Századok – 1993
Közlemények - Somogyi Éva: A közös kormány 1867–1907 I/70
74 SOMOGYI ÉVA menten nevezhette ki. Maga Andrássy utal arra: minthogy őfelsége a törvény szerint a legfőbb hadúr és ezt a hatalmát senkivel nem kell megosztania, ezért pusztán azt a tényt, hogy felelős hadügyminisztert nevez ki „önmagában jelentős koncessziónak kell tekinteni".2 7 A közös hadügyminiszter kinevezését mégis a közös minisztertanács elnöke éppúgy ellenjegyezte, mint a közös pénzügyminiszterét.2 8 Hogy a két országos kormánynak, ill. a parlamenteknek mennyiben volt közük a közös miniszterek kinevezéséhez, ez először 1879-ben Haymerle külügyminiszteri kinevezése alkalmából egy magyar függetlenségi párti interpelláció kapcsán merült fel. Helfíy Ignác azt kívánta, hogy a közös miniszterek személyében bekövetkezett változásokat hivatalosan közöljék a törvényhozó testületekkel. Az új külügyminiszter elutasította a magyar kívánságot: tekintettel arra, hogy a kérdés nincsen szabályozva, az alkotmányos gyakorlatot kell szem előtt tartani. A dualizmus tizenként esztendeje alatt viszont a közös kormányban bekövetkezett változásokról hivatalosan nem értesítették a parlamenteket. Ha most megtennék, precedens keletkezne, a miniszterelnökök mintegy kötelezettséget vállalnának, amit az osztrák miniszterelnök, mint a decemberi alkotmánnyal ellentétben állót, határozottan elutasít. „Tekintettel arra — írja Kállay Béni külügyminisztériumi osztályfőnök Haymerle nevében Tisza Kálmánnak —, hogy a közös miniszter kinevezése a két miniszterelnök ellenjegyzése nélkül történik" a parlamenti közlés nem szükséges, már csak azért sem, mert az a parlamentekben kellemetlen és felesleges vitákra adhatna alkalmat.2 9 Tisza viszont nem lát veszedelmet abban, hogy a miniszterelnök a két ház elnökével, mintegy udvariassági gesztusként (acte de courtoisie), a puszta tudomásul vétel céljából közölje a közös kormányban bekövetkezett változást. Ez az igény a parlamentek részéről nem teljesen indokolatlan — vallja Tisza —, mert igaz ugyan, hogy „a közös miniszterek közvetlenül nem felelősek a parlamen гкпек, és azokkal semmiféle közvetlen kapcsolatban nem állnak", de, minthogy а к zös miniszterek a monarchia legfontosabb ügyeit intézik, érthető, hogy a törvényho :ó testületek ezen ügyek és az azokat vezető személyiségek iránt érdeklődést tanúsítanak.30 Végül Haymerlé elfogadja Tisza nézeteit: a magyar miniszterelnök, anélkül, hogy azáltal a jövőre vonatkozóan kötelezettséget vállalna, közölheti a parlamenttel, hogy gróf Andrássy Gyula közös külügyminisztert Heinrich Karl Freiherr von Haymerle váltotta fel.31 Már 1867-ben legalábbis a magyar országgyűlés kisebbségi javaslata vitatta a közös kormány létét, de még Deák formulája is óvatosan csak „a közös ügyeket kezelő miniszterekről" beszélt. Ám akkor legfőképpen az okozott gondot, a magyar képviselőházban interpellációt nyújtottak be amiatt, hogy az uralkodó „Reichsminister"-eket nevezett ki, és a delegáció előtt „birodalmi" kancellárról, „birodalmi" miniszterekről beszélt, míg a magyar törvények „közös" minisztereket kívántak volna. Az ügyet a közös minisztertanács is tárgyalta, ahol Beust és Becke is azt bizonygatták, hogy a „Reichsministerium" valójában a „közös minisztérium" szinonimája. Becke magyarázata ma úgy hat, mintha parodizálta volna a közjogi vitákat, (nyilván nem volt ilyen szándéka): „Reich" nem jelent többet vagy mást „so weit der Scepter Seiner Majestät reiche". Andrássy a kompromisszumot kereste: Ha a magyar miniszterek elfogadják a „birodalom" kifejezést, állandó támadásnak teszik ki magukat (az
