Századok – 1994

Tanulmányok - Pritz Pál: Magyarságkép és külföldi propaganda a húszas évek első felében VI/1078

MAGYARSÁGKÉP A HÚSZAS ÉVEK ELSÓ FELÉBEN 1105 terjesztői hálózattal rendelkező Georg Stilke céggel lapjainak egész Németország területén való árusításáról.39 A Dísz téren listák készültek azokról a külföldi személyekről és intézményekről, amelyek a magyar propaganda terjesztésére felhasználhatóak, illetve annak tűnnek. 1920 elejére külön-külön listák voltak a Hollandiában, Angliában, Franciaországban, Spanyolországban, illetve Észak-Amerikában, valamint Dél-Amerikában lévő exponensekről. Az egyes követségek azzal a feladattal kapták meg a névsorokat, hogy helyesbítsék, egészítsék ki és a Külügyminisztériumot állandóan tájékoztassák „mindazon egyénekről (intézményekről), akik a nemzeti propaganda szempontjából tekintetbe jönnek, és akikkel való érintkezés az anyag (ti. propaganda anyag — P. P.) terjesztése céljából, széles körű összeköttetéseikre való tekintettel ajánlatos". Másfelől a képviseleteknek állandóan Figyelniük kellett azokat, akik „magyar nemzeti szempontból káros működést fejtenek ki, vagy ebben a tekintetben gyanú alá eshetnek".4

0 Arra vonatkozóan, hogy milyen is volt ennek a propagandának a hatékonysága és színvonala, érdemes némileg hosszabban foglalkozni Hollós Pál 1921 március végén a külügyminiszterhez írott memorandumával, valamint a hozzá csatolt melléklettel. Hollós Pál a Pénzügyminisztérium fiatal tisztviselője volt — mellesleg, az Európai Diáksegítő Akció magyarországi segélybizottságának elnöke —, előterjesztésének (tartalmán túl) az is nyomatékot ad, hogy minisztere, Hegedűs Lóránt juttatta el Bánffy Miklóshoz. Hollós két évet töltött részben Svájc franciák lakta területein, részben Angliában, és tapasztalatai alapján a legnagyobb kétségbeeséssel beszélt arról a képről, amely a külföldi közvéleményben Magyarországról él. Úgy látja, hogy tulajdonképpen kétféle közvélemény van. A nagy többség az Osztrák-Magyar Monarchiáról tudott és az ellene irányuló intenzív propaganda hatására csupán azt tanulta meg, hogy az igazságtalanul elnyomott csehek, jugoszlávok, románok az évszázadok iga alól felszabadultak, de azt, hogy a Monarchia helyén létrejött kisállamok megszületése másfelől milyen igazságtalanságokkal járt, azt nem ismeri. A másik közvélemény többet tud az itteni viszonyokról, ezt a felfogást ellenben Magyarországon sommásan azzal intézik el, hogy azt „a Bécsbe menekült zsidó kommunisták csinálják!" Hollós egyfelől utal arra, hogy a baloldali emigrációnak „óriási hatalma" van a nyugat-európai szociáldemokráciához fűződő összeköttetései révén, másfelől pedig óv az effajta leegyszerűsítésről és a kisantant országok diplomáciáját említi, amely „ma nem ismer és nem ismerhet fontosabb és elóbbrevaló hivatást, mint ellenségüket oly színben tüntetni fel a világ előtt, hogy az minden szimpátiára érdemtelen, utolsó nép a világon". Mindez azért roppantul veszedelmes, mert Nyugat-Európában a közvéleménynek, illetve az azt tükröző sajtónak meghatározó jelentősége van. A Magyarország elleni propaganda nyomán pedig ebben a sajtóban úgy élnek békésen egymás mellett Magyarországról egymásnak homlokegyenest ellenkező nézetek, hogy azok egyaránt elítélőek. A világsajtóban nap nap után jelennek meg a román sajtóiroda útján olyan hírek, hogy Magyarország a bolsevikokkal szövetkezve akarja megtámadni az egész világ közös ellenségének kikiáltott kommunizmus ellen védekező Romániát. Eklatáns példaként említi, hogy a világlapok egyik legkomolyabbika, a Times ugyanabban