Századok – 1994

Történeti irodalom - Endrei Walter: A textilipari technikák termelékenységének története (Ism.: Móra László) V/1034

TÖRTÉNETI IRODALOM 1035 jelentek. Endrei tehát behatóan ismeri a témát, melynek nemzetközi és hazai irodalmát lassan már négy évtizede kutatva foglalkozik a textilipar történetével. E kötetben is több száz, főként külföldi forrásra utal adatainál — oldalanként 8-10 lábjegyzetben —, ami egyedülálló felkészültségét igazolja és a téma legjobb hazai szakértőjeként mutatja be. A munka tartalmilag négy részre tagozódik; a bevezető fejezetekben a termelés hatékonyságának és mérésének általános problémáival foglalkozik. Ennek keretében konkréten elemzi a textiltechnikák hatékonyságát és termelékenységét befolyásoló tényezőket: az energiaforrásokat, a gépek sajátosságait, a munkaidő kihasználását és a munkások képzettségét stb. Megállapítja, hogy miután a közgazdászok máig sincsenek egységes állásponton a termelékenység mérésének módszere tekintetében, ezért a gazdasági elemzés, vagyis az átlagos, illetve tényleges termelékenységi szint számítása helyett egy műszaki jellegű mutató megközelítésére törekedett. Endrei szerint ugyanis a technikatörténetnek a termelési eljárások leírásán és társadalmi hatásuk vizsgálatán túl a gazdaságtörténet részére számokban kell kifejezni például az egyedi és a közösen végzett munka hatékonyságát, az egyes termékek paramétereit vagy a különböző korszakok termékstruktúráját. Igaz, mindez kevésbé olvasmányos — vallja be a szerző, egyetértően tegyük hozzá, hogy mindez nem róható fel hibájául, mert az adathalmazok, a számítások tömege és a statisztikák a téma objektív természetéből következnek. (Más kérdés, hogy ami egy doktori disszertációban erény és követelmény, mennyire helyénvaló egy az olvasók széles rétegeinek szóló, tudományos ismereteinket terjesztő kiadványban.) A második részben, a középkori textilmúvesség bemutatása során megtudjuk, hogy már a 12. században is éltek a gyalogorsó ősi formája mellett azok az átmeneti formák, melyek a fonókerék feltalálásához vezettek. így keletkeztek például ázsiai elődjeik adaptálásával Olasz- és Franciaországban a vertikális és horizontális szövőszékek. Figyelemreméltó, hogy - a legkorábbi adatok szermt a fonókeréken a gyapjúfonást darabbérben fizették. A gyapjú- illetve selyemcérnázó gépek a középkor iparának kiemelkedő reprezentánsai voltak, hozzájuk hasonlót a 16. századi szalagszövőgépekig nem találtak fel. Leghíresebb közöttük a Lucca-i selyemfilatórium, folyóvízzel hajtott selyemcémázó malom, melyből 1385-ben kettő szövetkezetként működött. A bonyolult gépszerkezetű, közel 1000 orsós üzem képe már — Endrei szavaival — „az ipari forradalom klasszikus időszakát anticipálja". De az egyéb újítások, mint a kétszemélyes széles, lábítós szövőszék termelékenysége is elén már a 13. században a későbbi gyorsvetélővel működő székét. Az egyik legfontosabb újítás, a bütykös tengely bevezetése pedig lehetővé tette a malom legkülönfélébb munkákban (pl. a kallózásban stb.) való alkalmazását. Mindezekre utalnak Carus-Wilson, Gimpel, Gille és a többi nyugati kutatók, amikor a középkori ipari forradalmáról (industrial revolution of the 13. century, révolution industrielle du moyen âge), vagy műszaki forradalmáról (revolution technique médiéval) beszélnek. Ezzel Endrei nem ért egyet, a középkort a 18. századi ipari forradalom koraérett előjátékának tartja. Álláspontjából következik, hogy a malmok és hasonló, hatékonyságot növelő eszközök, gépek elterjedése a középkor századaiban szerves növekedésnek, vagyis evolúciónak tekinthető. Nem értünk egyet egészen azzal a felfogásával sem, hogy ezek az újítások nem voltak hatással a társadalom fejlődésére, hanem inkább konzerválták a feudalizmust. A történelemből tudjuk, hogy az Appenninek alatti egyik bővizű völgyben fekvő Lucca város polgárai által alapított köztársaság a korai középkortól a 19. századig független városállam volt, és csak 1840-ben kebelezte be a toscanai nagyhercegség. Önállóságát századokon át selyemiparából származó jövedelmének köszönhette, melyből még a német-római császárság méregdrága adóját is megfizethette. A szerző a középkor vívmányai között tárgyalja a 16-17. századi találmányokat (lábhajtós rokka, szalagszövő- és síkkötőgépek stb.), melyek pedig már olyan szintet képviseltek, hogy viszonylag kismérvű tökéletesítésükkel létrejöhettek a manufaktúrák, majd a gyáripar keletkezéséhez is alapot szolgáltattak. A könyv harmadik és negyedik részében jelentőségének megfelelően tudományos szakszerűséggel foglalkozik a szerző az ipari forradalom textiliparának kiteljesedésével, majd átalakulásával a 20. században. A forradalmi újításnak számító találmányok, köztük J. Kay gyorsvetélóje (1733), az 1764 és 1788 közötti években kifejlesztett J Hargreaves sokorsós ,jenny", majd S. Cromplon „mule-jenny" (öszvér) elnevezésű fonógépei (1774 -79), továbbá £ Cartwrighl szabadalmazott szövőgépei valóban minőségi változást jelentettek. Az alkalmazásukhoz szükséges szervezeti változások a többszáz munkást foglalkoztató textilmanufaktúrák, utána pedig a nagyüzemú textilipari gyárak kialakulásához vezettek. A gyárakban bekövetkezett termelékenység-növekedés számítása igen megnehezedett, mert erre zavarólag hatott, szerzőnk bevallása szerint is, az idevágó fonások ellentmondásossága és „redundanciája" (magyarul: felesleges, új közlést nem hozó volta. A kötetben szereplő sok hasonló idegen kifejezésnek is van jó magyar megfelelője!) A nehézségek ellenére dicséretes alapossággal megoldja a fonó-szövőgépek,