Századok – 1993
Dokumentumok - Stark Tamás: Út a békeszerződéshez V–VI/781
DOKUMENTUMOK 805 Sulyok Dezső elsősorban a tervezet bevezető részével kíván foglalkozni. Szerinte Révainak a bevezető rész elleni mindhárom kifogása helytálló. Ő sem tartja szerencsésnek a Magyarország közvetítő szerepére való utalást. Ezt feltétlenül ki kell hagyni. Kár volna róla beszélni, mert gazdasági szerepünket is igyekeznünk kell szimpátiát keltő formában vinni a nagyhatalmak elé. Az ó közöttük fennálló ellentétre tehát mi ne hivatkozzunk. Ugyanaz a véleménye az Osztrák-Magyar Monarchia szétbomlására történő utalással kapcsolatban is. Legfeljebb arra lehetne hivatkoznunk, hogy a monarchia felosztása nem helyes módon történt meg, ha egyáltalában utalni akarunk rá. Nem jó hivatkozni arra sem, hogy nem lehet tartós együttműködés nagyok és kicsinyek, erősek és gyengék között. Ez ugyan valóban történelmi igazság, de erről is kár beszélni, mert nem ide tartozik. Semmi hasznunk nem lehet belőle, kárunk igen. Kéri ezeknek a részeknek elhagyását és a bevezető résznek egészen szűk keretekre való szorítását. A területi kérdést illetően radikális különbség áll fenn közte és a koalíció véleménye között a csehszlovák kérdésben. Amikor április 25-én a külügyminiszter a külügyi bizottság elé vitte a területi igényeink kérdését, akkor elmondotta, hogy Romániával szemben kétféle alternatíva is rendelkezésünkre áll, amellyel a békeértekezlet elé fogunk menni. (Az egyik szerint 22 000, a másik szerint 10 500 négyzetkilométer terület visszaadását kérjük.) Ugyanakkor a külügyminiszter Csehszlovákiával szemben nem látta helyénvalónak a területi igények felvetését. Ami a tervezetnek a Romániával szembeni igényeinket tartalmazó részét illeti, nem tartja lehetetlennek az Aknasuhatagra és Rónaszékre vonatkozó kívánságainkat. Az elv eredetileg az volt, hogy annyi magyar maradjon román uralom alatt, mint amennyi román kerülne magyar uralom alá. így tehát elsősorban etnikai szempontokat érvényesítünk kérésünkkel s ezek keretén belül adnánk helyet gazdasági igényeinknek is. Szerinte ezzel még sem nevetségessé nem tettük magunkat, sem a kétszínűség vádját nem zúdítjuk magunkra, mint ahogyan azt Révai megfogalmazta. Csehszlovákiával kapcsolatban felfogása alapvetően eltér a koalíciótól. A koalíció éppúgy, mint a szövetséges hatalmak, Csehszlovákiát győztes hatalomnak tekinti. Kovács utalt arra, hogy a magyar kormánynak a területi kérdésben még mindig ingadozó az álláspontja. Mint Kovács, úgy ő is helyesli a Gömör-Szepesi Erchegységre irányuló igényünk felvetését, mert ez vitális kérdése a magyar vas-, fém- és gépiparnak. Az a beállítás, amely szerint Csehszlovákia vitán felül szövetséges, sőt győztes állam, alapjában véve helytelen. A jugoszlávokéval összehasonlítani a cseheknek és különösen a szlovákoknak a magatartását, képtelenség. Hiszen a nagyhatalmak is csalódtak benne, már jóval a háború kitörése előtt. Ezekben az időkben Csehszlovákia volt az, amely egyetlen, a dánokhoz hasonló jelképes ellenállást sem kísérelt meg, iparával pedig a legnagyobb mértékben szolgálta ki a német háborús erőfeszítéseket. Csehszlovákiát tehát nem lehet összehasonlítani semmiben sem Jugoszláviával. Szlovákia a háború egész tartama alatt német csatlósállam volt. Ugyanakkor, amikor a fasizmus szellemi örökösei egyedül éppen Szlovákiában tombolnak, a fasiszta szellemű intézkedések, megmozdulások tömegét produkálják a szlovák ható-