Századok – 1994

Tanulmányok - Pritz Pál: Magyarságkép és külföldi propaganda a húszas évek első felében VI/1078

MAGYARSÁGKÉP A HÚSZAS ÉVEK ELSÓ FELÉBEN 1085 temi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetségére, a MEFHOSz-ra. Úgy tűnik, hogy ezen a területen a magyar propaganda munkásai gyorsabbak, mozgékonyabbak voltak a csehszlovák államot majorizáló cseheknél, akik (jóllehet egészében évtizedek óta összehasonlíthatatlanul intenzívebb propagandát űztek) csak 1922 derekán kezdték — a berni magyar ügyvivő jelentése szerint — a diákcserék fontosságát felismerni és ennek szellemében cselekedni.1

3 A MEFHOSz a külkapcsolatok ápolására saját külügyi osztályt hozott létre és eredményes munkát végzett. Tevékenységét nehezítette, hogy a meghívásoknál — anyagi eszközei felettébb végesek lévén — kimondottan a viszonosságra helyezte a hangsúlyt. 1923-ban már olyan komoly kapcsolatokkal rendelkeztek, hogy Németországba — cserealapon — mintegy 400 diák útját szervezték meg. Nagy súlyt helyeztek az észt, a svéd és a finn kapcsolatokra is; ezekben a relációkban összesen mintegy 100 diák cseréjét bonyolították le ebben az esztendőben. Sikerült kapcsolatot kiépíteniük Hollandia felé is; Ausztriába, Lengyelországba, Olaszországba, Franciaországba 1923-ban indultak el az első diákok. Az angol kapcsolatokat az ottani családi élet zárkózottsága — amely nem engedte meg, hogy idegenek lépjenek be lakóként az otthon falai közé — akadályozta, 1923 nyarán azonban úgy tűnt, hogy megfelelő baráti támogatás révén sikerül egy 20 tagú cserét lebonyolítani.1

4 Ez az áttekintés is jól mutatja a kapcsolatok három jellegzetességét. Az egyik az, hogy a győztesek felé nem sikerült megfelelően nyitni. A francia csere kis létszámú volt, az angol — mint láttuk — 1923 nyarán még csak a szervezés stádiumánál tartott. A másik sajátosság, hogy a cserében kiugróan magas aránnyal szerepeltek a németek, tehát az üyen utazások nyilván a német-magyar „sorsközösség" gondolatát cementezték. Új elem viszont az északi, illetve a keleti — és ezen belül a finnugor — reláció tudatos előtérbe helyezése. Az annak vélt, illetve tényleges nyelv- és vérrokonaink felé való fordulás nemcsak a diákturizmusban, hanem szinte általánosan jellemző. A kultuszkormányzat az 1923. évi tanév elejére a budapesti Horthy Miklós kollégiumban 100 helyet tartott fenn török, finn és észt főiskolai hallgatók részére. Feltehetőleg szervezési fogyatékosságok is szerepet játszottak benne, de tény, hogy október végéig e helyekre mindössze egyetlen észt hallgató jelentkezett. Ekkor a 100 helyből ötvenes átengedtek a magyar hallgatóknak, ám a még rezervált 49 üres helyre november 20-ig várták a külföldiek jelentkezését, majd a második félévre ismét 50 külföldinek tartottak fenn kollégiumi szállást. A kapcsolatok fellendítésének nem csupán a kedvezményes, vagy esetenként ingyenes elhelyezés biztosítása volt az eszköze, hanem emellett az első világháború után általánossá váló vízumoztatással járó illeték elengedése, valamint az utazási költségek mérséklése, esetenként teljes mellőzése lett szokásossá. És megint nem csupán a diákok körében. így — például — Hevesy Pál, a párizsi követség ügyvivője 1923-ban hónapokkal korábban jelzi, hogy az Institut de Droit International — vagyis a nemzetközi joggal foglalkozó tudósok nemzetközi társasága — augusztus 21-től Bécsben fog ülésezni. A tanácskozás egyik jövendő résztvevője, Sir Thomas Barclay, egyébként Párizsban praktizáló ügyvéd és egyben a párizsi angol nagykövetség — úgymond — „kéz alatt jogi tanácsadója" azzal a kéréssel fordult a magyar diplomatához, hogy