Századok – 1993

Történeti irodalom - Kula; Marcin: Narodowe i rewolucyjne (Ism.: Niederhauser Emil) III–IV/571

542 TÖRTÉNETI IRODALOM 572 „felülről" irányított reformokkal talál az eredeti hatalom kiutat, de ezek a hatalom ellen is fordulhatnak, vagy ha nem elégségesek, kiváltják a mozgalmat. így jött létre a forradalmi nacionalizmus. Ma az elmaradottság a tömegekre is hat, nemcsak az elitek ismerik fel. A modernizáció során pedig a nemzeti sajátosságokra figyelnek, a nemzeti jelleg megtartására. Ehhez új történeti koncepció is kell a nemzetről. A harmadik lehetőség a tabula rasa, amikor a függetlenség visszaszerzése után kell egy új rendszert kiépíteni. Ilyenkor jönnek létre a pozitív utópiák: mit kell majd tenni Lengyelországban a felszabadulás után, az 1940-es években a londoni kormány is földreformra és egyéb intézkedésekre gondolt. Pedig olykor még megvan a régi rendszer, mint a Szolidaritás esetében 1980-81-ben. A következő alfejezet a nemzet és a rendszer kapcsolatát tárgyalja. Forradalom lehetséges nemzeti alapon, ha a meglévő rendszert idegennek tekintik. Ilyenkor nő a szabadságharc esélye. Persze XVI. Lajost vagy a sahot is idegennek tekintették. A sztálinizmust nem, mert megfelelő szociotechnikával bizonyította, hogy nem az. De idegen a rendszer, ha képviselője egy külső hatalom érdekében tevékenykedik, mint Somoza, Batista, vagy a sah. Kula itt beiktat egy hosszabb alfejezetet a lengyelországi helyzetről 1981-88 között (a szolidaritás visszaszorítása és a könyv megírásának ideje közt). A szocializmus nem idegen a lengyelségtől, vannak hazai hagyományai. De Lengyelországban egy kisebbség akaratából uralkodik, és a lengyel-szovjet viszony tehertételei miatt sokan idegennek tekintik. Sok egyéni, teljesen személyes jellegű élményből (beszélgetések szomszédokkal stb.) Kula jó képet ad ezeknek az éveknek a lengyel mentalitásáról. Szerinte a lengyel intézmények már nem azok, mint régebben (A Tudomány és Kultúra Palotájában sztriptíz-bár működik). Sok párttag ellenzéki. A „mi" (a nemzet) és „ők" (a hatalom) kettőssége már nem egyértelmű. A társadalom elkülönül, de együttműködik, bár nem ismeri el a rendszer legitimációját, a hivatalos történeti koncepcióval szemben más nemzeti hősöket lát, pl. Pihudskit. A mindennapi problémák is elidegenítik a rendszert a társadalomtól, minden, ami lengyel, rossznak számít. A rendszer viszont szintén nemzetiként kelleti magát, az ellenzéket hazaárulónak nevezi. Tesz engedményeket a történeti koncepcióban, Katynról is szabad már beszélni. Olyan, mint a felvilágosult abszolutizmus, meghallgatja az embereket, de maga dönt, a (civil) társadalomnak csak korlátozott autonómiát kíván adni. Egészében persze a rendszer normálisabb, mint régebben volt. Ha a rendszer valóban lehetővé teszi idegeneknek az ország kizsákmányolását, akkor ez forradalmasítónak hat (Mexico vagy Kuba a példa többek közt). A rendszer azért is számíthat idegennek, mert megalázza a társadalmat. (A sorbanállások Lengyelországban, ez az egyház malmára hajtja a vizet, a templomban megbecsülik az embert.) Az idegennek tekintett rendszer kiforgatja a nemzetet kultúrájából, hagyományaiból. Reza sah modernizációjával a hagyományok ellen fordult. A lengyel esetben is a nemzeti történelem átértékelésére került sor, ez éppen a történészeknek kellemetlen, sokan már meg is szabadultak a kötöttségektől. A lázadók sokszor nemzeti szempontból motiváltak. A nemzeti harc könnyen vezet forradalomra, ha etnikailag idegen osztályok ellen lehet fordulni. (Csehszlovákiában a németek és magyarok, Belorussziában a lengyelek ellen.) A volt gyarmatokon a nemzetközi vállalatok kevésbé hatnak forradalmasítóan. Külön alfejezet szól arról, hogy a kisebbségek tagjai is részt vesznek a forradalomban, mert ez a kisebbségnek társadalmi emelkedést is jelenthet, pl. az örményeknek az oszmán birodalomban. De a kisebbség el is zárkózhat, mint a zsidók vagy a cigányok, vagy éppenséggel támogathatja a rendszert, mint a kozákok Oroszországban vagy az albánok az oszmán birodalomban. Itt 1908 a periféria lázadása volt. Persze a kisebbségek csatlakozása esetén rögtön felmerül a vád, hogy idegenek. Az erősek részt vesznek, a gyengék elzárkóznak — ez Kula szerint nem magyarázat, mert mindkettő lehetséges. Az integráció foka is számít, a cigányok bezárkóznak. A lázadás magyarázata egyébként csak többtényezős lehet. A kisebbség helyzete a forradalom győzelme után csatlakozása ellenére is rosszabbá válhat (az örmények Törökországban), mert a győztes nemzet homogenizálásra törekszik, mert központosító. így a szovjet államban 1917 után már nem volt helyük a kisebbségi mozgalmaknak. A Komintern is az egy állam - egy párt elvet képviselte. A Szovjetunióban a régi gárdában sok kisebbségi volt, a nagy tisztogatás ezen változtatott, mint Kínában a kulturális forradalom. Lengyelországban a zsidók üdvözölték az új rendszert, vezető szerepet vállaltak, ezért 1956 után bírálták őket, 1968 után a megmaradtakat is kitették a vezető állásokból. Az értelmiségnek persze nagy szerepe van a mozgalmakban, az verbalizálja. Sőt más osztályokat is helyettesíthet, pótlékként. Különösen a harmadik világban fontos a szerepe, a felsőoktatás itt nemzeti küldetés, persze értelmiségi túltermelésre is vezet ez. A következő fejezet megfordítja a problémát (Forradalmi, tehát nemzeti). A társadalmi konfliktusokból gyakran lesz nemzeti harc, s ez elősegíti a nemzet létrejöttét, pl. a gyarmati országokban. A kivándorlás utáni asszimiláció ennek a másik oldala. Az Egyesült Államokban élő lengyel munkások sztrájkjaiban az etnikai mozzanat csak másodrendű. A forradalmaknak mindenképpen van valami etnikai kiindulópontjuk. A nemzeti mozzanat nevében könnyebb harcba hívni széles rétegeket. A forradalom