Századok – 1994

Dokumentumok - Sziklay Andor: Amerikai állampolgár az emigráns Kossuth szolgálatában. William James Stillman magyarországi küldetése I/169

DOKUMENTUMOK 175 Sikerült megtalálnom valakit, akinek a nevét Kossuth azzal adta meg nekem, hogy ez szükség esetén egyes bécsi hívekkel kapcsolatba léptethet. Az illető azonban nyomban kijelentette, hogy б semmiféle összeköttetés megteremtését nem vállalja sem a bécsiekkel, sem, úgymond a volt diktátorral és hevesen figyelmeztetett igyekezetem esetleges karhatalmi következményeire. Hangoztatta, hogy Kossuth túlbecsüli a magyarokra gyakorolt hatóerejét, amely az általa okozott katasztrófa következtében mélypontra süllyedt. Mindemellett egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy vállalkozásomat feladjam, vagy bármilyen tekintetben kevesebbet tegyek az ügyben, mint amire megbízást vállaltam. Jelentettem Kossuthnak, hogy az egyetlen, akit ez ideig együttműködésre késznek találtam, a szalagüzem tulajdonosa volt, aki azonban nem eléggé elővigyázatos. Jelentettem azt is, hogy sikerült megnyernem az amerikai konzul bizalmát, aki egyébiránt a császári kormány készséges híve volt; vízumot kaptam Magyarországra és megérkeztem Pesth-re. Végrehajtandó feladatom színhelyén mihamar ráébredtem, hogy Kossuth milyen ügyetlen összeesküvő volt. Helyi ügynökének nevét és az ún. Károlyi Ház-beli lakását anélkül adta meg nekem, hogy figyelmeztetett volna arra, amit kétségkívül tudhatott: nevezetesen arra, hogy ez az ember bujkál a rendőrkopók elől és csak a legnagyobb elővigyázattal és mások útján lehet megközelíteni. Bécsi taktikámmal, tehát anélkül, hogy kérdezősködéssel magamra tereljem a figyelmet, egyenesen a címre hajtattam. A Ház kapusa, aki bizonyára feltételezte, hogy a konflis kocsisa spicli, azt válaszolta kérdésemre, hogy ilyen nevű lakó ott nincs. Visszatértem a szállodába és azután gyalog mentem vissza a Házhoz, ahol megint megkérdeztem a kapust, de ez mérgesen ugyanúgy felelt, mint előbb. Most már nem tudva, mitévő legyek, levelet küldtem Kossuthnak. Közöltem, hogy az a bizonyos személy hol érhet el engem. Kossuth azonban válaszában csak megismételte előzőleg adott utasításait. Hotelbeliekkel beszélgetve megpróbáltam kérdezősködni addig a mértékig, ameddig gyanú keltése elkerülhető volt, olyan szabadelvű polgárok iránt, akiket talán felhasználhattam volna. Eközben behívót kaptam a rendőrségre. Úgy látszik, kielégítően szerepelhettem ott, mert meggyőződhettek arról, hogy németül milyen keveset tudok és az gondolhatták, hogy ostoba, ügyefogyott fráter vagyok, bemutatkozásom szerint utazgató tájképfestő, aki nem ismer senkit, de nem is keres ismeretséget. Azt, hogy gyanakvásuk megszűnt, nyilván elősegítette a konzulunktól kapott igazolás. Néhány napig vártam valamilyen kínálkozó alkalomra. Ehhez hozzá is juttatott egy gyomorrontás, amely megokolta, hogy orvost hívjak. Egy Dr. Orzovensky nevű orvost választottam, aki, mint megtudtam, az orvosi kar főnöke volt a forradalom idején. (Dr. Orzenovszky Károly törzsorvos volt Görgey táborában; 1849-ben egy ideig az Újépületben raboskodott. - A szerk.) Ennek az orvosnak a segítségével óvatosan utánajártam azoknak, akikhez Kossuth irányított. Kitűnt, hogy mindegyik ellen vádiratot adtak ki, mindegyiket kereste a rendőrség, de erről Kossuthtól nem kaptam intést. A sok járáskelésben a csizmáim sarkai alaposan megkoptak. Választanom kellett, jáijak-e tovább velük, kockáztatva, hogy az alájuk rejtett papírok előbukkannak,