Századok – 1994

Közlemények - Ladányi Andor: A Numerus Clausus-törvény 1928. évi módosításáról VI/1117

1142 LADÁNYI ANDOR sem tekintették szívügyüknek a vidéki egyetemek fejlesztését, hallgatólétszámuk növelését.5

1 A „nemzethűség" és az „erkölcsi megbízhatóság" követelménye az 1920. évi törvényben nyilvánvalóan az 1918-1919. évi forradalmakban résztvett diákok egyetemi felvételének, ill. továbbtanulásuknak megakadályozására irányult. E követelmény fenntartása — közel egy évtizeddel a forradalmak után — gyakorlati jelentőséggel nem bírt. (A nemzethűséget és az erkölcsi megbízhatóságot egyébként a végrehajtási rendelet szerint az illetékes középiskola igazgatója által kiállított erkölcsi bizonyítvánnyal kellett igazolni.) A legnagyobb problémát a felvételek során — mint azt a törvényjavaslat országgyűlési vitájának ismertetése során és a törvény végrehajtásával kapcsolatban már kifejtettük — a különféle foglalkozási ágakhoz tartozók számának és jelentőségének megfelelő arányban való felvételének alkalmazása jelentette; ezt a felvételek tapasztalatairól szóló jelentésében több intézmény, kar is hangsúlyozta. A budapesti bölcsészkar 1928. december 12-i jelentése szerint a különbözö foglalkozási ágakhoz tartozók száma a statisztikai adatok alapján megállapítható ugyan, „de hogy a különböző foglalkozási ágak jelentőségének figyelembe vétele a % szerinti megoszlást mily mértékben befolyásolja, azt megállapítani már bajos", s ezért a végrehajtási rendelet 14. §-ában említett „relatív és abszolút beteltség illuzórius fogalommá válik". E probléma megoldására — mint említettem — az intézmények, karok többsége nem vállalkozott, de ez nem is volt szükséges, mert e bonyolult szempontrendszer tulajdonképpen csak a numerus clausus-törvény alapvető célkitűzésének leplezésére szolgált. Huszti Klebelsberg-monográfiájában ezzel kapcsolatban megállapította: a törvény „pontos alkalmazása olyan bonyolult statisztikai kalkulációkat kívánna, talán szándékosan annyira homályos, áttekinthetetlen, önkényes alkalmazásokra módot nyújtó volt, hogy a gyakorlatban alig lehetett vele valamit kezdeni. A gyakorlat nagyjában az maradt, ami az új törvény előtt volt". De hivatkozhatunk ezzel kapcsolatban az egyetemi és főiskolai hallgatók felvételének szabályozásáról szóló 1940. november 15-i törvényjavaslat miniszteri indokolására is. Az általános indokolás ismertette az 1920. évi XXV. tc. fő célkitűzéseit, kiemelte, hogy e törvény vonatkozó rendelkezése a háború után „világszerte az első törvényes védekező intézkedés volt a zsidóság veszedelmes térhódításával szemben". Vázolta e törvény módosításának körülményeit, majd hangsúlyozta, hogy annak végrehajtásában „mindamellett hivatali elődeim a zsidóság egyetemi és főiskolai felvételének korlátozását esetről-esetre kiadott intézkedésekkel lényegében továbbra is fenntartották mindaddig, amíg ez a kérdés az 1939: IV. t.-c. megalkotásával újabb és átfogóbb törvényes szabályozáshoz jutott". (A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. évi IV. tc. ugyanis ismét visszaállította a zsidó hallgatók egyetemi felvételét illetően a 6 %-os keretet.)5

2 Az 1928. évi XIV. tc. e jellegét a vonatkozó történeti munkák (így L. Nagy Zsuzsa, Nathaniel Katzburg, Romsics Ignác, Gonda László stb. írásai) alapvetően helyesen ismerték fel, megállapítva, hogy a vallási szempont a felvételek gyakorlatában továbbra is meghatározó szerepet játszott.53 Az 1928. évi XIV. tc. mérlegét megvonva foglalkoznunk kell e kérdés szakmaipedagógiai oldalával is, nevezetesen annak vizsgálatával, hogy a numerus clausus alkalmazása mennyiben befolyásolva a felvételre kerülők minőségi összetételét, a képzés színvonalát. Ezzel kapcsolatban azonban hangsúlyoznunk kell néhány alapvető körülményt. Az egyik az, hogy a középiskolai oktatás méretei, a sikeres érettségi vizsgát tettek száma — az ország általános társadalmi, gazdasági és kulturális viszonyainak talaján, a munkásság és a szegényparasztság gyermekei továbbtanulásának