Századok – 1993
Közlemények - Barta Róbert: A brit Konzervatyv Párt az 1920-as években V–VI/706
A BRIT KONZERVATÍV PÁRT AZ 1920-AS ÉVEKBEN 719 ne, Balfour, Curzon). A legfőbb bizonytalansági tényező az volt, hogy sikerül-e a betegeskedő Bonar Law-t megnyerni a koalíció felbomlasztására szerveződött csoport vezetőjének. Abban, hogy ez sikerült, nagy szerepet játszottak a „sajtócézárok" (Press Lords), Beaverbrook és Wickham Steed (a Times kiadója), akik ekkor már kifejezetten Lloyd George ellenesek voltak, ráadásul Beaverbrooknak sikerült megnyernie Rothermere-t (Daily Mail) az ügy támogatására. A végső lökést az adta meg, hogy a koalícióban lévő miniszterek mögött már nem állt a párt nagy többsége és a NUCCA vezetői is kifejezetten szembenálltak a kormánnyal. A koalíció a kegyelemdöfést az 1922. október 9-én, Londonban tartott Charlton Club-beli konzervatív naggyűlésen kapta meg, ahol a jelenlévő konzervatív miniszterek és parlamenti képviselők 186:87 arányban a koalícióból való kilépésre szavaztak.44 Ennek eredményeképpen 1922. október 23-án Bonar Law konzervatív kormányt alakított, mely halála miatt csak egy évig volt hivatalban, de követője, Stanley Baldwin — az első munkáspárti kormány egy évét kivéve (1924) — olyan stabil konzervatív politikát valósított meg, amit csak az 1929-es gazdasági válság rendített meg. Baldwin második kormányzásának és az egész Konzervatív Párt egyik legnagyobb próbatétele az 1926-os Altalános Sztrájk (General Strike) volt, amely 1926. május 4-től 12-ig tartott és a kormány nagy győzelmével ért véget.45 A sztrájkot nagyrészt a szakszervezetek robbantották ki (Trade Unions Congress /Т. U. С./), jelentős béremeléseket és a — már akkor is csődágazatnak számító — bányászat hathatós kormányzati támogatását követelve. Maga a sztrájk, a kormány és a T. U. C. vezetői közötti sorozatos félreértések és félremagyarázások nyomán robbant ki, s Baldwin mindvégig azon az állásponton volt, hogy csak a sztrájk beszüntetése után lehet szó konstruktív tárgyalásokról. Az Általános Sztrájkra elsősorban a kormány készült fel. Pontosan érzékelte, hogy a kulcskérdések: az élelmiszer-ellátás, az információáramlás, a belső rend és a közlekedés zavartalanságának a biztosítása. Erre a kormánynak meg volt a felhatalmazása is, mert az 1920-as Emergency Powers Act alapján ezeken a területeken ellenőrzési joggal rendelkezett. így, már az 1926-os év elején megtették a szükséges intézkedéseket egy sztrájk esetére.46 Amikor a sztrájk elkezdődött, a kormány intézkedései azonnal hatályba léptek, így London és a nagyobb városok élelmiszerellátását folyamatosan biztosították, amihez nagyban hozzájárult az, hogy a londoni dokkmunkások nagy része nem csatlakozott a szénbányászokhoz, így a város ellátását és a szállítási útvonalakat a Themzén biztosíthatták. A városok és a vidék közötti összeköttetés sem szakadt meg teljesen, a belső rendre pedig az ún. „Polgárőrség" (Civil Constabulary Reserve) ügyelt, ennek létszáma Londonban május 11-re elérte a 4600 főt, de egyetlen alkalommal sem kerültek bevetésre, inkább az élelmiszerek szétosztásában segédkeztek.47 Baldwin és a Konzervatív Párt vezérkara pontosan tudta, hogy ha a kormány a társadalmi rend és a brit alkotmányosság ellen való fellépésként állítja be a mozgalmat, akkor ez módot nyújt a sztrájkoló szakszervezeteken kívüli vagy azokkal szemben álló munkásoknak arra, hogy a kormányhoz csatlakozva, egyszerre fejezzék ki „hazafiúi lojalitásukat" és ellenérzésüket a szakszervezeti és munkáspárti vezérekkel szemben. Ezt a stratégiát a konzervatív párti propaganda a legnagyobb aktivitással hirdette. Emellett Baldwin mindent megtett annak érdekében, hogy a T.U.C.
