Századok – 1994

Közlemények - Bárány György: A Wallenberg-kutatás időszerű problémái és feladatai VI/1149

1152 BÁRÁNY GYÖRGY gyása jellegzetes címet viseli, míg Richard Breitman és Alan M. Kraut műve az amerikai menekültügyi politika és európai zsidóság viszonyát az egész náci időszak, tehát az 1933-1945 közti évek keretében taglalja. Mindkét munka kitér Wallenberg mentőakciójára, s ez érthető, mert a WRB nemcsak anyagilag fedezte a svéd diplomata vállalkozását. Az első részletes instrukciókat a mentőmunka megszervezésére 1944. július 7-én, tehát amikor Wallenberg már Berlinben volt útban Budapest felé, a WRB küldte, s Wallenberg munkájáról diplomáciai úton rendszeresen jelentett Olsenen keresztül a WRB-nak.13 Figyelemreméltó ebben az összefüggésben, hogy amikor a nemzetközi demarsra a magyar kormány végül is pozitív választ adott július közepén, utalt a külföldi intézmények sorában ismételten a WRB javaslatára is, amely többek között előirányozta tíz év alatti gyerekek Palesztinába küldését a Nemzetközi Vöröskereszt útján és a Magyarországon internált zsidók anyagi támogatását.1

4

Megemlítendő, hogy az amerikai pénzügyi hatóságok által a WRB-nak mentőakciók számára magánforrásokból külföldi átutalásra engedélyezett mintegy 20 millió dollárból közel 16 és fél millió volt zsidó szervek hozzájárulása, míg az elnök különleges szükségalapjából az eredetileg előirányzott 1 milliós összegnek kevesebb mint felét használták fel.1

5 Mint a Wallenbergnek adott direktívákból, melyeket Olsenen keresztül, de a svéd diplomácia útján kapott, s persze egész magyarországi működéséből is világos, a WRB nem bánta, ha képviselői (s itt nemcsak Wallenbergről van szó), nem ragaszkodnak a hagyományos diplomáciai módszerekhez. Ennek a nem tradicionális amerikai diplomáciának, amelyhez Wallenberg kapcsolódott, s amelynek a State Department nem mindig örült, nagy „haladó hagyománya" volt még a WRB-t megelőző időből. Az 1940 júniusi francia összeomlást követően pl. még az USA háborúba lépése előtt, egy erre alakult Szükségállapotra Szóló Mentőbizottság (Emergency Rescue Committee) többszáz rászorulónak adott rendszeres segélyt, s a Bizottság képviselője, Varian Fry, több mint ezer politikai és intellektuális emigránsnak nyújtott kezet Franciaország elhagyásához. A menekültek között volt a festő Marc Chagall, André Breton és Max Ernst, a szobrász Jacques Lipshitz, a Nobel-díjas biokémikus Otto Meyerhoff, Franz Werfel, Golo Mann írók, a politológus-filozófus Hannah Arendt, Hans Habe, az orvosíró Fritz Kahn, a spanyol katolikus filozófus Alfredo Mendizabel, s a neveket tovább lehetne sorolni.16 Természetesen a „végső megoldás" előtti franciaországi mentőakció, amely nem sokkal Pearl Harbor után befejeződött, méreteiben és jellegében sokban különbözött Wallenberg missziójától. De mindkettő keresztülviteléhez elszánt, önfeláldozó, mélységesen humánus, irányításra alkalmas egyéniségre volt szükség. Wallenbergben meg voltak ezek az emberi vonások, kitűnő szervezőnek bizonyult, s örökölte édesanyja szívós, harcos természetét is. Magyarországi sikeres, életmentő tevékenységében segítette a svéd diplomáciai apparátus és kormányzat humanitása és az amerikai háborús gépezet War Refugee Boardon keresztül érvényesülő embermentő céltudatossága és financiális ereje. De a fiatal svéd belső meggyőződésből fakadó, töretlen, acélos humánumának megértése nélkül sem a német nácizmus feletti győzelmét, sem a sztálini terrorapparátus általi tragikus eltiprását nem foghatjuk fel. S ez a Wallenberg erkölcsi egyéniségéből sarjadó harmadik gyökér a kulcsa emberi nagyságának.