Századok – 1994
Tanulmányok - Pritz Pál: Magyarságkép és külföldi propaganda a húszas évek első felében VI/1078
1104 PRITZ PÁL get, amely — úgymond — „drótsövényt font" a kurzus lapjainak külföldi terjesztése elé. A „8 Órai Újság" című reggeli lap 1920 júliusában így panaszkodott: „a kormány hivatott közegei erőtlenül belenyugszanak, hogy például a velünk szimpatizáló nemzetek közül Olaszországban, ahol pedig az erős nacionalista érzület rokonszenvvel fogadja a magyar törekvéseket, egyetlen magyar lapot sem lehet látni Felső- és Közép-Olaszország összes centrumaiban a magyar állapotokat vagy az Avanti ismerteti amely címlapján Kun Béla könyveit ajánlja olvasóinak, vagy pedig az Arbeiter Zeitung informál. És még egy orgánum ...a Bécsi Magyar Újság! Firenzében, az idegenforgalom központjában az újságárus bódék ablakán a világlapok mellett ott fityeg a Bécsi Magyar Újság, mint megdönthetetlen dokumentuma a magyar élhetetlenségnek A Bécsi Magyar Újság a megfelelő példányszámban napról-napra pontosan megérkezik". (Eredeti kiemelések — P. P.) Mindez bizonnyal ennek a cikknek döntő hatása volt abban, hogy a Külügyminisztérium július 27-én körrendeletben szólította fel az összes külképviseletet: közöljék azon „nagykiterjedésű szervezettel bíró, tekintélyes hírlapterjesztő vállalatok" címét, amelyek magyarországi lapok utcai árusítását elvállalnák. A körrendelet konkrétan 13 lapot nevezett meg, közöttük a katolikus egyház kezében lévő Központi Sajtóvállalat orgánumait (Nemzeti Újság, Neue Post, Új Nemzedék, Képes Krónika, Gondolat, Új Lap), a Gömbös-csoport nézeteit tolmácsoló Szózatot, a szlovák szeparatizmus kormánypénzen fenntartott szlovák nyelvű Szlovák című lapját, az akkortájt viszonylag jelentős keresztényszocialista munkásmozgalom A Nép című újságját, a kormány német nyelvű félhivatalosát, a Pester Lloyd-ot, a Bethlenhez közelálló „8 Órai Újság"-ot stb. A kormány elszigeteltségére jellemző, hogy jóllehet tudták, a háború előtt a liberális színezetű ,Az Est" konszern „kitűnően szervezett külföldi kolportázzsal" rendelkezett, meg sem kísérelték, hogy segítségét kérjék, mert — úgymond — az ilyen szervezetet „természetesen féltve őrzött titokként kezelik az illető hírlapvállalatok". A bécsi követség válasza nem sok jóval kecsegtetett. Mivel a külföldi magyar emigráció egész sajtópropagandáját Bécsből irányítja, „ezért nagy gonddal azon vannak, hogy a magyar keresztény nemzeti lapok árusítását pénzzel — de nem ritkán fizikailag is — megakadályoztassák. A rikkancsokat lepénzelik, hogy az említett lapokat egyáltalában ne árusítsák, vagy ha tartják is, takarják le hasonlóan mint ahogy az a tőzsdéken is történik — a »Népszavával«, »Világ«-gal vagy »Bécsi Magyar Újság«-gal. A szóban forgó 13 lap kereskedelmi úton való — tehát külön anyagi áldozatok nélküli — árusítását nem lehet megoldani. A felsorolt újságok zömét „a rikkancsok ingyen sem fogadnák el, hanem csak abban az esetben, ha még külön megfizetnék őket, mint ahogy — fűzi hozzá — „Az Est" ezt külföldön kizárólag a reklám kedvéért sok helyen tette és teszi valószínűleg még ma is". Ezért a jelentés készítője megjelöl egy bécsi céget, amely — megfelelő anyagiak fejében — feltehetőleg hajlandó lenne a rendszeres árusításra. Németországból kedvezőbb hírek érkeztek, azokat a Külügyminisztérium — a közvetlen kapcsolatfelvétel végett — eljuttatta az érintett hírlapvállalatoknak és társadalmi szerveknek. Novemberben a Központi Sajtóvállalat megállapodott a széles