Századok – 1993
Történeti irodalom - Demográfiai átmenet Magyarországon (Ism.: Szabó A. Ferenc) III–IV/568
542 TÖRTÉNETI IRODALOM 569 felrajzolták az ez irányú kutatások alapvonalait, a demográfusokra várt. A téma kutatásának tovább folytatása során, amikor már komplex vizsgálódásra is sort kell majd keríteni, az ebben a munkában alkalmazott matematikai-statisztikai módszereken túllépve, bizonyára más tudományszakok művelői is bekapcsolódnak majd. A demográfiai elméleteknek kétségtelenül egyik legfontosabb, legtöbb eredménnyel kecsegtető irányzata a „demográfiai átmenet" elmélete, amely modellezi a világban eddig végbement népességfejlődés különböző típusait. Ahogyan egyre több információ kerül a kérdésről a demográfusok birtokába, úgy derül ki, hogy ez az elmélet sem valamiféle csodaszer, amelynek segítségével megválaszolhatunk minden a demográfiai folyamatok megváltoztatása irányába mutató motívumot. Sokáig például úgy gondolták a magyar jellegzetességeket tanulmányozó hazai kutatók, hogy nálunk speciális formában ment végbe a demográfiai átmenet. Ugyanis rendkívül korán, mér a 18. században kimutatható a születésszabályozás az ország egyes régióiban. Ma már tudjuk, hogy hasonló jelenségek a világ más országaiban is bekövetkeztek, függetlenül az ipari forradalom, vagy a jobbágyfelszabadítás korszakos változásokat eredményező hatásától. Sokáig az is evidenciának tűnt, hogy a demográfiai tranzíció egyirányú, minden esetben a termelékenység csökkenését hozza magával. A családrekonstrukciós kutatások megszaporodása nyomán láthatóvá vált, hogy az átmenet egyes periódusait nem az egyértelmű termékenységcsökkenés, hanem inkább a tradicionális demográfiai viselkedés megváltozása jellemzi, amibe belefér egyes régiók akár átmeneti vagy tartósabb termékenységnövekedése is. Az elmélet ilyen értelmű újraértékelésével kapcsolatosan idézi a kötet bevezetője Paul Demény definícióját, miszerint: „A tradicionális társadalmakban a termékenység és a halandóság nagy volt. A modem társadalmakban a termékenység és a halandóság kicsi. Ami a kettő között van, az a demográfiai átmenet." (9.1.) Természetesen a szellemes megállapítás ellenére sem gondolják úgy demográfusaink, hogy fölösleges lenne az átmenet jellegzetességeinek további kutatása, inkább annak tudomásulvétele mutatható ki, hogy az elmélet olyan szakaszba lépett, amikor a kutatások szaporodása, szakszerűsödése és kiterjedése szinte az egész világra, az eredeti koncepció alapelemeinek megőrzése és megerősítése mellett, annak továbbfejlesztését és finomítását is szükségessé teszi. Szentgáli Tamás tanulmányában a nemzetközi szakirodalom ezzel kapcsolatos elméleti írásait veszi számba. Andorka Rudolf a településszintű családrekonstrukciós vizsgálatok eddigi hazai eredményeit csoportosítja. Tömör összefoglalását adja annak a történeti demográfiai módszemek, amely megújította a demográfia tudományát, hiszen nemcsak a történelmi adatok pontosítását eredményezte, hanem a statisztikai adatbázisnak a történelmi időben való kiszélesítésével az egész diszciplínát revitalizálta. Mintegy tucatnyi a mai ország különböző részein lévő falusi településének alapvető demográfiai mutatói (nemzetiség, vallás, a nők házasságkötési kora, csecsemőhaladóság) váltak ismertté a 18-19. századból. Egy adott történelmi korszak demográfiai jellemzőit a legpontosabban a halandósági táblák elkészítésével lehet megrajzolni. Ezek összeállításának alapját a családrekonstrukciós vizsgálatok által feltárt adatok képezik. Hablicsek László az 1820-as évekre vonatkozóan készített el hangsúlyozottan becslésértékű halandósági táblákat. A nyugati matematikai módszereket nem vette át kritikátlanul, ahol szükségesnek látta, módosított a számítási eljárásokon. Megállapította, hogy ez az időszak Magyarországon „a demográfiai átmenet előtti predecline korszakban egy szakaszhatárnak fogható fel". (77.1.) Már észlelhető a halandóság bizonyos mértékű csökkenése, de ez nem szilárdulhatott meg, mert a nagy járványok még időnként feltartóztathatatlanul pusztították a népességet. A népesség átlagéletkora rendkívül fiatal volt, ez is eredményezhette, hogy a termékenység még nagy mértékben meghaladta a halandóságot. Magas volt az eltartási arány. Feltűnő, hogy az átlagmutatók mögött lényeges differenciák mutathatók ki vallásonként és társadalmi rétegként. Tanulmánya végén a szerző izgalmas, de vitatható párhuzamot vél fölfedezni az 1820-as évek és a mai demográfiai helyzet között, annyiban, hogy a demográfiai elmozdulást mindkét korszakban a termékenység csökkenése jellemezte, viszont nem növekedett a várható élettartam, ami válságjelenségként fogható fel. A tanulmány végén a szerző 15 oldalnyi halandósági táblát tesz közzé. Hiányérzetünk csak azért támadhat, mert elmarad ezeknek a nagyon fontos rétegjellemzőket számszerűsítő adatoknak az elemzése, a mindennapi társadalmi szociológiai folyamatokba való beágyazása. Hablicsek Lászlót jobban érdeklik a matematikai összefüggések és problémák, mint a demográfiai adatok konstruálása alapján előállított számsorok életszerű megszólaltatása. Továbbelemzésük a korszakkal foglalkozó történész tollára kívánkozik. Élettelibb tanulmányt írt a kötetbe Dányi Dezső. Regionális családrekonstrukciókat végzett el a múlt század 30-as és 50-es évtizedeire vonatkozóan. Bevezető oldalain őszintén számot vet a vizsgálati módszer nehézségeivel és lehetséges pontatlanságaival is. 4 régióra osztja az országot: Dunántúl, Észak, Tiszántúl és Alföld. Közli az országos adatbázist is, aminek segítségével az átlaghoz való viszonyulás mértéke is meghatározható. Megállapítja, hogy a viszonylag kis időkülönbség ellenére jelentős különbségek mutathatók ki a demográfiai viszonyokban. Az 50-es évekre mobilabbá vált a lakosság, és nőttek a
