Századok – 1994

Krónika - Siklós András 1922. október 28. – 1994. január 26. (Hajdu Tibor) VI/1292

KRÓNIKA 1318 SIKLÓS ANDRÁS 1922. október 28. - 1994. január 26. Siklós András a kínosan precíz, lelkiismeretes, részkérdések tisztázásában szívesen elmélyülő, az idő rohanásával alig törődő történetkutatók egy módszer, egy világkép mellett kitartó típusához tartozott. Csakhogy érdeklődése nem a középkori oklevelek és kódexek világába vitte, hanem viharos századunk forradalmi eseményeinek krónikása lett; olyan eseményeké, melyek képét napi politika és hangulat mindig a maga ízléséhez akarja alakítani. Alkura alkalmatlan, egyszer kialakult véleményéhez csökönyösen ragaszkodó, visszahúzódó és nehézkes alkatával sok bajt okozott magának, s bár a nála könnyebben alkalmazkodó, divatjamúlt nézeteiket fürgén meghaladó pályatársai példája egyre több keserűséggel töltötte el, azt követni még csak kísértést sem érzett. Többre tartotta a klasszikus igényt: légy hű önmagadhoz. Pedig az átélt hányattatások során szerencséje is lett volna, ha élni tud vele. Jómódú családból származott, apja fővárosi ügyvéd, anyja felvidéki nagybirtokos özvegye, így a pályakezdéshez szükséges alapműveltséget, nyelvtudást már gyermekfejjel megszerezhette. Bár az egykori birtokból anyagi haszna kevés maradt, az tette lehetővé, hogy a zsidótörvények után is elvégezhesse az egyetemet - igaz, kizárólag a mezőgazdasági karon. így átérezve a kor ellentmondásait, bátyjával együtt fiatalon csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, kommunista párttagságát 1941-től ismerték el. Jobb ajánlólevél a háború után, mint a frissen elnyert diploma - magának köszönhette, ha több hátránya, mint előnye származott belőle. 1945-ben az MKP központjának könyvtárosa lett - 1948 végén a könyvtárral együtt adták át az akkor alakult Munkásmozgalmi (később: Párttörténeti) Intézetnek. Ott hamarosan az archívum-levéltár, majd a munkásmozgalom-történeti múzeum megszervezésével bízták meg. Kedvvel végezte a természetének megfelelő sok utánjárással, beszerzéssel járó, aprólékos sosincsvége munkát, előzmények nélkül, kezdő vagy kezdőnek is alkalmatlan munkatársakkal (de kiváló fényképészek, titkárnővé deklasszálódott hölgyek és dekoratőri munkát kereső szentképfestők segítségével) saját találékonyságára hagyva. Levéltárosnak könyvtáros maradt ugyan, vagyis az összegyűjtött iratanyagot decimális „rendben" keverte össze - de pótolhatatlan értékű könyv- tárgyi emlék és iratkincset mentett meg a pusztulástól. Ám hamarosan feltűnt, hogy egy intézetben, ahol a kutatók egy része a tanulmányírást a helyesírással együtt kezdte tanulni, a művelt, szabatosan fogalmazó Siklós nem volt hajlandó a sematikus és hamisító párítörténetírás művelésére. 1949 és 1957 között egy-két könyvismertetésen kívül nem találunk neve alatt megjelent írást. Ez a magatartás volt igazi oka annak, hogy 1953 elején fegyelmi úton elbocsátották (az indokok: polgári származása és hogy színleg sem volt hajlandó elfogadni a szovjet tanácsadók utasításait). Levéltárba vagy könyvtárba szeretett volna kerülni, de ellenségei elvágták útját - s miután már előbb tartott bibliográfiai kurzusokat, az ELTÉ-n kötött ki. Oda helyezték büntetésből, ahonnan másokat büntetésből bocsátottak el. S számára valóban büntetésnek bizonyult — oktatónak alig volt való, tanítványait