Századok – 1994

Dokumentumok - Gángó Gábor: Eötvös József első politikai-filozófiai szintézisterve I/160

DOKUMENTUMOK 165 feléijen azzal, akinek a viseletét kölcsönkérte, és mintha minden megtörténhetne, ha az államot bebújtatjuk valamely jólszabott alkotmányos jellegű álruhába. A jelent és jövót illető eszmék zűrzavarának szükségszerű következménye, hogy a jelen pillanatban Ausztriában két egymással ellentétes jelenséget szemlélhetünk, melyek mindegyike az államért való legkomolyabb aggodalomra jogosít fel. Sokaknál szüntelen tevékenységet látunk - vagy a puszta rombolásban, mivel, úgy látszik, meg vannak győződve arról, hogy először csak alaposan tisztogatni kell, a jó dolgok már majd maguktól előteremnek; avagy pedig új alkotmányos formák alapításában, amelyeket a szabadság és egyenlőség egyetlen igazi alakjának nyilatkoztatnak ki, és mindenkit, aki ebben kételkedik, eretnekséggel vádolnak, oly vallásos türelmetlenséggel, mintha a megvarratlan trieri köntösről volna szó. Másoknál a legnagyobb közöny mutatkozik, részben mivel számukra az osztrák állam helyzete eleve reménytelennek tűnik, mivel ott mindazt, amit az állam berendezéséről szóló kézikönyvek tanítani szoktak, nem pontosan tudják alkalmazni, részben mivel azt hiszik, hogy az állam, amely az elmúlt időben a nagy veszedelemből csodával határos módon korábbi kiterjedésében keveredett ki, nem futhat zátonyra, és az integritás megőrzéséről az európa diplomácia, az alkotmányos szabadságról pedig a Jóisten fog gondoskodni - mintha egy 35 milliós állam másképpen fennmaradhatna, mint saját ereje által, és mintha a szabadság nem a tudásnak az értelmében volna Isten ajándéka, amelyhez Isten az ösztönzést is megadta, de aminek a hasznát magunknak kell megszereznünk. Sok szó esik a tömegek rosszindulatáról és egyes emberek bűnös céljairól, mint ami bizonyára oka annak, hogy Ausztria szép jövendője még nem kezdődött meg. Én nem tagadom sem a sokaság rosszindulatát, sem egyes emberek bűnös céljait, csupán annyi tűnik előttem biztosnak, hogy az utóbbit illetően igen gyakran csalódunk, és hogy sokkal több népet vezetnek félre a romlás felé vivő útra olyanok, akik ezt aljas szándékkal, mint olyanok, akik tudatosan, személyes célok eléréséért teszik. Ami viszont a rosszindulatot illeti, az ezrekre igaz lehet, de nem volt még sem Ausztriában, sem másutt a világon nép, ahol a többség vagy akárcsak egy olyannyira jelentős kisebbség, amely az ország sorsára befolyást tudott gyakorolni, a felfordulást vagy ne adj isten a gonoszságot akarta volna. Ahogy az egyes ember döntése majdnem mindig mint az önfenntartás eszköze működik, és a zsarnokok sora Nérótól Robespierre-ig, akiknek a nevétől az ember iszonyattal visszaretten, inkább a legygyávább, mint a legkegyetlenebb emberek névjegyzékének tekinthető; úgy népek soha nem rohantak a fejetlenségbe, csak miután kétségbe vonták a meglevő rend fenntartásának lehetőségét, és emiatt mindenáron egy újnak megalapozására törekedtek. Amit a népek gonosz indulatainak neveznek, az mindig efféle eszmék eredménye. És szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy Ausztriában csupán a nézetek és eszmék körül uralkodó zűrzavart kell megszüntetnünk, hogy a bennünket körülvevő bonyodalmak nagy részét megoldjuk, és lehetővé tegyük, hogy az eszköz megválasztásában ugyanúgy megegyezésre jussunk, ahogy a cél tekintetésben — ami a szabadság és rend megalapozása — Ausztria lakóinak legnagyobb része között amúgy sem áll fenn nézetkülönbség. Ez az, amire ebben az írásban kísérletet teszek.