Századok – 1993

Folyóiratszemle - Noszkova; A. F.: Két tábor kialakulása a lengyel ellenállási mozgalomban III–IV/583

FOLYÓ IRATSZEMLE 583 met a filmek és készítői elleni támadásaival. Breen képes volt arra, hogy napi küzdelmekben harcolja ki az elvek érvényesülését. A PCA és a Tisztesség Ligája további támogatást kapott, amikor XI. Pius pápa 1936-ban enciklikában üdvözölte tevékenységüket. A kódex az 1960-as évekig éreztette a hatását, de már a 40-es évek végén megjelentek az első repedések a talapzatán. A háború után nagy fellendülésben, amikor nótt a vallással szembeni szkepticizmus, a kódex erkölcsi alapjai omladozni kezdtek. Ezen túlmenóen a Legfelsőbb Bíróság elismerte az Első Alkotmánykiegészítés hatályát a filmre is. 1956-ban jelentősen módosították a kódexet, mely ezután elvesztette korábbi befolyását. A mozgókép végül is maga alá gyűrte azokat, akik megpróbálták korlátok közé szorítani. The Journal of American History Vol. 77. No.l, 1990. június, pp. 39-65. S ch. A. A. F. N OS Z KOVA KÉT TABOR KIALAKULÁSA A LENGYEL ELLENÁLLÁSI MOZGALOMBAN A szovjet kutatók számára kényes téma vizsgálatára vállalkozott a szerző, s ez cikke frazeológiájában is tükröződik. A reális kép bemutatására irányuló törekvés mellett, változatlanul túlértékeli a szovjet orientációjú baloldali erők szerepét a II. világháború alatti lengyel ellenállási mozgalomban. Elismerésre méltó ugyanakkor, hogy a lengyel politikai erők többségét jellemző szovjet-ellenességet nem csupán előítéletekre, osztályszempontokra vezeti vissza, hanem az 1939-es szovjet lépések hatásaként is értékeh. Ezek egyike volt korábban (1938) a lengyel kommunisták pártjának feloszlatása a Komintern által, ami nagyban befolyásolta a baloldali szocialista, a kommunista és a szovjet orientációjú lengyel politikai erők háború alatti helyzetét. Külön kiemeli a szerző Molotov 1939. szeptember 17-én tartott „hírhedt" lengyel-ellenes beszédét. A lengyel ellenállási mozgalom politikai központja a londoni emigráns kormány lett, amely a szanációs politikai tényezők mellett a Nemzeti- és a Munkapártra, továbbá a Nép Párt (parasztpárt) és a Lengyel Szocialista Párt többségére támaszkodott. A lengyel földön a pártok kezdeményezésére kibontakozott ellenállási mozgalom összefogására, irányítására építették ki a Delegatura intézményét (1940), amelynek működése lehetővé tette a Honi Hadsereg (a partizán mozgalom kb. 60 százaléka) megszervezését (1942). Célul tűzték ki a háború utáni politikai berendezkedést. Szerzőnk túlhangsúlyozza velük kapcsolatban a kivárási politikát, holott végül is ők képezték a lengyel ellenállás derékhadát — komoly politikai befolyással is rendelkezve. Rávilágít egy ellentmondásos tendenciára. 1942 után (Sikorski halála miatt is) a „londoni táboron" belül háttérbe szorultak az ún. történelmi osztályok és pártok. Megnőtt a néppártok befolyása (Mikolajczik). Kiszélesedett, demokratizálódott az irányzat bázisa. Ugyanakkor felerősödött, szinte szűklátókörűén érvényesült a szovjet- és a kommunista-ellenesség. Míg Sikorski — eredeti bázisa egységének kockáztatásával — 1941-42-ben felismerte a Szovjetunióval való együttműködés szükségességét, az utána következő vezetők szinte csak brit nyomásra akceptálták a partneri viszonyt Moszkvával. Az ellenállási mozgalom londoni vezetésének a törekvései is hozzájárultak, hogy míg a néppárti politikusok a londoni irányvonalat támogatták, a Paraszt Zászlóaljak hazai tevékenysége a kivárás látszatát is elkerülve, agilis, önfeláldozó partizán akciókban öltött testet. Hasonlóan a baloldali erők, majd 1942-től a kommunisták (Munkáspárt) által irányított, szovjet támogatást is élvező csoportokhoz, amelyek a Népi Gárdában integrálódtak. A késői indulást, a gyökértelenebb politikai állapotot igen aktív ellenállási tevékenységgel törekedtek ellensúlyozni, hogy az antifasiszta harcban szerzett érdemek alapján elfogadtathassák magukat a lengyel politikai életben. A törekvés bölcs felismerésen alapult, de — mint ismeretes — nyomatékos szovjet diplomáciai tevékenység kellett ahhoz, hogy a „lublini" tábor legitim politikai tényezővé válhatott Lengyelországban. Noszkova cikkének értéket szovjet viszonylatban az úttörő jelleg adja. Indokoltnak tartjuk hozzákapcsolni egy másik hasonló témájú közlemény főbb konklúzióit. A szovjet hadifoglyoknak nyújtott segítség kérdését elemezve kimutatja, hogy a spontán lakossági (parasztok, orvosok, vasutasok) segítés mellett, amelyet emberiességi szempontok motiváltak, a lengyel ellenállási mozgalom minden irányzata törekedett segíteni a biztos halál elől megszökött szovjet hadifoglyokat. Tehát a politikai szinten uralkodó, időnként szűklátókörű szovjet-ellenesség ellenére a lengyel ellenállási mozgalom hazai tényezői támogatták a szovjet hadifoglyokat, akik közül sokan csatlakoztak a lengyel partizánokhoz. Az említett cikkből persze az is kiderül, hogy elenyésző hányadnak sikerült megszökni — közülük is sokakat elfoglak — a lengyel területen tartott csaknem 1 millió hadifogolyból. (Ld.: „Voproszi isztorri", 1989.3. szám 35-43.1.: R. Nazarevics: Szovjet hadifoglyok Lengyelországban a második világháború idején és a lengyel lakosság segítségnyújtása számukra.) Voproszi isztorii, 1988. 8. szám 24-35. I. M