Századok – 1994

Figyelő - Szvoboda Dománszky Gabriella: Egy 19. századi festődinasztia V/1018

FIGYELŐ 1027 A két oeuvre azonosított anyaga tehát igen csekély, de ez nem rendkívüli jelenség még a náluk jelentősebb múlt századi mesterek esetében sem. Tobias műveinek száma nem szaporodott Kolbe kutatásai által, Henriettáé is csak a vázlatkönyvdarabokkal, és néhány családi tulajdonú festménnyel, ami örvendetes, hisz a késői bécsi évekből eddig nem volt ismert mű. Festőink anyagi helyzetéből, a család életmódjából arra kell következtetni, hogy széleskörű munkásságot fejtettek ki éveken át, a lappangó képek száma jelentős lehet. Talán e monográfia megjelenése kedvet csinál az ifjabb kutatóknak a továbblépéshez. A fenti problémák nemcsak a két Kärgling hagyatékára jellemzőek. Számos 19. századi mesterrel, akinek munkássága önmagában nem igazán jelentős, ugyanez a helyzet. Szanaszét levő, ismeretlenként számontartott képeik csak nehezen lesznek, — ha lesznek — azonosítva. A kor szignálatlan képei közül csak átfogó kutatói program kidolgozásával, amely minden hazai, sőt külföldi lelőhelyre kiterjedne, lehetne azonosítani a műveket és mestereket. Nehezíti a stíluskritikai megközelítést a biztos analógiák elenyésző száma. Egy-egy oeuvre feltárása óriási munkát igényelne, és e mesterek igen fáradságos kutatására nehezen akad vállalkozó. Ráadásul képeik ára ma nem túl magas, és ha egy-egy mű felbukkan, a múzeumi gyűjtemények azonnal igényt tartanak rá, tehát még gazdasági érdek sem fűződik kutatásukhoz. Holott nem vagyunk olyan bővében a művészeti emlékeknek, hogy akár egyetlent is veszni hagyjunk. Az elmúlt időkben kissé megélénkült a 19. század alkotásai felé forduló figyelem, amit a művelődéstörténeti, szociológiai kutatások is serkentenek. A divatos mikrotörténelem is talál hasznos adatokat e kismesterek körében. Végül néhány kritikus megjegyzés: a téma romantikus, sőt, kissé negédes megközelítése itt-ott zavaró, a szöveg nem igazán tudományos próza. Különösen a családi intimitások tálalásának módja — jobb kifejezés híján — divatjamúlt, mintha a harmincas évek dolgozatait olvasnánk. Ilyen rész például ahol a családi asztalnál „kis kezeivel ügyesen rajzolgató", a „sokat mosott tüllruhában bálkirálynő" Henriettáról olvasunk, vagy ahol az apa halála után a családi könyvek lapjai között eldugott pénz után kutakodó anya és leánya szerepel. Pedig ezek az intim közlések igen fontosak, csak hiányzik némi distancia, elemző megközelítés. Furcsa — bár elfogadható —, hogy a szerző úgy ír a képekről, mint igazi nagyjelentőségű alkotásokról, holott valójában középszerűek, Henriettáé tipikus „Kunstverein" darabok. Elemzésük ebből a szemszögből lett volna igazán izgalmas és előremutató, véleményünk szerint itt a szerző egy lehetőséget elmulasztott. A magyar történelem adatait is felsorakoztató időrendi tábla igen hasznos lesz a nemzetközi olvasóközönségnek. Még jobb lett volna, ha e tábla a festők életének művészi fordulóira, kiállításokra, megbízásokra, képek keletkezésére is jobban koncentrálna. Ezáltal az életesemények szerinti rendezésen túl az alkotói periódusokat is megkülönböztetné. Talán helyes lett volna egy magyar lektorral is elolvastatni a könyvet, mert apró, bosszantó félreértések rontják a szöveget. Jelentéktelen, de ne jelenjen meg olyasmi, hogy Petőfi a Nemzeti Múzeum oszlopai alól kihirdette a magyar szabadságharc 15 tézisét, stb. Végezetül mégegyszer hangsúlyozzuk, hogy a kiadvány a magyar művészettörténetben eseményszámba megy, reméljük többen követik példáját.