Századok – 1994

Történeti irodalom - Randolph L. Braham: The politics of genocide. The Holocaust in Hungary (Ism.: Michael Berenbaum) VI/1273

1274 TÖRTÉNETI IRODALOM Auschwitz után. Történelem, teológia és a mai judaizmus) második kiadása. És az idén, éppen a magyarországi zsidóság szétzúzásának ötvenedik évfordulójára vehettük kezünkbe a magyarországi Holocaust legjelesebb történészének, Randolph Brahamnek The Politics of Genocide című könyvét — második kiadásban. Az eredmény intellektuális diadalnak mondható. A magyarországi zsidóság sorsáról sokat tudunk, de nemigen értjük. 1944 márciusában Németország elfoglalta szövetségesét, Magyarországot. A magyarországi zsidóság deportálása néhány hét elteltével megkezdődött. Május 15. és július 9. között 437 402 zsidót deportáltak innen Auschwitzba. 147 szerelvény szállította őket. 1944. július 9-én, a deportálások tényleges felfüggesztésének napján, amely a magyar politikai irányvonal megváltozásának volt köszönhető, már csak Budapest zsidósága volt a helyén. A következő hat hónap a legkülönfélébb erők összecsapásait hozta. A németek azon voltak, hogy kierőszakolják „a zsidókérdés végleges megoldásának" végrehajtását. Budapest zsidói úgy harcoltak életben maradásukért, hogy megpróbáltak még egy darabig, a háború befejeződéséig kihúzni. A semleges államok képviselői, köztük Raoul Wallenberg svéd, Charles Lutz svájci diplomata a legtalálékonyabb módszereket vetették be a zsidók mentésére. Bizonyos erők a rendszer megdöntésére, saját céljaik megvalósítására törekedtek, miközben az óvatosabb vezetők felismerték, hogy a zsidók életben maradása csereeszköz, biztosíték lehet a háború utáni rendezés előnyösebb kimenetele szempontjából. A magyar Holocaust egyedülálló volta abból fakad, hogy 1944-ben játszódott le. Két hosszú évvel a végleges megoldás lengyelországi végrehajtása után. És már azután is, hogy a szövetségesek, a zsidó vezetők, a világ egész közvéleménye tudhatott vagy legalább tudnia kellett volna Auschwitzról, Májdenekről, Treblinkáról. Braham munkájának számtalan erénye van. Átfogó, szinte a legapróbb részletig is teljes. Ha valaki csak egy könyvet tud elolvasni a magyarországi zsidóság elpusztításáról, ezt a könyvet kell elolvasnia; és ha ezt az egyet elolvassa, aligha kell rajta kívül másikat is felütnie. A kezdeteknél kezdi, a magyar zsidóság emancipációjánál és ún, „aranykoránál", és nem a felszabadulásnál és az utózöngéknél, még csak nem is a népbírósági pereknél vagy a felelősség valaminő elismertetésére irányuló próbálkozásoknál végzi, hanem annak leírásánál, hogy miként tekint a Holocaustra a magyar történettudomány, illetve — nemzedékek múltán — maga a nemzet. Braham semmi teret nem hagy a spekulációnak. Mindent dokumentál. Azt a kérdést például, hogy mi mikor juthatott a zsidó vezetők tudomására, úgy válaszolja meg, hogy nyomon követi a legtöredékesebb információkat is a kommunikációs lánc mentén, precízen megállapítva, miről szereztek tudomát és mit adtak tovább ebből a zsidó közösségnek. Ugyanilyen aprólékos gonddal vizsgálja ugyanezt a semleges országok — köztük a Vatikán —, illetve a szövetséges hatalmak vonatkozásában. Merész könyv ez. Braham azonban tárgyilagos történész. Végigelemzi a magyar zsidóság drámájának szereplőit — a magyar kormányt, a különféle politikusokat és pártokat, a semleges és a szövetséges államokat, a németeket és még a zsidókat is —, hogy ítéletet alkothasson tetteikről. Példaszerú tudományossággal tárgyalja például a magyar zsidó vezetők körüli vitákat. Úgy ítélkezik a zsidó vezetőkről, akik tudtak a végleges megoldásról és Auschwitzról, hogy mindvégig kiegyensúlyozottan, tárgyilagosan, komolyan, részletekbe menően dokumentál, és mindezt mégsem kívülállóként teszi. Nem érthetjük meg kellő komolysággal a zsidó vezetők vívódásait és ballépéseit, ha csupán a lengyelországi zsidó tanácsokat vizsgáljuk, és nem vesszük tekintetbe a magyar zsidó vezetés attitűdjeiből és tetteiből leszűrhető bizonyító anyagot. Braham műve mintaszerű. Átlát a kritikusok titkolt politikai céljain és a vitázók önös érdekein. A memoárokat dokumentumokkal szembesíti, a zsidó beszámolókat a magyar és német gyilkosok által vezetett nyilvántartással, és csak azután mondja ki a végső szót. A magyar zsidósággal történtek rabul ejtően izgalmasak. A magyarországi Holocaust egész tragédiája néhány kurta hétbe zsúfolódik össze a náci hatalomátvételtől a gettósításokig és a deportálásokig. Éppen a magyar zsidók lemészárlásával szolgált rá Auschwitz „az éjszakák királyságának fővárosa" névre. A magyar zsidók kiirtásának közepette merül fel Auschwitz bombázásának gondolata, kezdi meg működését a Háborús Menekültügyi Bizottság (War Refugee Board). De magának a magyar zsidóságnak az összetétele is rabul ejtő: a vallásosabbja a rajongásig hithű, az elvilágiasultak a végsőkig azok, az asszimiláltak, a kiemelkedettek és az áttértek szégyellik zsidóságukat, külön elbírálás után sóvárogva. Van-e hiányérzetünk? Az olvasó olykor azt kívánja, bárha megjelenhetnék e komoly és komor munka rövidített kiadása is, hasonlóan a Hilberg-mű egyetemi kiadásához. Csak a legelkötelezettebb olvasók képesek egyvégtében végigolvasni ezt a másfél ezer oldalt — ők azonban busás jutalomban részesülnek.