Századok – 1993

Dokumentumok - Stark Tamás: Út a békeszerződéshez V–VI/781

DOKUMENTUMOK 819 Buchinger Manó: Azt az elvi álláspontot, amelyet a szociáldemokrata párt ebben a kérdésben elfoglal, Révai már mindkét munkáspárt nevében kifejezésre juttatta, mert a két munkáspárt ebben a kérdésben megállapodott. Egy-két felszólalásra vonatkozóan megjegyzi, hogy különösen Kovács foglalkozott ennek az előterjesztésnek azzal a részével, amely különbséget igyekszik tenni a nép és a régi rezsim háborús felelőssége között. Azt hiszi, ennek ez a tervezet is eleget tett. Érdemi tekintetben Sulyoknak nincs igaza, amikor Révait úgy aposztrofálja, hogy egyik kezével elveszi azt, amit a másikkal adott. Révai emlékeztetett arra, amit az előző jegyzékben az albizottság mint vagylagos álláspontot fogadott el. Már Révai említette, hogy a két munkáspárt nem akar útjába állni a területi igények kiterjesztése érvényesülésének, de óva inti az albizottságot, ne lépjen rá az illúziók útjára. Úgy látja, Sulyok előrehalad ezen az úton, elsősorban a területi követelések terén. Ezek az illúziók pedig nem használnak ügyünknek, hanem csak a reakció malmára hajtják a vizet és olyan érzelmeket korbácsolnak fel kint az országban, amelyeknek amúgy is túlzottan nagy talajuk van. Nekünk nem az a hivatásunk, hogy ennek az országnak és a kormánynak nehézségeket támasszunk. Ne akarjuk saját magunkat megcsalni. Ne feledkezzünk meg arról, hogy ügyünkben az ítélet már elhangzott. Ez fájdalmas volt, de ne vájkáljunk tovább sebeinkben, mert csak meghosszabbítjuk vele a szenvedést és újabb fájdalmakat okozunk magunknak. Fontos most ebben a helyzetben megtenni mindent annak megteremtésére, ami még menthető. Kéri az albizottságot maradjon annál a keretnél, amelyet múltkor a gazdasági jegyzék elfogadásakor megállapított. Szeretné, ha az átfogalmazandó tervezetben azok a szempontok jutnának kifejezésre, amelyeket Révai az előbb jelzett. Elnök összegzi a vita folyamán kialakult főbb szempontokat. Megállapítja, hogy a bizottság szükségesnek tartja a jegyzék alapos átdolgozását. Erre nézve a vita folyamán két elvi jelentőségű kérdés merült fel. Az egyik alapvető kérdés: szükséges-e és ha igen, milyen formában szükséges a magunk háborús felelősségének mentése céljából felhozni a többi délkelet-európai nép háborús bűneit. Sulyok szerint szükséges, az albizottság többsége szerint nem. Inkább ártana, mint használna nekünk. Hiába igyekeznénk mások bűneivel kisebbíteni a magunkét, nem tudnánk kiradírozni azt, hogy végső fokon mégis a mi bűneink nagyobbak. Ha Románia bűneire hivatkozunk, ők majd hivatkozni fognak a Hitler ellen harcba dobott 14 hadosztályra és arra a tényre, hogy előbb hagyták ott a németeket. Csehszlovákia hivatkozhatik elsősorban magukra a csehekre, szlovák vonalon pedig a besztercebányai felkelésre s hiába tagadnánk, ezt elsősorban mégis a szlovákok csinálták.29

Ezzel szemben nálunk eredményes ellenállás nagyon kevés volt. Sokkal helyesebb tehát, ha azt hozzuk fel, hogy mi magunk mit csináltunk a háború befejezése óta. A földreform, a háborús bűnösök megbüntetése, mind a múlttal való szakítást jelenti s a magyar demokrácia alkotásai terén is vezetünk a volt csatlósállamok között. Erre kell tehát hivatkoznunk mint pozitívumra, nem a mások múltbeli hibáira. Salátának igaza van, ezeket az érveket nem itt kell felhasználni, hanem majd a szóbeli tárgyalásokon esetleg szükségessé váló riposztozásra. Ezért a bizottság többségének meggyőződése alapján kéri ennek a résznek az átdolgozandó tervezetből való kihagyását.