Századok – 1994

Közlemények - Sándor Pál: A honi zsidó értelmiségről 1840–1849-ben I/102

106 SÁNDOR PÁL Fischhof Adolf és Goldmark József orvosok beszédei az alsó-ausztriai rendek házának aulájában ugyanakkor irányt és célt mutattak a tüntető tömegnek. Amikor pedig Pesten, március 15-én kitört a forradalom, a pozsonyi születésű, fiatal hírlapíró, Dux Adolf Nemzeti-dal fordításával, Diósy meg ünnepi vezércikkel köszönti a nagy eseményt.26

Egykorú feljegyzések tanúskodnak arról, hogy e nevezetes napon a Táncsicsot kiszabadító lelkes tömeg egyharmada volt zsidó — később Táncsics egy külön zsidó nemzetőrséget is szervezett — és a forradalom másnapján, amikor megkezdődött a jelentkezés a nemzetőrségbe, a lajstromozottak egynegyede a zsidó ifjak soraiból került ki.2

7

Zerffy (Hirsch) Gusztáv28

zsidó hírlapíró pedig túláradó lelkesedéssel írja a tizenkét ponthoz kapcsolt törvény előtti egyenlőségről: „Többé nem fogjuk sem a parasztot születése, sem a zsidót vallása miatt üldözni. Mindkettőnek testvéri kezet nyújtandunk, kiemeljük őket az erkölcsi süllyedés mocsarából."2

9

Kétségtelen tehát, hogy a honi zsidó értelmiség — az ország zsidó lakóival együtt — 48-at magáénak vallotta s attól várta polgári és politikai emancipációját. Több, mint sajnálatos eseményként kell azonban regisztrálnunk a forradalom tavaszán a sok helyen fellángoló zsidóellenes atrocitásokat. Főként a városok német ajkú és magyar céhpolgárai voltak azok, akik versenytársat látva a zsidó kereskedő-és iparosrétegekben, nemcsak megakadályozták, hogy a honi zsidóság városi választójogot kapjon, de szembeszálltak a felelős kormány azon törekvéseivel is, hogy a honos zsidókat felvegyék a nemzetőrség tagjai sorába. (XXII. tc.) Tiltakozásukat emberhalállal is végződő zsidóellenes zavargások hulláma kísérte több városban is. A pozsonyi zsidóüldözések kivizsgálására a kormányzat Tarnóczy Kázmér kormánybiztost küldte ki, aki terjedelmes jelentésében — többek között — megállapította. „Pozsony városában elkövetett zsidórablási és kiüzési botrány akadályozására nézve, aligha találtatik a város területén létező valamely osztály avagy hatóság mely kötelességmulasztási, éretlenségi, közömbösségi vád nagyobb kisebb súlya által ne terheltetnék "3° De így volt ez Nagyszombatban, Vágújhelyen, Székesfehérvárott, Szombathelyen, Temesvárott és Pesten is.3

1

A zavargások megkötötték a kormány kezét s eredménye az lett, hogy a honi zsidóság nemcsak választójogot nem kapott, de Batthyány is arra kényszerült, hogy rábeszélje a pesti hitközség vezetőit — élén Horn Edével —, hogy ők maguk kéljék „ideiglenes" felmentésüket a nemzetőri szolgálat alól. A kormány elnöke, mérlegelve az adott helyzetet, csak ezzel a föltétellel vállalta a zsidó lakosság védelmét. Horn Ede elkeseredetten írta: „Magyarországon a szabaddá vált nép arra használta fel újonnan nyert erejét, hogy a zsidókat a sötét középkorba próbálta visszalökni. A zsidók az első felhívásra életüket és vagyonukat voltak hajlandók áldozni, mialatt Magyarországon a zsidóheccek napirenden voltak, az osztrák zsidókat mindenütt készségesen felvették a nemzetőrségbe... Míg a magyar kormánynak »nem volt ideje« az emancipációs törvény megalkotására. Az osztrák zsidók a Reichsrath képviselői voltak és miniszteriális helyeken ültek benn. Ennek ellenére a zsidók a magyar minisztériumért, Magyarországért Ausztriával szemben és Budapestért lelkesedtek Béccsel szemben."31/a

De Vörösmarty Mihály is így nyilatkozott a Pesti Hírlap hasábjain a lap június 4-i számában: „Az egyenlőség és testvériség áldásai, csak egy népet hagytak érintetlenül, a szenvedéseiben örök zsidót. Annyi bizonyos, hogy az egyenlőség szent neve, sohasem volt rémítőbb hazugság, mint most."3

2