Századok – 1993

Történeti irodalom - Krausz Tamás: Pártviták és történettudomány. Viták az „orosz történelem sajátosságairól” különös tekintettel a húszas évekre (Ism.: Erényi Tibor) III–IV/548

542 TÖRTÉNETI IRODALOM 548 KRAUSZ TAMÁS PÁRTVTTÁK ÉS TÖRTÉNETTUDOMÁNY. Viták az „orosz történelem sajátosságairól" különös tekintettel a húszas évekre Akadémiai Kiadó, 1991. 200 1. A szerző a nagymúltú és reméljük folytatódó „Értekezések a történettudomány köréből" c. sorozatban (113. sz. kötet) napvilágot látott munkáját rövid „Előszóval" látta el. Ami eszerint még tlz évvel ezelőtt, 1981-ben készült, 1986-ban Krausz javított a kéziraton és reméli, hogy az elkészültétől eltelt majd egy évtized nem okozott „végzetes károsodást" a dolgozaton. Nos: nem. Krausz Tamás ugyan figyelembe veszi a „napra kész" irodalmat, de nem konjukturális szempontok alapján ír a napjainkban — érthetően — oly divatos orosz történelemről. Persze, megkérdezhetnénk álnaiv szemforgatással: mi köze a politikának a tudományhoz, jelen esetben a történettudományhoz? A „szakmai szempontok" mindenhatóságában hívők azt válaszolnák: semmi. Ezt — főleg a történettudomány esetében alig hiheti el bárki is. Hiszen e tudomány legnagyobb képviselői sohasem hallgattak a politikai szempontok fontosságáról, esetenként meghatározó voltáról. Aki a marxista-szocialista, főleg pedig a bolsevik mozgalom történetét csak felületesen ismeri: azt tudja, hogy e mozgalmak erőteljesen elméleti töltésűek (ideológikus jellegűek) és ennek megfelelően kezelik a társadalomtudományokat, beleértve a történettudományt is. Szerző hitelesen állapítja meg: „A bolsevizmus győzelmének történelmi levezetése — miután magában foglalta a politikai perspektívák kiküzdését is — a „történelmi problémát" közvetlenül a politikai praxis aktualitása felől ragadta meg." (Megjegyezzük: ez volt egyik oka a bolsevik voluntarizmusnak.) Krausz Tamás már a Bevezetőben felhívja a fontosabb — már a 20. században felvetődő — kérdésekre a figyelmet. Ezek közül szinte elsődleges az Oroszország és a Nyugat fejlődési eltéréseinek és összefüggésének a témaköre, ezzel kapcsolatosan a szlavofilok, illetve a „nyugatosok", a zapadnyikok állásfoglalása. Behatóan idézi a liberális történész és politikus, a szocialista fordulat után emigrációba kényszerült - P. N. Miljukov véleményét. Ez annyira találó, hogy a recenzens sem tartóztatja meg magát az idézéstől. „Én — írja Miljukov — egy igazságot ismertem el a narodnyikok és elődeik, a szlavofilok állításaiban: elismertem az orosz történelmi folyamat mély sajátosságait. De én ezt a sajátosságot nem tartottam változatlannak és megbonthatatlannak. Azután pedig e sajátosságot megteremtő természeti és történelmi feltételek meglétében semmiképpen sem az orosz kultúra tökéletességének zálogát láttam. Úgy mutattam rá inkább ezekre, mint akadályra, mely fejlődésének megkésettségét magyarázza... A marxizmus elvetette a régi narodnyikizmus vallási filozófiai és társadalmi-politikai messianizmusát. De egyáltalán nem mondott le a messianisztikus eszméről- Elutasította a paraszti „közösség" eljövendő világméretű diadalát. De azt a városi proletariátus még közelebbit világméretű diadalával váltotta fel. A paraszti anarchizmus bakunyini eszméje helyén... csupán a centralizált államapparátus felülről egy „tudatos kisebbség" által történő politikai megragadásának lenini eszméje jelent meg. Szerencsétlenségre, ez az eszme az előzőnél sokkal realistább volt, amit ideiglenes győzelme bizonyít is." Érdeklődésre tarthat számot és a későbbi fejleményeket sok szempontból megvilágítja egyrészt az ortodox marxista Plehanov, másrészt pedig ezt az ortodoxiát mindinkább elutasító Lenin véleménye. Lenin — mint a szerző rámutat — valamelyest túlértékelte, Plehanov viszont lebecsülte (bár véleménye a későbbiekben némileg módosult) az orosz mezőgazdaság tőkés fejlődését. Világos, hogy az előbbi álláspontból szocialista forradalmi elképzelések, az utóbbiból pedig „klasszikus" demokratikus szociáldemokrata teóriák sarjadnak. (Meg kell várni és időben segíteni a tőkés fejlődés kibontakozását stb.) A vitatkozó partnerek és általában az orosz értelmiség zöme tisztában volt „a mindenható orosz" állam jelentőségével, gazdasági, társadalmi és politikai szerepével. Kiderül ez L. Trockij véleményének bemutatása során is. Trockij szerint az „új szocialista" államhatalom — akárcsak a cárizmus —, arra lesz hivatott, hogy a gazdasági és társadalmi életben szerepet töltsön be. A kérdéssel kapcsolatban a szerző részletesen foglalkozik a húszas évek egyik legbefolyásosabb történészek, M. N. Pokrovszkijnak a felfogásával. Ennek lényege: Nem a gazdaságilag uralkodó osztályok egyensúlya teremtett a bürokratikus önkényuralomból önállósult szervezetet, mint Nyugaton, hanem azok szociális jelentéktelensége. „Minél centralizáltabb az állam és minél függetlenebb az uralkodó osztályoktól, annál inkább alakul át a társadalom fölött álló önálósult szervezetté." Krausz szerint, miután a húszas évek elején „a polgári ideológia befolyásának megszüntetése volt a leglényegesebb feladat" a történész fontosnak tartotta, hogy megcáfolja az „osztályok feletti állam"-ról szóló nézeteket, melyeket szerinte Trockij is képviselt. Magyarán: bármilyen nagy és önálló feladatot töltött is be (Nyugat- és Közép-Európától eltérően) az állam Oroszország életében, soha