Századok – 1994
Közlemények - Hermann Róbert: Műfajok és tendenciák az 1848–49-es polgári memoárirodalomban I/113
AZ 1848-49-ES POLGÁRI MEMOÁRIRODALOMRÓL 119 aláírásuk szerepelt a Függetlenségi Nyilatkozat hivatalos példányain, s így nyilvánvalóan elkövették a felségsértés bűnét. A képviselők többsége ugyanis nyugodtan védekezhetett azzal a hadbíróság előtt, hogy б a trónfosztás kimondásakor nem is volt a debreceni nagytemplomban, nem értett egyet ezzel a lépéssel stb., az б védekezésüknek volt némi hihetősége, az aláírókénak azonban nem. Azért foglalkozunk ilyen részletesen a hadbírósági eljárások körülményeivel, mert ezek során születtek következő forráscsoportunk, a hadbírósági igazoló iratok egyes darabjai. Sajnos a polgári személyek ellen folytatott hadbírósági eljárások anyagát a múlt század hetvenes éveiben a bécsi Kriegsarchivban erősen kiselejtezték, jó esetben fennmaradt a hadbíró előterjesztés (votum informativum), az iratjegyzék és az ítélet, rosszabb esetben csak egy egyszerű utalólap arról, hogy az illető személyt mikor részesítették amnesztiában. Az 1849-ben külföldre távozottak iratanyaga néhány kivétellel ma is megtalálható, eltűntek azonban a nevesebb kivégzett személyek, ill. az 1867 után is aktív politikai szerepet játszók iratai — talán nem egészen véletlenül. A polgári személyek ellen lefolytatott vizsgálatok során a vádlottaknak lehetőségük volt arra, hogy védőiratban táiják a bíróságok elé 1848-49-es tevékenységük történetét és indokait. Ezek közül a védőiratok közül ismerjük gróf Batthyány Lajosét, egy későbbi kéziratos másolat alapján nemrég tette azt közzé Urbán Aladár Batthyány pőrének anyagát tartalmazó kötetében. A második magyar felelős minisztérium tagjai közül Duschek Ferenc írt igen hosszú, s természetesen célzatos védőiratot 1848-49. évi működéséről, amelyben azt igyekezett bizonyítani, hogy pénzügyminisztériumi államtitkárként és miniszterként egyaránt az ausztriai uralkodóház érdekeit igyekezett — természetesen titokban — képviselni a magyar államapparátusban. A védőirat sikere csupán részleges volt. Duschek ugyan megmenekült a halálbüntetéstől, de így is hosszú éveket kellett börtönben töltenie. A képviselők védőiratai közül fennmaradt a Kossuth ellenzékének számító, békepártként aposztrofált politikai csoportosulás egyik vezéralakjáé, Kazinczy Gáboré. Kemény Zsigmond védőiratát 1883-ban kivonatosan tett közzé Beksics Gusztáv. Ennek újrakiadása folyamatban van, bár az eredeti kézirat sok helyen erősen megrongálódott, s egy része el is tűnt, az így is megállapítható, hogy a Beksics által közölt szöveg az eredeti terjedelemnek mindössze kétharmadát teszi ki. 1990-ben fedezte fel és publikálta Ruszoly József a képviselőház korelnökének, Palóczy Lászlónak a védőiratát, a fennmaradt fogalmazvány alapján. Bodnár István és Gárdonyi Albert utalásából tudjuk, hogy Bezerédj Istvánnak is volt ilyen védőirata, s e század elején még a család birtokában volt annak fogalmazványa. E védőiratok forrásértéke — minden torzításuk ellenére — jelentős. Kemény és Kazinczy védőiratai a képviselőház működéséről tartalmaznak más forrásból nem ismert adatokat; Duscheké az OHB és a Szemere-kormány belső ellentéteibe nyújt bepillantást. E védőiratok közös jellemzője az, hogy íróik minden alkalommal hangsúlyozták az 1848 áprilisi törvényekhez való ragaszkodásukat, illetve azt, hogy szükségesnek tartották azok bizonyos módosítását az osztrák fél javára. A forradalom ügye melletti kitartásukat jobbára egzisztenciális okokkal, vagy Kossuth és Madarász „terrorizmusával" magyarázták. E védőiratokat olvasva azt hihetnénk, hogy 1848 szeptembere és 1849 áprilisa között Budapest és Debrecen az 1793-1794-es Párizshoz volt hasonlatos, a békepárt tagjai amúgy is szívesen aposztrofálták magukat magyar gironde-istákként (ahogy persze a
