Századok – 1994

Közlemények - Hermann Róbert: Műfajok és tendenciák az 1848–49-es polgári memoárirodalomban I/113

114 HERMANN RÓBERT prágai cseh diákokból verbuvált, negyedzászlóaljnyi szlovák légionistáit. Ahogy a magyar köztudat az alkotmányért argonautákként útra kelő hősöket lát az 1848. március 15-én Pozsonyból Bécsbe induló országgyűlési küldöttség tagjaiban; úgy a horvát köztudatban mindmáig valamifajta Héraklészként vagy Odüsszeuszként él a lovagias bán, báró Josip Jellaéié képe. De 1848-49 nem csak az itt élő népek, hanem az őket akkor egységesítő birodalom mítosza is. Ekkor indul útnak az a 18 éves fiatalember, aki „megmenti a birodalmat" a felbomlástól, s aki kíméletlenül abszolutisztikus önkényúrból külpolitikai és katonai kudarcok sora után többé-kevésbé alkotmányos uralkodóvá, az aradi tizenhárom és Batthyány Lajos gyilkosából joviális Ferencjóskává szelídül; aki uralkodása kezdetén háborúval kovácsolja össze birodalmát s uralkodása végén egy olyan háborúba viszi, amely a birodalom végét is jelenti. 1848-49 a Habsburg-birodalom utolsó megnyert háborújának éve is; igaz, ezt a háborút önnön alattvalói ellen nyeri meg. Az események megörökítését már a kortársak, a résztvevők is fontosnak tartották. Nem véletlen, hogy március 15. történetéről néhány héten belül több füzetke is született, hogy az ugrásszerűen megnövekedett számú sajtótermékek állandó tudósítói szinte naplószerű pontossággal és részletességgel számolnak be egy-egy országos vagy helyi jelentőségű eseményről. Az ország politikai átalakulásának újabb és újabb híreit tudtul adó írásokat 1848 május-júniusától egyre inkább felváltják a haditudósítások, hogy aztán 1848 októberétől már szinte csak ez a műfaj kapjon helyet a különböző lapok „Vidékről" vagy „Vidéki hírek" című rovataiban. 1849. március 13-án a hivatalos lap, a Közlöny hasábjain jelenik meg az Országos Honvédelmi Bizottmány felhívása: „Magyarország szabadságharca annyi magasztos, lelket emelő példáját mutatja fel a katonai képességnek Oroszlányi bajnokságnak, az önmegtagadás- s önfeláldozásnak, miképp ily rövid hadviselésben alig van a történet lapjaiban ennyiről emlékezet." Az Országos Honvédelmi Bizottmány „óhajtja e szent harcnak nemcsak nagyobb méretű lenyomatát hagyni az utókorra, hanem lélekemelő s bámulatra ragadó egyes hőstettek emlékét is ajándékul átadni. Ezen fontos feladat létesítésére a külön hadosztályokhoz több gyakorlott tollú s egyszersmind tiszta jellemű egyén kívántatik, kik a hadi ügy folyamatát, mint egyes tetteket, az igazsághoz híven följegyezve anyagot készítsenek elő egy, a Honvédelmi Bizottmány által később felkérendő historiográf munkájára, ki Magyarország e legdicsőbb harcának töredékes vázlataiból egy minden részeiben hű egészet alkothasson". Felkérik tehát azokat, akik „a kijelelt feladatnak megfelelni hivatást és képességet éreznek magokban", hogy mielőbb jelentkezzenek a Honvédelmi Bizottmány tagjánál, a neves írónál, báró Jósika Miklósnál. Március 16-án meg is születnek a kinevezések; a „történeti jegyzők" között van két másodrangú költő, Lisznyay Kálmán és Zalár József, három publicista, Mészáros Károly, Dobrosy István és Friebeisz István és a későbbi neves történetíró, Kővári László. A felhívást olvasó Vasvári Pál azonban úgy vélte, „egy-két hivatalos toll nem elég ily roppant korszak jellemzésére", ezért ajánlotta „szabadsági harcunk tényezőinek" a francia forradalom szereplőinek példáját, „írjanak memoárt! — Ki-ki jegyezze fel lelkiismereti hitelességgel, ami körében történik, mint a francia forradalom emberei tették. (...) Az egyik napvilágra bocsátja emlékiratát, a másik barátaival