Századok – 1994

Tanulmányok - Pritz Pál: Magyarságkép és külföldi propaganda a húszas évek első felében VI/1078

MAGYARSÁGKÉP A HÚSZAS ÉVEK ELSÓ FELÉBEN 1109 írta az aktára az osztály vezetője summás véleményét, majd a memorandum is megkapta a maga értékelését: „Az angolok mentalitására vonatkozó rész sokkal pontosabban van meg az »Angol irányelvekben«".4

3 Természetesen könnyen feltételezhető, hogy a Külügyminisztérium nagyon sok minden ismerősen csenghetett a memorandum, illetve melléklete soraiban. Ellenben két okból is hibáztak, amikor Bíró Pál és társa jelentkezését — ugyanazzal az beállítódással, amelyek már a Gorka-Radisics propozíció kapcsán láthattunk — elhárították. Mert egyrészt a Külügyminisztériumban jól tudták, hogy a hazai közvélemény külpolitikai tájékozottsága meglehetősen gyenge lábakon áll, tehát, ha ebből a közvéleményből színvonalas jelentkezők akadtak, akkor öncsonkító dolog volt az ilyen kezdeményezéseket semmibe venni. Ezzel a mentalitással a külügyek intézói magukat még jobban elszigetelték attól a társadalomtól, amely különben sem övezte túlzottan sok szimpátiával tevékenységüket.4

4

Másrészt pedig nem felelt meg a valóságnak az az állítás, hogy a Dísz téren kimunkált ,Angol irányelvek" jobbak lettek volna. Ezeket az irányelveket még 1920 februárjában dolgozták ki a politikai hírszerző osztályon, majd a minisztérium néhány más osztályával, illetve a külföldi képviseletekkel is véleményeztették, a végleges szöveg 1920 szeptemberében került nyomdába, ahol 500 példány készült belőle. Nyílt terjesztésére természetesen nem gondoltak, létét is titokban tartották, és csupán teljesen megbízható egyének megfelelőnek gondolt eligazítására használták fel. Az irányelvek elöljáróban helyesen hangsúlyozta, hogy „az angol rideg okfejtést kíván és elzárkózik érzelmi körülmények elől, de megvan a történelmi érzéke. Ne tolakodjunk, viselkedjünk tartózkodóan, ne hízelegjünk", ellenben a pontokba szedett passzusok vajmi kevéssé csengtek egybe ezekkel az intelmekkel. Mert azokban erőteljesen érvényesül az álhistorizáló szemléltet és azzal szoros kölcsönhatásban a Monarchia és vele a történelmi Magyarország szétesése feletti teljes értetlenkedés, így természetesen nem hiányzik az irányelvekből a Magna charta és az aranybulla közötti párhuzam felemlegetése, amelynek lekicsinylése „nem méltó Angliához". A történelmi példatárból — teljesen feledve, hogy az „angol rideg okfejtést kíván" — a „cserbenhagyás" motívuma bukkan újból és újból elő. Anglia cserben hagyta Bethlen Gábort, a protestáns erdélyi fejedelmet, ugyanezt tette 1848-ban és 1918-ban is. Az irányelvek terhes az államalkotó és államalkotásra képtelen népek olyannyira elterjedt dichotómiájával is (,.Anglia inkább becsülje meg azt a népet, mely függetlenségét a túlerővel szemben is mindig meg tudta védeni és ne támogasson oly népeket, melyek önerejükből nem tudtak a múltban sem önálló életet élni. Miért áldozza fel utóbbiaknak a mi népünket?"). Az irányelveknek vannak olyan pontjai is, amelyek a gazdasági érdekek mentén igyekeznek az angolok érdeklődését Magyarország iránt felkelteni, ezeket azonban ismét a történelmi Magyarország melletti — enyhén szólva irreális — érvelés váltja fel: „még vándormadaraink húzása is e területi egység szerint igazodik". Mintha a madárvilágnak valamikor is szerepe lett volna a területi-politikai döntések megszületésénél.4

5 Az elkövetkező években a kifejezett propaganda nem tudott reálisabbá válni, következőleg hatékonysága sem növekedett. Pedig eszköztára bővült, így a propa-