Századok – 1993

Történeti irodalom - Dejiny Mad’arska. (Ism.: Niederhauser Emil) V–VI/852

TÖRTÉNETI IRODALOM 876 DÉJINY MAD'ARSKA. Richard Prazák a kol.: Brno, 1993, Masaryková universita — Filozofická fakulta, 297 1. MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE Még Cseh-Szlovákia fennállása idején készült egy kollektíva Richard Praíák vezetése alatt egy egykötetes Magyarország története megírására, sok színes illusztrációval. A terv szerint a szerzők fele cseh, másik fele szlovák lett volna. Közben azonban változtak az idők, színes illusztrációra már nem futja, s az eredeti párhuzamosság sem valósult meg. A szerzők többsége végül is cseh, csak két szlovák maradt. A kötet szerkesztője Richard Praiák brnói professzor, a cseh-magyar kapcsolatok régi kutatója és hazánk nagy barátja, a magyar történészek közül is sokan ismerik, nemrég jelent meg Cseh-magyar párhuzamok címen számos tanulmánya magyarul, néhány már régebben is. A cseh-magyar kapcsolatok buzgó kutatója, elsősorban a nemzeti megújulási mozgalmak korában. Több könyvét folyóiratunk is ismertette. Az előző rendszerben meglehetősen háttérbe volt szorítva, docensnél többre nem vihette, most már végre tudományos rangjának megfelelő helyhez jutott a brnói egyetem professzoraként. Az ő áldozatos és lelkes munkája nélkül ez a kötet nemigen jelenhetett volna meg. Nincs értelme tartalmi ismertetésnek. Ezért csak áttekintést adunk a fejezetbeosztásról, s ezzel kapcsolatban szólunk a szerzőkről. Az őstörténetet és a honfoglalást tárgyaló első fejezet szerzője Lubomír Havlík, régész, a nagymorva állam történetének és általában a korai szláv államok történetének jól ismert kutatója. A középkort két fejezet mutatja be, az Árpád-kort és az 1301-1526 közti korszakot. Zömét a szlovák Richard Marsina írta, a nálunk is jól ismert kiváló medievista, a Mátyás- és Jagelló-kort a brnói Frantiäek Hejl professzor. A késő középkori (1526-1711), (mi inkább kora újkornak mondanánk), fejezet szerzője az ugyancsak szlovák Pavol Horváth, a két évszázad gazdaság- és társadalomtörténetének jeles kutatója. Az újkor hajnalán c. 1711-1848 közti időszakot tárgyaló fejezet első, 1790-ig terjedő részét a brnói Milan ámerda, a korai újkor és a korabeli cseh-magyar kapcsolatok nálunk is ismert szakértője, 1790-től pedig Praiák írta meg. A forradalom és a dualizmus korát tárgyaló fejezet nagyobb részét ugyancsak Praiák írta, az 1890-1919 közti részt a bmói Marta Romportlová, a 20. századi magyar történelem ottani szakértője. Ugyancsak ő írta az 1918-45-ös fejezetet, meg „Magyarország úton a jelenkorba" címen rövid áttekintést az 1945-89 közti eseményekről. A kötetet rövid kronológia és bibliográfia egészíti ki, az utóbbi nagyon sok magyar nyelvű munkát is tartalmaz, elsősorban az utóbbi évtizedekben megjelent munkákat, persze bibliográfiákat és forráskiadványokat is. Nagyjából minden fontos könyv megtalálható benne. Néhány illusztráció is található a könyvben, meg egy térkép, amely a történeti és a trianoni Magyarországot mutatja be. A cseh nyelvben Magyarországra két elnevezés is akad: Uhry — ez jelenti a történeti Magyarországot, a soknemzetiségűt, és Mad'arsko — ez a mai, trianoni Magyarország. A szerzők ezért következetesen és helyesen 1918-ig mindig Uhry-t írnak, utána pedig Mad'arskót. Ugyancsak nagyon helyes, hogy a helységneveket, a mai Magyarországon is, ha van cseh vagy szlovák nevük, ebben az alakban írják és szerepeltetik a térképen is, bár néhol csak a magyar alakot (pl. Miskolc Miäkovec helyett). A családneveket magyar formában alkalmazzák, a 18. század előtti korokban a keresztneveket lefordítják csehre, végül is az írott eredeti amúgy is latin volt. Ezt is csak messzemenően helyeselhetjük. Azt is, hogy a cseh olvasókra való tekintettel mindig hangsúlyozzák az ország soknemzetiségű voltát, és tekintettel vannak a nem magyar népekre is. A minden fejezethez kapcsolódó kulturális alfejezetekben 1848-ig ezeknek a művelődését is tárgyalják, utána már nem, nyilván annak jelzésére, hogy ekkortól már Uhry-t nem tekintették hazájuknak, mint korábban. Ezt persze így nem fogalmazzák meg, de kikövetkeztethető. Érdemes néhány megállapításra utalni, ezek egy részével egyet is érthetünk. Nem vonatkozik ez a honfoglaláskori fejezetre, ahol az anonymusi Men-Morot és Gelou mint tényleges fejedelmek szerepelnek, vagy ahol a szerző úgy véli, a honfoglaló magyarokat a nagymorva állam telepítette le a Felső-Tisza vidékén. Azzal viszont már igen, hogy Mátyás hódításai átmenetiek voltak, vagy hogy a szatmári békében a magyar politikai elit sokat kapott, egyfajta osztrák-magyar dualizmus előzményei már itt felsejlenek. A magyar jakobinusok valóban inkább girondisták voltak. Nagyon jónak tartjuk Praiák véleményét arról,