Századok – 1994

Közlemények - Ladányi Andor: A Numerus Clausus-törvény 1928. évi módosításáról VI/1117

A NUMERUS CLAUSUS-TÖRVÉNY 1928. ÉVI MÓDOSÍTÁSÁRÓL 1119 Drozdy Győző 1922. július 5-én, Györki Imre 1923. január 12-én, Propper Sándor 1923. július 19-én, Szabó Imre 1923. december 20-án, Sándor Pál 1924. január 4-én, Nagy Ernő 1924. január 8-án stb.). Ugyanakkor egyes szélsőjobboldali, fajvédő képviselők (Gömbös Gyula, Zsilinszky Endre, Kiss Menyhért, Zsirkay János) a törvény „szigorítását", a szegedi és különösen a pécsi egyetem liberálisnak minősített gyakorlatának — a zsidó hallgatók felvételét illetően a 6 %-os aránynak a megállapított felvételi létszámhoz viszonyításának, a felsőbb évesek esetében pedig a törvény értelmében a szerzett jogok tiszteletben tartásának — megszüntetését tartották szükségesnek. 1925-ben már az egységéspárt liberális szárnyának egyes képviselői is a numerus clausus megszüntetése mellett foglaltak állást (az 1924/25. évi költségvetés nemzetgyűlési tárgyalása során gróf Hoyos Miksa, Lukács György és Tankovics János e törvény eltörlését kívánták, az 1925-ben megjelent „A magyar zsidóság almanachja. Numerus clausus" с. kiadványban pedig 24 egységespárti képviselő nyilatkozott a numerus clausus ellen).4 A kormányzat eleinte — a törvénynek az egyes népfajok és nemzetiségek szerinti arányszám kritériumát tartalmazó 3. paragrafusát általában hallgatással mellőzve — a felvehető hallgatók számának kontingentálását szociálpolitikai intézkedésnek igyekezett beállítani. Hebelsberg a Nemzetgyűlés 1923. január 26-i ülésén, Györki határozati javaslatára reflektálva, azt hangoztatta, hogy a numerus claususnak elsősorban a szociálpolitikai vonatkozásait kell tekintetbe venni. „Ha mi sokkal nagyobb intelligenciát képezünk ki — mondotta —, mint amelyre szükség van, óriási szociális bajokat idézünk fel." Propper határozati javaslatával kapcsolatban 1923. július 31-i nemzetgyűlési felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy ő a tanszabadság híve, és „abban az esetben, ha a régi Nagy-Magyarországon élnénk, nem foglalnék állást a numerus clausus mellett; mivel azonban maradék Magyarországon élünk, az ország területének kétharmadrészét elvesztettük s onnan az intelligencia visszaözönlött a megmaradt egyharmadrészre, itt egy sokkal nagyobb intelligencia van ma, mint amennyit, sajnos, az ország megfelelően eltartani képes... Ilyen körülmények közt továbbra is szükség van a numerus clausus törvényre." Ugyanezt fejtegette az indemnitási vita során 1924. január 29-én tartott beszédében is, utalva az értelmiségi proletariátus veszélyére (ugyanakkor visszautasítva a törvény szigorítására vonatkozó javaslatokat is), majd 1924. április 3-i, a középiskolai törvény tárgyalása során elhangzott nemzetgyűlési felszólalásában azt mondotta, hogy ha az ország „ismét fejlődő lesz, ha virágzó gazdasági élete lenne, ami sajnos, ebben a trianoni Magyarországban nem lehetséges... akkor el lehet törölni ezt a törvényt". A három kormánypárti képviselő említett numerus clausus-ellenes állásfoglalásának visszhangjára tekintettel pedig sajtónyilatkozatban szögezte le, hogy e törvényt szociálpolitikai problémának tekinti, ami a trianoni béke következménye, és az egységespárt többségének, a kormányt támogató kereszténypárt (valamint a fajvédők) megnyugtatására közölte: „a numerus claususnak eltörlése vagy reformja egyáltalán nem aktuális és így ebben a kérdésben törvényjavaslat sem készül".5 A numerus clausus kérdése az 1925/26. évi költségvetés 1925 november végi nemzetgyűlési tárgyalása során némileg nagyobb hangsúlyt kapott. Hebelsberg a törvénnyel kapcsolatban ezúttal nem az értelmiségi iúlprodukció elleni védekezés,