Századok – 1994
Történeti irodalom - Kommunisten verfolgen kommunisten.(Ism.: Jemnitz János) VI/1264
TÖRTÉNETI IRODALOM 1265 negyedik az 1945 utáni sztálini korszak új és nagy tisztogatásait, míg végül az ötödik a Sztálin halála utáni „tisztogatásokat" mutatja be. A konferencián jó három tucatnyi előadás hangzott el. Ezeknek több mint fele német történészek munkája, akik között voltak idősebb egyetemi professzorok (olyanok is, akik maguk is megjárták a bör tönöket sőt a szovjet gulágokat is), és egészen fiatalok is, akik még a 20-as éveiket tapossák. A németek mellett előadásokkal szerepelt egy-egy angol, francia történész; a spanyol régiót német szakértő (Reiner Tosstorff) jelenítette meg. Viszonylag erősebb volt a közép-európai mezőny. Az osztrák kommunista párt belső történetét illetve a moszkvai „káderpolitikát" 1934-1940 között Вагту McLoughlin és Hans Schaf ranek közös áttekintésben dolgozták fel, a magyar vonatkozásokról Jemnitz János szólt. Sajnos a lengyel (oly fontos!) régió az 1930-as évekből csakúgy kimaradt, mint a cseh. A balkáni régióról, a jugoszláv kommunisták tragikus sorsáról a belgrádi Ubavka Vujocsevics és Vera Mujbegovics adott sok forrásanyaggal alátámasztott áttekintést. A Balkán egyéb területei ezúttal ugyanúgy kimaradtak a tablóból, mint a skandináv területek. Olaszországról német előadó beszélt, miként a latin-amerikai régióról is, egy jól ismert német szaktörténész Jürger Mothes szólt. Mindebből látható, hogy a kötet földrajzilag hatalmas területet ölel át. Az előadások jellege nagyon eltérő volt Egyesek jórészt visszaemlékezéseikre hagyatkoztak, mások publikált Írásos forrásokra, ismét mások archivális anyagokra, és végül voltak már oly szerencsések is (nemcsak orosz történészek), akik a Komintern és más moszkvai archívumok immár kutathatóvá vált anyagaiból is meríthettek. Emellett a megközelítési, felfogásbeli különbségek is jelentősek voltak. Az egyik alapreferátumnak tekintett bevezető előadás, amelynek szerzője Alekszandr Vatlin, a hajdani IML (Insztitut Markszizma Leninizma) egykori fiatal munkatársa volt, azt hangsúlyozta, hogy a sztálinizmus egyenes folytatása volt a lenini örökségnek, s az egész bolsevik hagyomány már eleve megalapozta e későbbi fejleményeket A német történészek, s köztük Nathan Steinberger, aki — mint felesége is — megjárta a sztálini gulágok poklát ezzel szemben nagyon határozottan a 20-as és 30-as évek megtorlásainak eltérő jellegét hangsúlyozták. Az egész konferencia eredményeit összegezve hangsúlyozta a két rendező német professzor, hogy a forrásanyagok feltárása tekintetében, a téma feldolgozásában igen sok történt mégis még sok metodikai alapelv nem tisztázódott eléggé, s még feltűnően nagy az eltérés, abban a kérdésben is, hogy hányan estek a sztálini megtorlások áldozatául. Ami a kérdés historiográfiáját illeti, az első megjelenítők között van Koestler híres munkája, a „Sötétség nappal" (és még néhány hasonlóan megrázó munka a 30-as évekből), ám hogy ez a „kommunizmus-irodalom" miként színeződött az emigránsok jóvoltából, avagy 1945 után, ez még további vizsgálódás tárgya lehet. Vagyis az inspiráló szervezők ezt a munkát e korszakra sem tekintették lezártnak. Az 1930-as évekre vonatkozó referátumok között — mint jeleztük — nem kevesebb, mint öt tárgyalta a német kommunizmus, a német kommunista párt és a Komintern viszonyát. Egy orosz kutató, Irina Scserbakova, immár az NKVD archívuma alapján vizsgálta, hogy az NKVD miként nyúlt bele a német kommunista emigráció életébe 1936 és 1941 között. Köztudott, hogy a német emigráció élete kiváltképpen tele volt tragédiákkal. A német Erwin Lewin a Komintern és a német kommunista vezetés konfliktusát egy másik előadó pedig a személyes pálfordulások történetét elemezte. A moszkvai perek visszhangját bemutató fejezeteknél megint csak nagy különbségek mutatkoztak az egyes országok kommunista pártjai és vezetői között. Míg a befolyásos francia kommunista vezetés nagyon hithű és engedelmes volt a brit kommunista párt történetében úgyszólván mindig voltak „kisülések". így az angol kommunista történész, Monty Johnstone nagy anyag alapján bizonyította, hogy míg a brit párt hivatalos lapja, a Daily Worker azonnal „elhitte a vádakat" és a perbefogottakat kárhoztatta, a párt főtitkára, Harry Pollitt a vádaknak sohasem adott hitelt. Pollitt igen korán interveniált letartóztatott brit kommunista érdekében, s éppen heves interveniálása nyomán még 1937-ben szóba került Moszkvában, hogy esetleg jó lenne őt leváltani. A moszkvai perekkel kapcsolatban az előadók javarészt hangsúlyozták, hogy ezek végzetesen hatottak a széles antifasiszta baloldali táborra, s ezen belül az értelmiségiekre, akiknek egy része éppen e perek kapcsán fordított hátat Moszkvának és a kommunistáknak. S mindez alig egy hónappal azután történt hogy a Franco-felkelés a másik oldalról állította kemény próba elé ugyanezeket a köröket, személyiségeket Emellett azonban ismeretesek azok a nagy szellemiségek, akik vagy nem voltak hajlandók szembefordulni Moszkvával és leleplezni a moszkvai perek koholt voltát (így Thomas és Heinrich Mann, Romain Rolland), sőt voltak olyanok is, akik különféle megfontolások alapján és bonyolult szellemi rárakódásokkal hajlandóak voltak a vádlottak vádlóinak szerepét, a per igazságos voltának igazolását is magukra vállalni. Ezek közé tartozott az oly kitűnő és más kérdésekben oly tisztánlátó, történetileg is olyannyira tájékozott nagy német író, mint Lion Feuchtwanger és az osztrák Ernst Fischer. A német írók, értelmiségiek oly sokszorosan megterhelt és olyannyira egyéni magatartásáról, megszólalásaikról több előadás is elhangzott (Persze a
