Századok – 1994

Dokumentumok - Sziklay Andor: Amerikai állampolgár az emigráns Kossuth szolgálatában. William James Stillman magyarországi küldetése I/169

172 DOKUMENTUMOK Kaptam is felkérést néhány hét múlva arra, hogy Londonba utazzam. Pulszky megadta nekem Kossuth ottani lakáscímét, amely ha jól emlékszem a csöndes Bywater Way-ben volt, és arra utasított, hogy késó éjszaka és kerülő utakon menjek oda, mert a házat osztrák kémek állandóan figyelték. Ajánlólevelet kaptam Madame Schmidt-hez, egy német emigránsnőhöz, aki a londoni köztársaságiak egyik vezetője volt. Otthonában különféle menekültek kis csoportjaival találkoztam: németekkel, franciákkal, oroszokkal és másokkal. Ez a kör minden vasárnap este az európai politikai helyzetet vitatta. A résztvevők közül csak egyre emlékszem, egy Nurich nevű fiatal oroszra, akivel szoros barátságot kötöttem; ez azóta természetesen megszűnt. A Galita-tervről többé nem esett szó, minthogy az amerikaiakkal való politikai megegyezéstől függött volna, amely nem jött létre. Ellenben az a határozat történt, hogy Milanóba utazzam egy kiáltvánnyal, amelyben Kossuth az ottani olasz katonaság magyar tagjait arra kéri, hogy forrongások esetén ne lőjenek olasz felkelőkre. Ez arra a felkelésre vonatkozott, amelyet Mazzini 1853 tavaszára tűzött ki s amelyre nézve a két szabadsághős nem volt azonos véleményen. Kossuth ekkor nem volt készen arra, hogy Magyarországon felkelést támasszon; mindaddig nem akart népi zendülést felidézni, amíg nem lehetett kilátás teljes sikerre. Mazzini viszont úgy vélte, hogy még sikertelenség kockázatával is szükséges a felkelés, mert a kezdeményezés magában véve növelné az ő meggyengült olaszországi hatóerejét. Kossuth azt mondta nekem, hogy ellenzi Mazzini álláspontját, mert nem hajlandó „a magyar nemzet vérével könnyelműsködni". De ha Mazzini úgymond, tovább erősködik, azt parancsolná a magyar katonaságnak, hogy felkelés esetén ne lőjenek a népre — de ennél többet tenni nem hajlandó. Kossuth utasítására Londonban vártam Mazzini terveinek kialakulását. Mielőtt az én vállalkozásomra sor került volna, egy másik misszió vált sürgőssé. Amikor a magyar szabadságharc 1849-ben összeomlott és Kossuth Törökországba készült indulni, elhatározta, hogy a magyar királyi koronát és tartozékait elrejti valahol, ahol ezek nem juthatnának osztrák kezekbe. A korona nélkül Ferenc József nem kerülhetne törvényesen a magyar trónra. Kossuth és kabinetjének egy tagja, Szemere Bertalan, az Alsó Duna egyik pontján a relikviákat elásatta egy osztag hadifogollyal, akiket azután a nagy titok megőrzésének biztosítására agyonlőttek. (Jegyzet: Ez a rémregénybe illő álhír a Szentkorona megtalálása után terjedt el a bécsi sajtóban. — A ford.) Utóbb Kossuth hírt kapott arról, hogy Szemere, aki időközben politikai ellenfelévé vált, közölni akarja a relikvia rejtekhelyét az osztrák kormánnyal. Ekkor egy különítményt szervezett, amelynek élére engem állított. A lelőhely pontos leírását egy rejtjeles memorandumba foglalta. A „kulcs" egy olyan magyar dalból alakított, amely kedvence volt egyik budapesti hírszerzőjének. A memorandumban minden betűt egy törtszám képviselt, amelyben a nevező a dal valamelyik szavát, a számláló pedig annak a szónak valamelyik betűjét jelezte. Ennek alapján a szöveg négy részre oszlott. Az elsőt a 1., 5., 9. és további betűk tették ki, a másodikat a 2., 6., 10. és így tovább, a harmadikat a 3., 7., 11., stb., a negyediket a 4., 8., 12., tehát mindig 4-nek hozzáadásával. A papír nagyon vékony, finom, kicsire hajtogatható és könnyen eldugható volt. Két példányt kaptam, egyet