Századok – 1994

Közlemények - Ladányi Andor: A Numerus Clausus-törvény 1928. évi módosításáról VI/1117

1120 LADÁNYI ANDOR hanem a gazdaságilag meggyengült magyar középosztály, a keresztény intelligencia támogatásának, preferálásának szükségességét emelte ki (miközben a fajvédők terminológiáját átvéve a „magyar gyermek" és a „zsidó gyermek" kifejezéseket használta), ugyanakkor lényegében tagadta a numerus clausus-törvénynek a zsidók ellen irányuló jellegét. A szociáldemokrata és a liberális ellenzéki képviselők (Kéthly Anna, Fábián Béla, Pakots József, Saly Endre) felszólalásaikban az eddigieknél is élesebben bírálták a numerus clausus-törvény fenntartását, Klebelsberg állásfoglalásában az őszinteség hiányát. A vitára a Népszövetség rövidesen sorrakerülő ülésszaka is hatást gyakorolt.6 A genfi színjáték A magyar numerus clausus-törvény ügye ugyanis 1925 decemberében már második alkalommal szerepelt a Népszövetség Tanácsának napirendjén. Először a Joint Foreign Committee of the Jewish Board of Deputies and the Anglo-Jewish Association 1921. november 3-i, valamint az Alliance Israélite Universelle 1921. november 11-i petíciója alapján — amelyek szerint a numerus clausus-törvény a trianoni békeszerződésnek a kisebbségek védelmére, a faji, nemzetiségi vagy vallási minoritások egyenlő jogainak biztosítására vonatkozó rendelkezései megsértését jelenti — foglalkozott a Népszövetség e kérdéssel. A magyar kormány e petíciókkal kapcsolatban 1922 januárjában közölte, hogy e törvénynek az értelmiségi proletáriátus csökkentése és a kisebbségek jogainak biztosítása volt a célja, s ennek megfelelően a törvény nincs ellentétben a békeszerződés megfelelő rendelkezéseivel, sőt a törvénnyel a magyar kormány a tanszabadság terén kodifikálta a kisebbségek jogait. A Népszövetség Tanácsa 1922. szeptember 30-i ülésén az ez ügyben kiküldött bizottság jelentésében javasolta, hogy a magyar kormány adjon részletes tájékoztatást e törvény alkalmazásáról. Bánffy Miklós külügyminiszter erre ígéretet tett, már az ülésen is közölte azonban, hogy noha Magyarországon a zsidó lakosság az össznépesség mintegy 6 %-át alkotja, a szegedi egyetemen a diákok 33,3, a pécsi egyetemen 45,2 %-a „a zsidó fajú és vallású" hallgatók aránya (nem szólva arról, hogy e magas arány a törvény hatálya alá nem tartozó, jelentős mértékben a budapesti tudományegyetemről kiszorult felsőbb éves zsidó hallgatók nagyobb számával magyarázható). „Ilyen körülmények között nem lehet azt állítani — mondotta —, hogy a zsidó lakosság legitim jogait megsértik." A Népszövetség Tanácsa a bizottság jelentését és Bánffy kijelentéseit tudomásul vette. 1925. január 1-én Lucien Wolf, a Joint Foreign Committee titkára újabb petíciót terjesztett a Népszövetség elé, amely erre vonatkozólag a magyar kormány véleményét kérte. Walko külügyminiszter 1925. május 19-i terjedelmes átiratában reflektált a petícióban foglaltakra, majd e probléma megvizsgálására alakult bizottság 1925. július 6-án három konkrét kérdésre vonatkozóan kért választ a magyar kormánytól: 1. a magyar Kúria 1924. szeptember 23-i, a zsidóságot nem nemzetiségnek, hanem vallásfelekezetnek nyilvánító döntvényére is tekintettel a magyar kormány szándékozik-e a numerus clausus-törvény alkalmazását módosítani, és ha igen, milyen értelemben; 2. megállapítható-e és mekkora volt a pályázók, ill. a visszautasítottak száma az egyes fajok és nemzetiségek szerint; 3. melyek azok a kritériumok,