélyesen fogadott és igyekezett rábeszélni, hogy maradjak Berlinben a fényes téli társaságbeli szezonra. A fő vonzóerő abban állt az én szempontomból, hogy megismerkedhetnék Humboldt úrral, aki pillanatnyilag távol volt. Varnhagen von Ense a legkellemesebb benyomást hagyott emlékezetemben, mint udvarias, szívélyes, segítésre mindig kész ember, akinek átfogó képe volt a politikai viszonyokról és aki nagy érdeklődéssel viseltetik Amerika iránt. Meglátogattam az új múzeumot is, ahol Kaulbach freskókon dolgozott. Ezután Drezdán át Prágába érkeztem, ahonnan már el is kellett kezdenem a Kossuthnak szóló jelentéseket. Bécsben fürgébb voltam a híres rendőrségnél, amelynek hírneve túlzott: elsiettem egy szállodából, mielőtt még onnan nevemet bejelenthették volna és spicli szegődhetett volna nyomomba. Egy republikánushoz mentem, akit Kossuth ismert és aki összehozhatott volna az osztrák főváros egy magyar lakosával. Ez állhatott volna egy ügynöknek a helyére, akivel megszakadt a kapcsolat. Mint Kossuth még otthon elmondta nekem az esetet, hogy nagy óvatosságra intsen, az illetőnek titkos utasítást kellett vinnie bizonyos beszervezett tisztekhez, vagy közkatonákhoz, de amikor megközelítette a kaszárnyát, lecsaptak rá a rendőrkopók. Találtak nála egy noteszt, amelyben kívülállók mellett olyanok nevei is voltak feljegyezve, akikkel Kossuth érdekében az ügynöknek kapcsolatba kellett volna lépnie. Mindegyiket letartóztatták, köztük az említett személyt, aki árulást gyanított. Ez, attól félve, hogy kínzásnak nem lesz képes ellenállni és fel fogja tárni Kossuth ügyét veszélyeztető adatait, cellájában az ágy lepedőjébe csavarta magát és azt az asztalon égő gyertyával meggyújtotta. Csak akkor kiáltozott segítségért, amikor már tudta, hogy menthetetlen. Az odasiető őrség előtt kijelentette végső lélegzetével, hogy a forradalmi eszmékért, amelyeket főnöke diadalra fog vinni, ezrek képesek kínhalált szenvedni úgy, mint ő. (Nyilván Johann Mázról, a szabadságharc honvédseregének volt alezredeséről van szó. - A szerk.) Ennek az embernek a pótlására kellett tehát találni valakit. Akihez irányítottak, egy szalaggyártó üzem tulajdonosa volt a főutcák egyikén. Azzal az ürüggyel, hogy látogatójának megmutatja az üzem emeleti szövőtermét, felvitt oda bizalmas beszélgetésre, így módom volt lehallgatás veszélye nélkül tájékoztatnom őt megbízatásomról. Lelkesen fogadta beszámolómat. Elvitt otthonába, bemutatott a feleségének, lányainak és az egyik lány udvarlójának, azzal, hogy Kossuth ügynöke vagyok. A hajam szála állt égnek. Egy pillanatra sem szűnt ezt követően, bécsi tíz napom alatt, aggodalmam afölött, hogy ennek a bemutatásnak következményei lesznek. Ellenséges földön jártam, ahol ha a legcsekélyebb gyanú terelődött volna rám, örökre eltűntem volna. Rejtjelekkel írott üzenetek voltak nálam Kossuth aláírásával, és most már öt nő és két férfi növelte azok számát, akik tudtak feladatomról. Az első két-három nap alatt érthetően féltem, csak járkáltam az utcákon s itt-ott kávéztam, szivaroztam, nem volt nyugodt pillanatom. De mégsem hanyagoltam el egészen a dolgomat.