Századok – 1993

Történeti irodalom - Teleki Pál és kora. A Teleki Pál emlékév előadásai (Ism.: Tilkovszky Loránt) III–IV/552

542 TÖRTÉNETI IRODALOM 554 1-jei levelében, a magyar vezérkar főnökének a tengelyhatalmak felé tett azon információja, hogy Magyarország döntőbíráskodást akar, veszélyeztette, de nem hiúsította meg e taktika sikerét. Igaz ugyan, hogy Nagy-Britannia 1940 őszén napirendre tért a német csapatok Magyarországon át Romániába szállítása fölött, de már innen datálódik később végzetesen aktuálissá vált figyelmeztetése a magyar kormányhoz: ha területét felvonulási terepül engedné felhasználni a németeknek, a diplomáciai viszony megszakításával számolhat, együttmasírozás esetén pedig hadüzenettel. Magyarország — majd segítségével Jugoszlávia — csatlakoztatása a háromhatalmi egyezményhez, kimondatlanul de ténylegesen a német átvonulás lehetővé tételét célozta a Balkán felé. A magyar-jugoszláv barátsági szerződéssel kapcsolatos fejtegetések hangsúlyozzák, hogy épp erre való tekintettel végül is német helyesléssel találkozott ez az eredetileg németellenes, a Nyugat felé az utolsó ablakot nyitva tartani akaró, magyar-délszláv összefogást célzó egyezmény, s gyökeres fordulatot ebben a háromhatalmi egyezményhez történt csatlakozást felmondó 1941. március 27-i jugoszláv puccs hozott. Ez utóbbinak Teleki politikájára végzetes következményei helyes megértését azonban nagyban akadályozza annak elhallgatása, hogy a Jugoszláviával kötött barátsági szerződéssel a Teleki-kormánynak mindenekelőtt Jugoszlávia semlegességének biztosítása volt a célja a világháború végső szakaszában Dél-Erdély megszervezésére önállóan végrehajtandó katonai akciójához. A Jugoszláviával immár végleges leszámolásra készülő Hitler Magyarországot épp azon ország ellen akarta katonai részvételre bírni, azonnali délvidéki revíziós lehetőséget kínálva fel, amellyel az imént kötött „örök" barátsági szerződést. Jugoszlávia — március 27-i fordulata óta — Nagy-Britannia barátjának és védencének számított, s hamarosan a Szovjetunió is védelmet helyezett kilátásba számára. Azok a feltételezések, melyek szerint Teleki megnemtámadási egyezmény kötésének lehetőségét puhatolta volna a szovjet kormánynál, nem dokumentálható. Közismertek viszont londoni puhatolódzásai afelől, hogy bizonyos feltételek mellett el tudná-e kerülni a szerződésszegés ódiumát, el tudná-e fogadtatni a délvidéki területszerzést anélkül, hogy súlyos következményekkel kellene számolnia, sőt esetleg az ország a világháborúba is belekeveredne. A németek Prinz Eugen Gau létesítésére irányuló tervére történt hivatkozás, amelyről jelentőségét meghaladó gyakorisággal esik szó a kötetben, valójában csupán egy érv lett volna amellett, hogy az angol politikának inkább volna érdeke e délvidéki terület magyar kézre jutása. Teleki Pálnak az 1941. március 28-i minisztertanácsi üléssel való elégedettsége téves állítás, hiszen ekkor minisztertársai alig tudták lebeszélni lemondásáról. Valójában a Legfelső Honvédelmi Tanács április 1-jei ülése, ahol az elnöklő Horthy egyetértésével el tudta fogadtatni óvatos feltételeit — (korlátozott katonai erőkkel való fellépés, önálló magyar vezetés alatt, Jugoszlávia politikai felbomlását nem megelőzve) — töltötte el némi reménységgel, de másnap estére kiderült, hogy német nyomásra Horthy deferálni készül s erre akarja rávenni őt is. Ekkor hangzott el a telefonban „Nem és nem, amíg élek!" kiáltása, s a londoni magyar követ negatív válaszának vétele után következett be hajnali öngyilkossága április 3-án. Határozott érdeme a kötetnek, hogy egyáltalán nem enged teret a gyilkossági legendáknak, amelyek szerint egy nagyszabású ellenállás szervezése miatt útjában állván a németeknek, az ő merényletüknek vált áldozatává. Valóban, nincs erre szükség ahhoz, hogy felismerhessük tettében erkölcsi nagyságát, figyelmeztetésének döbbenetes hatását. Egyedülálló tettként értékelik, megfeledkezve Korizis görög miniszterelnök két hét múlva hasonlóan súlyos körülmények közt elkövetett öngyilkosságáról, amellyel pedig a kortársak azonnal párhuzamba állították. Egyes előadók mernek célozni Teleki politikájának zsákutcájára, kudarcára, — de ebben önmaga által elismert felelősségére már nem; — van, aki politikai művészetéről képes szólni éppen ezen öngyilkosságba torkolló végzetes napok vonatkozásában. Tapasztalat szerint a kegyeletes évfordulói emlékezések inkább szuperlativuszokra késztető műfaja kevéssé kedvez a tárgyilagos kritikai megközelítésnek, amelyről pedig a tudománynak ilyenkor sem szabadna lemondania. Telekinek a zsidókérdésben játszott szerepére úgy történik utalás, hogy ezekre rákényszerült, be kellett állnia kora „szennyvíztől csorgó eresze alá". Csak az egyik előadó mutatott rá arra, hogy Telekinek a faji kérdésről vallott felfogásához is visszanyúlnak a gyökerek. Az egyik előadó — külpolitikai vonatkozásban — többször és hosszasan idézett Churchilltől Teleki politikáját megértő és öngyilkos tettét méltató sorokat. Csak éppen azt nem idézte tőle, amit a diplomáciai viszony megszakításakor nála búcsúlátogatáson megjelent londoni magyar követnek, Barcza Györgynek mondott: „Előre láttam, hogy hová fog a politikájuk vezetni. Az örökös engedékenység a németek követeléseivel szemben, oly lejtő, amelyen — mint azt már Önnek megmondtam — megállás egy ily hosszú háborúban nincs és nem is lehet. Utóvégre csak az ország becsülete és jövője számít. Azért, mert a németek kegyeiből visszakapták a Felvidéket és Erdélyt, eladták magukat nekik, pedig mondhatom Önnek, az ily mód visszaszerzett területekért igen nagy árakat fognak fizetni nekik." A Churchill részéről a majdani békekonferencián Teleki számára jelképesen üresen hagyni ígért szék már a Jugoszlávia elleni akcióban való részvétel megvalósulásakor kérdésessé, a továbbiakban pedig teljesen tárgytalanná vált.