Századok – 1994

Figyelő - Szvoboda Dománszky Gabriella: Egy 19. századi festődinasztia V/1018

FIGYELŐ 1021 ajándékozott poéta". Vitkovics kívánalmai mögött nem kell valamiféle idealizálást, a sokat emlegetett „fentebb stíl" érvényesítését, a klasszicizálás igényét keresni. Egy zseniális költő portréjától mindenkor elvárható, hogy tükröződjön rajta a zsenialitás, mint erre a világ festészetéből nem egy példát ismerünk. Csakhogy a zsenialitás ábrázolásához konzseniális festőre van szükség. Ismeretes Kazinczy elmélkedése a „Künstler" és „Handwerker" megkülönböztetéséről, és az, hogy azt várja a műtől, hogy „szép" legyen. Kazinczy szépség-fogalmának fő eleme az antik eszmény, de mélyében egy bizonyos örök érték, a magas színvonalú művészi kvalitás igénye rejlik. Ennek Kärgling csak részben felelt meg, e téren csalódást okozott. Igaz, hogy szakmai tudását, technikai értékeit Kazinczy készségesen elismeri. Kolbe tehát reálisan helyezi el Kärgling Tóbiást a kézművesi szinten. Nem is lehet más az, aki az ülések alkalmával arra kényszeríti modelljeit, hogy hosszú ideig mozdulatlanul maradjanak, mivel a látványtól, a felülettől el nem szakadó, leképező alkotói módszerrel dolgozik. A karakter visszaadásának biztonságát Kolbe szerint Kärgling óriási másolási gyakorlata, a sok évig végzett akadémiai stúdiumok eredményezték. Az akadémiai modor és munkakultúra hosszas gyakorlattal, némi készséggel és ügyességgel valóban elsajátítható, de tehetséget, zsenialitást tanulni nem lehet. A 19. században elterjedt az a téveszme, hogy a művészet tanítható, tanulható, felmérhető, rendszerezhető, osztályozható, és aki megtanulja az elődök eredményeit, az a legmagasabb szintre juthat. E tévedésre nemcsak a romantika zsenikultusza, de másfelől Kärgling kiváló működése az eleven ellenpélda. Képei elbűvölőek, ámulatba ejt finomságuk, pontosságuk, de nem lengi át őket az áldott tehetség, a teremtő géniusz. A realisztikus, biedermeier megközelítés mélyén gyakran rejlik a jól idomított tehetségtelenség, amire ez a polgárias, mélyebb szellemi igényeket nem támasztó stílus kényelmes lehetőséget ad. Érdekes módon a közönséget nem lehet becsapni. Nemcsak a művészetben jártas irodalmárok, de az iskolázatlan és képzetlen magyarországi megrendelők is hamarosan érzékelték a mester korlátait. Mikor a negyvenes években kezdtek felbukkanni az igazi tehetségek, Kärgling elvesztette korábbi népszerűségét, élete végén anyagi problémákkal küzdött, elfeledték. Hírnevének lassú szétfoszlását nem a divat változása, a klasszicizmust felváltó biedermeier terjedése okozta, hanem az, hogy nem volt igazán hatásos. Csakúgy, mint a században oly sokan, akik csekély tehetséggel végezték el az akadémiai stúdiumokat, és aztán csodálkozva tapasztalták, hogy a megrendelők nem tolakodnak. Mégis, Kärgling rendkívül fontos mester számunkra, és az a tudásszint, melyet magáénak mondhatott, nem csekély. Bár több hasonló tudású alkotó jelentkezhetett volna akkoriban! Kärgling keze által ismerjük néhány nagy magyar arcmását, amelyeket többnyire a Tudományos Gyűjtemény publikált. A közéleti portré műfajának első művelője, e tekintetben Barabás Miklós előfutára. Képzettsége tudatában, versenytárs híján öntudatosan lépett fel, árait magasra tartotta, ragaszkodott alkotói önállóságához, ezáltal megbecsülést, tekintélyt teremtett a képzőművészetnek akkor, amikor Magyarországon ennek még nem volt széleskörű hagyománya. Ezt a mentalitást néhány hozzá hasonló, idegenből ideszármazott kortársával kezdte meghonosítani, már ezért is megérdemlik, hogy megtartsuk őket emlékezetünkben.