Századok – 1994

Figyelő - Szvoboda Dománszky Gabriella: Egy 19. századi festődinasztia V/1018

1020 FIGYELŐ A monográfia következő fontos kérdése — legalábbis a magyar érdeklődők számára — az lehetne, hogy tanulmányai végeztével, a 27 éves Tobias Kärgling hogyan került éppen Pestre? A szerző, Lykára támaszkodva azt írja, hogy egy konkrét megbízás kapcsán, de forrásokra ő sem hivatkozik. Talán az elégett dokumentumok közt volt ide vonatkozó okmány, de ezt már sosem fogjuk megtudni. Azt, hogy Kärgling válaszút elé került a letelepedést illetően, a szerző elfogadhatóan magyarázza azzal a ténnyel, hogy az európai háborús helyzet folytán, valamint a müncheni akadémia megalapításával Augsburg mint művészeti központ elvesztette jelentőségét, megélhetést nem biztosíthatott. Feltételezzük, hogy München viszont túl magas színvonalú művészeti közeg volt Tobias számára, csakúgy mint Bécs. E tényt a józan művészpolgár nyilván jókor belátta és képességeinek megfelelő színteret keresett magának. Végül is Tobias jól választott. Pesten a reformkor előzményei zajlanak ekkor, számos kulturális területen az egész századra kiható folyamatok indulnak, feladat tehát akad bőven. A több mint egy évtizednyi akadémiai képzés után, az 1810-es években Tobias rendkívüli jelenség lehetett Pesten. A hazai mester kevés és bár akad köztük jó képzettségű, az átlag gyenge. Az idelátogató külföldiek sem számosak. Nem csoda, hogy a fiatal, jól felkészült művészt szeretetteljes légkör fogadta, és már a kezdetektől megrendelésekkel halmozták el. Azonnal kapcsolatba került a magyar irodalmi körökkel, és a nyelvújítás, a magyar kulturális élet modernizálásának úttörői kapva kaptak tudásán. E téren Pesten kétségkívül komoly vákuum volt: égetően hiányzott a képzett portretista, aki megfelelő szinten képes kielégíteni a közönségnek azt az egyre sürgetőbb igényét, hogy megismerje a haza híres személyiségeinek arcvonásait. Kärgling megjelenése a romantikus egyéniség-kultusz pesti hajnalán igazán szerencsés egybeesés. Az ekkoriban mutatkozó „kép-éhségre" jellemző mozzanatot idéz a szerző: mikor Kärgling beszerzett egy Goethe-portrét, Kazinczy levelében felsóhajtott: leghőbb vágya azt látni! A világlátott Kärgling műterme rövidesen a pesti értelmiség találkozóhelye lett, neve fogalommá vált. A Karacs Ferenc rézmetsző és könyvkiadó körül szerveződő „Beszélgető Kör" művésztagja volt, Ferenczy István és Szentpétery József mellett. Lelkes magyarrá vált, még a nyelvet is megtanulta. Kár, hogy ennek a kapcsolatnak mélyebb elemzésével a szerző adós maradt, holott a reformkort megelőző folyamatok eddigi, főleg irodalomcentrikus vizsgálata jól kiegészülhetne a képzőművészeti szempontú megközelítéssel. Segítségével a pesti művészeti élet kibontakozásának első jeleit is világosabban látnánk. Ám mindez nem jelenti azt, hogy Kärgling jelentős alkotóművész lett volna. A kevés fennmaradt mű láttán bizonyosak lehetünk abban, hogy nemigen vesződött esztétikai problémákkal sem elvi, sem gyakorlati téren. Tipikus hagyományőrző-szolgáltató kismester, aki megelégedett egy-egy megrendelés tisztességes teljesítésével. Kolbe a Kazinczy-levelezés alapján arra utal, hogy ennek következtében már a kezdetektől ellentétek támadtak a mester és megrendelői közt. Vitkovicsnak a Berzsenyi-portréval kapcsolatban Kazinczyhoz írott levelében felsejlik ennek oka. Az arckép kizárólag a látvány pontos visszatükröztetésére koncentrál, ám az irodalmárok nem ezt várták. Azt szerették volna, ha a „testes magyar" képmása költői zsenialitását is éreztetné, ha látszana rajta, hogy „Berzsenyi a múzsáktól és gráciáktól meg-