Századok – 1994

Történeti irodalom - Kónya Sándor: „…Magyar Akadémia állíttassék fel…” (Ism.: Mucsi Ferenc) VI/1289

TÖRTÉNETI IRODALOM 1291 folyó kutatások irányítása, az elméleti és kísérleti alapkutatások, továbbá a társadalomtudományi kutatások országos koordinálása. Ezzel az Akadémiát gyakorlatilag bekapcsolták az államigazgatási feladatok ellátásába, másrészt azonban megmaradtak tudós testületi feladatai és saját intézethálózatának irányítási tennivalói is. Ez a helyzet nem kis belső feszültségek forrásává vált, de kihatott a tudományirányítás egészére is. A — rossz irányú — „megoldást" az 1969. évi 41. sz. tvr. hozta, amely most már formailag is beépítette az Akadémiát az államigazgatás rendszerébe — lehetővé téve a kormány közvetlen beavatkozását a tudományos élet irányításába. A tvr. „kettéosztotta" az Akadémiát, külön-külön meghatározva az elnök (és a tudományos testület) feladatait, egyrészt, a főtitkárét (és az alárendelt szakigazgatási és intézethálózatot), másrészt. A „kétfejű sas" időszaka volt ez, amelyben a „főtitkári vonal" — értsd: a szak-, ill. államigazgatási rész dominált, s az elnöki és testületi jogok a szakigazgatási döntések tudományos alátámasztására redukálódtak. A főtitkár sajátos kormánytisztviselővé vált, a közgyűlés ajánlására a kormány nevezte ki, s bár döntései előtt meg kellett hallgatnia a testületi szervek véleményét, a főtitkár szakigazgatási tevékenysége valójában közvetlen kormányirányítás alá került A változások különösen pregnánsan mutatkoztak meg az 1970-ben elfogadott új alapszabályban, amely kettéválasztotta az adminisztratív apparátust is; a főtitkári, hivatali szervezet miniszteri jellegű felépítést kapott, s az akadémiai intézethálózat is ennek az alárendelésébe került. Az 1970-es évek végére bizonyos közeledés mutatkozott a két terület között (egységesítették a hivatali szervezetet), csökkent a tudományos testületi és a szakigazgatási feladatok elkülönítése, ugyanakkor azonban az 1979. évi 6. sz. tvr. tovább növelte az Akadémia függését a kormánytól, kimondva, többek között, hogy az elnök immár nemcsak a közgyűlésnek, hanem a minisztertanácsnak is felelősséggel tartozik. Az 1980-as években fokozatosan előtérbe került a tudományos testületi állásfoglalások fontossága, csökkent a főtitkári — s ezzel az állami — kompetenciák súlya; enyhültek a politikai-ideológiai jellegű feladatokra utaló megfogalmazások az egyes szervezeti dokumentumokban. Az állami irányítás rendszerének egyszerűsítése kapcsán az Akadémiára osztották a társadalomtudományok országos irányítását (1986. évi 5. sz. tvr.), idesorolva az alapkutatások irányításának feladatát is. Nagyobb szerepet kapott a közgyűlés és az elnökség; állásfoglalásaiknak a főtitkár köteles volt érvényt szerezni. A tudományos testületek szerepének növekedését rögzítette az 1986-os alapszabály is. Ugyanez év végén a pártközpontban munkálatok indultak — többek között — a tudományos kutatás, a műszaki fejlesztés irányítási rendszerének reformjára. Ennek során különböző, az akadémiai kutatásokat, sőt az intézethálózatát is fenyegető elképzelések születtek, amelyekkel szemben az Akadémia vezetői az „előremenekülés" mellett döntöttek, s 1988-ban akadémia törvény előkészítését indították el. Az 1989-es közgyűlés elfogadta a törvény előzetes koncepcióját, amely — megszüntetve államigazgatási feladatait — az Akadémiát tudományos feladatokat ellátó, autonóm köztestületként határozta meg, amely a kutatást szolgáló saját vagyonnal rendelkezik, saját kutatóintézeteket s ehhez kapcsolódó egyéb intézményeket tart fenn és működtet; tevékenységét rendszeres állami (költségvetési) támogatás segíti. A törvény végül garantálja a kutatások szabadságát, mind az intézmények, mind az egyes kutatók tekintetében. A rendszerváltoztatás lendületében 1990 tavaszán elfogadott új alapszabályban — a lehetőségekhez képest — igyekeztek érvényt szerezni az új alapelveknek a napi tevékenység és a szervezeti keretek szintjén. Ezt elősegítette az új kormányelnök levele a főtitkárhoz, amelyben kérte, hogy a törvény elfogadásáig az elnökkel egyetértésben járjon el — oldva ekként a még érvényben volt államigazgatási szerepkör lehetséges továbbélését a tudományos életben. Az Akadémiai törvényt többéves politikai és tudománypolitikai csatározás után, nem kevés kompromisszummal, 1994 márciusában, XL. törvényként fogadta el az országgyűlés. A kötet 1993 végével zárul; a törvény szövegét a kiadó — pótlólag — füzetként mellékelte a kiadványhoz. így válik kerek egésszé a történeti áttekintés: az Akadémia — megszabadulva a sok évtizedes ideológiai-politikai befolyástól és közvetlen szervezeti-hatalmi irányítástól — visszatérhetett eredeti hivatásához, hogy tudós társaságként szabadon munkálkodjék a nemzet felemelkedéséért. Xónya Sándor dokumentumgyűjteményét (és benne alapos bevezető tanulmányát) a magyar tudománytörténet maradandó értékeként üdvözölhetjük, amelyet örömmel ajánlhatunk felhasználásra mind a kutatásban és oktatásban, mind a szélesebb olvasóközönség ismereteinek gyarapítására. Mucsi Ferenc