Századok – 1994

Közlemények - Ladányi Andor: A Numerus Clausus-törvény 1928. évi módosításáról VI/1117

A NUMERUS CLAUSUS-TÖRVÉNY 1928. ÉVI MÓDOSÍTÁSÁRÓL 1131 vagyunk elégedve ezen javaslattal, azonban mindenesetre a törvényből eltávolít minden vonatkozást a nemzetiségi és felekezeti megkülönböztetésre vonatkozólag... és ez az, amit mi kértünk. Az új kategóriák, melyek a törvénybe fel vannak véve, feleslegesnek látszanak..., és megvan a lehetősége, hogy az antiszemita célra használhatók, azonban jelenleg nem törekszünk arra, hogy azt kritizáljuk". Közölte, hogy készek elfogadni a magyar kormány biztosítékát, „mint amely jóhiszeműleg tétetett".)2

7 A törvényjavaslat országgyűlési vitája A kormány számára csak a törvényjavaslatnak a decemberi ülésszak előtt a Népszövetséghez való eljuttatása volt sürgős, annak országgyűlési megvitatását 1928 februárjára halasztotta, számítva addigra a törvénymódosítással kapcsolatos szenvedélyek mérséklődésére is. A parlamenti vita megkezdése előtt az egységespárt február 9-i értekezletén Bethlen ismételten felhívta a képviselőket a törvényjavaslat megszavazására, míg a kereszténypárt január 25-i értekezletén úgy határozott, hogy a képviselőházi vitában a párt képviselői „saját lelkiismeretük és belátásuk szerint" foglalhatnak állást. A törvényjavaslat képviselőházi általános vitája 1928. február 9-én kezdődött, és hét ülésnapon át február 24-éig tartott, míg a részletes vitára február 28-án került sor. A vitát több sajátosság jellemezte. Az egyik a nagyfokú érdektelenség volt (február 10-én pl. a vita megkezdésekor a Ház tanácskozóképességéhez szükséges 40 képviselő helyett először csak 34-en voltak jelen, de a szünet után elhangzott első felszólalás után is csak 41-en, a február 17-i ülésnap elején pedig 37-en). Különösen feltűnő volt a kormánypárti képviselők távolmaradása; egy alkalommal pl. csak ketten voltak közülük a teremben. A vita másik sajátossága az volt, hogy a 25 felszólaló közül mindössze öten támogatták a törvényjavaslatot, míg ellene egyrészt — Hegymegi-Kiss Pál határozati javaslatával egyetértve és az 1920. évi XXV. tc. hatályon kívül helyezését sürgetve — 14, zömmel a szociáldemokrata és a liberális ellenzékhez tartozó képviselő, másrészt a numerus clausus változatlan fenntartását követelve a kereszténypárt és a fajvédők 6 képviselője foglalt állást. A demokratikus ellenzék képviselői elsősorban a jogegyenlőség és a tanszabadság elveit, a konszolidáció követelményeit hangsúlyozták, rámutattak a törvényjavaslatban és annak indokolásában az őszinteség hiányára, valamint a szociálpolitikai érvek és a valóság ellentmondására. így Várnai Dániel igen alapos felszólalásában kifejezte azt a meggyőződését, hogy a törvénymódosítás a régi helyzettel szemben nem hoz változást Meggyőzően bizonyította, hogy a szociálpolitikai szempont a gyakorlatban egyáltalán nem érvényesült a hallgatók száma a 20-as évek közepéig — a háború előtti létszámot meghaladóan — fokozatosan emelkedett, és a joghallgatók számának és arányának emelkedésével összetétele is kedvezőtlenül alakult, az értelmiségi proletariátus növekedését pedig nem a tanszabadság korlátozásával, hanem az elhelyezkedési lehetőségek kiteijesztésével kell meggátolni. Baracs Marcell színvonalas felszólalásában elsősorban e kérdés jogi vonatkozásait elemezte, az 1920. évi XXV. tc.-nek — és alkalmazásának — a magyar közjog alapvető tételeivel ellentétes, a jogegyenlőséget sértő vonásait és felhívta a figyelmet a törvényjavaslat kétértelműségére, ószintétlenségére, ellentmondásaira. Kéthly Anna arról beszélt hogy a numerus clausus elsősorban a szegény zsidókat sújtja, akiknek gyermekei a hazai egyetemekről kiszorulva külföldön, nélkülözések közepette végzik tanulmányaikat a kormányzat pedig osztálypolitikájának megfelelően „egy szellemi pretoriánus gárda" megerősítésére törekszik, majd a felvételek kritériumainak problémáit, értelmezhetetlenségét és veszélyeit fejtegette. A baloldali ellenzéki felszólalók közül említést érdemelnek még Malasits Gézonaí a társadalmi ellentétek mérséklé-