Századok – 1993
Közlemények - Kövér György: A bankkérdés: két–bankrendszer vagy binacionális bank I/89
BANKKÉRDÉS A KIEGYEZÉS UTÁN 91 Kiegyezés - a jegybank nélkül. Maga a ún. bankkérdés legközelebb a kiegyezési tárgyalások során került elő. Lónyay Menyhért, mint a megbeszéléseken „az anyagi érdekű ügyek" szakértője, majd a kiegyezés után az első magyar pénzügyminiszter, magát a bankszabadság hívének vallotta. Célja „a monarchia mindkét fele pénzügyeinek gyökeres orvoslása, az államháztartás egyensúlyának biztosítása által, mi együtt járt volna egy új pénzláb megállapításával, a valuta rendezésével, a bécsi nemzeti bank likvidációjával és a hitelintézményeknek hazánkban egy alkotandó törvény korlátai közt szabad fejlődésével".5 Ó maga is „merésznek" tekintette tervét és ennek érvényesítése érdekében a tárgyalások során nemcsak a birodalmi kormány képviselőivel, hanem a magyar 67-es bizottsággal és az abban helyet foglaló államférfiakkal is ütköztetni kellett véleményét. Lónyay 1866 augusztus végén Andrássy oldalán vett részt azokon a bécsi megbeszéléseken, amelyek során az államminiszter Belcredi, a római követ Hübner, a konzervatív kormányférfiak közül pedig Majláth György kancellár és Sennyey tárnokmester lényegében arról szeretett volna meggyőződni, hogy megváltozott-e a magyar álláspont Königgrätz után s az ún. 15-ös bizottság által kidolgozott, a közös ügyekre vonatkozó pontokat sikerül-e majd elfogadtatni a 67-es bizottsággal és az alakuló magyar országgyűléssel.6 Másfelől viszont az osztrák kormány ekkor hozta a magyarok tudomására, hogy milyen pontokat tart elfogadhatatlannak a magyar javaslatban. Mivel a bankügyet a 15-ös bizottság javaslata (amelynek tárgyalásai nem kaptak nyilvánosságot) érdemben már taktikai okokból sem exponálta, épp ennek hiánya késztette az osztrák felet a kérdés felvetésére. A dolog érthetően foglalkoztatta őket, hiszen egyfelől az osztrák kormány kezét törvényesen kötötte a Plener féle bankakta, másfelől viszont az 1866 májusi államjegykibocsátás miatt a PM -ONB viszony elég feszült volt, hiszen az utóbbi — méltán — a bankakta megsértése miatt kártérítést készült követelni. A kancellária épületében tartott első megbeszélés alkalmával, augusztus 20-án, már éjfél után elmenőben vetődött csak fel a „Bankfrage", ahogy Lónyay naplójában a magyar sorok között feljegyezte. Nem csoda, hiszen a legkényesebb kérdés nem ez, hanem a hadsereg, ill. az alkotmányos sorrendiség problémája volt. (Hogy ugyanis előbb nevezze-e ki a király a 48-as alapon a magyar minisztériumot és ezek kössék meg a kiegyezést, avagy előbb kössék meg Deákék a kiegyezést, vigyék keresztül az országgyűlésen, majd azután ki lesz nevezve a kormány. ) Azon a bizonyos augusztusi éjszakán Majláth emlékeztette a bankkérdésre Belcredit, aki szinte odavetette, hogy a „Bank privilégium tart még 1877-ig", tehát ehhez ragaszkodni fognak. Lónyay erre így válaszolt: „átallában nem vagyok az egybank rendszer barátja s mind addig míg egybank lesz az agio ismét elő állhat minden nagyobb államszükséglet esetében - de ha minden más jogot megadatnak az országnak, ezen ... kiegyezni nem leend nehéz ... "7 Mivel Andrássy és Lónyay nem mondhatta magáról, hogy bizottsági felhatalmazással tárgyal, tehát az eszmecsere csak puhatolózó és magánjellegű volt, azt kérték, hogy a kormány fejtse ki írásban kifogásait a magyar pontokkal kapcsolatban.
