Századok – 1993

Közlemények - Kövér György: A bankkérdés: két–bankrendszer vagy binacionális bank I/89

BANKKÉRDÉS A KIEGYEZÉS UTÁN 93 ügyet hosszabb távú meghatározottság illetné meg, mint a külkereskedelmet, pénz-és adórendszert, vagy épp az államadósságot. Ráadásul a közös, ill. közös érdekű ügyek megkülönböztetése után a törvény a közös ügyek költségeihez való hozzájárulás (kvóta) és a közös érdekű ügyek körüli alkudozásokat egyidejű tárgyalási formába vonta, holott az előbbivel kapcsolatban megegyezés híján egyértelműen rögzítettek voltak az uralkodó felségjogai. (61.§ ill. 21.§) Ez már önmagában azzal járt — az osztrák és magyar törvény különbségeire nem is tekintve —, hogy „a gazdasági kiegyezés adott formája tízévenként megrázkódtatást idézett elő a dualista monarchiában".!4 Az imént idézett 66.§ további ellentmondást hordozott magában. Míg ugyanis a pénzrendszer és pénzláb „a két ministérium kölcsönös egyetértésével s a két országgyűlés helybenhagyásával" „egyezkedés útján" volt intézendő, addig a „pénzverésre és kibocsátásra" „a magyar király fejedelmi jogai" voltak irányadóak.15

A pénzrendszer és pénzláb kérdése azonban közvetlenül nem érinti a pénzverés és kibocsátás jogát, így bár elvileg elképzelhető, hogy Ferenc József, mint osztrák császár és mint magyar király eltérő módon gyakorolja fejedelmi jogát a pénzkibocsátással kapcsolatban a birodalom két felében, de az biztos, hogy ilyenkor bár önmagával elleniébe kerülhet (k. versus к. ), a két országgyűléssel szemben viszont felül fog kerekedni, akár mi is legyen azok álláspontja. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a pénzkibocsátási joggal együttjáró bankjegykibocsátási szabadalom megadása, bár névleg a közös érdekű ügyekhez soroltatott, elintézési módját tekintve végső soron mégis a közös ügyekhez került közelebb. Érdemes tehát a 66.§ keletkezését filológiai pontossággal megvizsgálnunk. Az 15-ös bizottság eredeti javaslatában, amely 65 pontból állt, nem volt a pénzrendszerre utalás. A törvénypasszus utolsó mondata egyértelműen abból a (bécsi) kormány által készített ellentervezetből került át a magyar törvényszövegbe, amely a január 9-10-i bécsi tárgyalásokkor jutott Andrássy, Eötvös és Lónyay tudomására.1

6

Lónyay naplójából világosan kiderül, hogy nem volt könnyű Deákkal elfogadtatni azokat a módosításokat, amelyekben Bécsben, a Beustnál és Belcredinél folytatott megbeszéléseken állapodott meg a három későbbi magyar miniszter. A 67-es bizottsági többség tanácskozásán január 26-27-én Deák a módosításként tárgyalt új pontok közül főleg a két utolsóval szemben berzenkedett, „mely a vasút és pénzlábra vonatkozottjhatározottan ellenzé a delegációkra való utasítást".1

7

Másnap este azután maga Deák formulázta meg Csengerynek diktálva a 63. paragrafus utáni pontokat „különösen a delegátió hatásköréből elvonandó vasútügyet és pénzrendszer kérdését".1

8 A 67-es bizottság 1867. február 4-i ülésén (amely már nyilvános volt) Lónyay terjesztette elő a Deák által szövegezett módosítandó paragrafusokat. A kiegészítések 64-69 sorszámmal kerültek javaslatba, eztán következett 70. sorszámmal az eredeti 15-ös albizottsági javaslat 64. pontja. Az ez alkalommal 68-as szám alatt szereplő pénzrendszerről és pénzlábról szóló (a későbbi törvényszöveggel megegyező) passzus vitájában, az ekkor már a közös ügyeknek nemcsak kezelési módját, hanem önmagukban a közös ügyeket vitató ellenzéki vezér, Tisza Kálmán tette szóvá a szöveg ellentmondásosságát. „Végén említtetik, hogy Magyarország jogai érvényben fognak maradni, de előbb minden szakasznál megjegyeztetik, hogy minden ilynemű változtatás csak a másik beleegyezésével történhetik;... Én úgy fogom fel a dolgot, hogy