Századok – 1993

Történeti irodalom - Széchenyi István válogatott művei I–III (Ism.: Urbán Aladár) III–IV/527

TÖRTÉNETI IRODALOM 533 külön művet alkotnak, s ezt nevezte (megtartva az osztrák rendőrség megjelölését) „Szatírának". Sashegyi Oszkár a Tasner által elhagyott utolsó lapokat, valamint a Károlyi Árpád által leválasztott folytatást (amit 1925-ben Tolnai Vilmos az „Önismeret folytatása" címen tett közzé) és a Károlyi által a „Nagy Magyar Szatíra" első részeként közölt, Ferenc Józsefet bíráló részeket „Vádirat" cím alatt egyesítette, s csak a harmadik — a legterjedelmesebb — részt kezeli önállóan „Szatíra" cím alatt. (Pontosan: „Szatíra a Bachféle Új-Ausztriáról".) Mivel az Önismeret kéziratát Széchenyi nap mint nap dátummal látta el, ezért megállapítható, hogy ezt a harmadik részt 1857 május közepén kezdte írni. Bár ez utóbbi rész az egész kézirat közel kétharmadát teszi, mégis befejezetlen maradt. Az Öniimeret befejezéséhez közeledve Széchenyi két okból szakította meg annak írását 1857 november elején. Egyrészt elhatározta, hogy Londonból hazaért fiával való nézeteltérése miatt megírja Intelmei-1. Ez azonban csak mintegy három hetet vett igénybe. Az igazi ok a Bach rendszerét dicsőítő névtelen röpirat: a Rückblick auf die jüngste Entwicklungs-Periode Ungarns megjelenése, illetve az arra írt válasz volt. Széchenyi 1857 november végén fogott hozzá Ein Blick auf den anonymen „Rückblick"... címen megírt pamfletjéhez, s azt 1858 június elejére fejezte be. Ennek jellege, hangvétele azonos az Önismeretével, bár tárgyalási modora — mondja a sajtó alá rendező — talán visszafogottabb. A rendszer főbb képviselőit azonban itt sem kíméli, s különös gonddal tűzi tollhegyre Bach „ámításait" és bírálja az egész hazug kormányzati rendszert. A kéziratot Széchenyi lemásoltatta Béla fiával, az ő révén juttatta el Londonba, ahol azt Rónay Jácint segítségével 1859. február 15-én publikálták. Széchenyit ekkor már figyeltette az osztrák titkosrendőrség az Akadémia megváltoztatott alapszabálya miatt írott, majd visszavont, de kéziratban terjedő keményhangú levele miatt. Bár Széchenyi tudott erről, nem zavartatta magát, sőt az osztrákok 1859 júniusában Lombardiában bekövetkezett veresége után aktív politikai tevékenységbe kezdett, hogy osztrák kormányférfiak és főrangú magyar politikusok révén kieszközölje a rendszerváltozást. Ennek érdekében támogatta röpiratok külföldi megjelenését, sőt maga is publikált legalább egy cikket a londoni Times hasábjain. (Az osztrák Presse ellen írott röpiratának megjelentetéséről bizalmasa, Falk Miksa beszélte le.) Közben az 1859 októberében kinevezett Thierry báró rendőrminiszter informátort talált Goergen doktor ápolói között, s egyidejűleg szoros megfigyelés alá helyezte a Széchenyi-család bécsi lakását is. Egy magasrangú informátor kezdeményezésére a rendőrség 1860. március 3-án nemcsak Széchenyi lakosztályában és a család lakásán, de munkatársainál is házkutatást tartott. Igy előkerült az Önismeret kézirata, de Széchenyi ezt nem tudta. Nyugodt volt, mert úgy vélte, hogy a rendőrségnek olyan fontos ügyben, a Blick szerzőségére nézve nem találnak bizonyítékot. Másnap már levélben tiltakozott a rendórminiszternél, aki nem sietett a válasszal. Március 17-én érkezett meg a híres levél, amelyben közölte a gróffal, hogy az elmegyógyintézet megszűnt számára menedékhely lenni. E napokban írott töredékes naplójegyzetei rögzítik Széchenyi vergődését, álmatlan éjszakáit. Utolsó bejegyzése március 31-én: „Nem menthetem meg magamat!" Április 8-ára virradó éjjel felöltözve, úgynevezett gondolkodó székében öngyilkosságot követett el. A recenzens a fentiekben elsősorban ennek a nagyívű, jelentőségében és terjedelmében egyaránt kiemelkedő válogatásnak szerkezeti és tartalmi ismertetésére vállalkozott annak tudatában, hogy a háromkötetes kiadványt annak magas ára miatt kevesen vásárolják meg. Ha az alábbiakban tesz néhány kritikai megjegyzést, azt az általa jobban ismert 1848-as anyagokhoz, illetve azok jegyzeteihez fűzi annak érdekében, hogy a kevésbé tájékozott olvasó számára az esetleges egyoldalú vagy félreérthető értelmezés elkerülhető legyen. Ami Széchenyi 1848-as naplóját illeti, abban — érthetően — sok a fontos, bár többnyire szűkszavú információ. Ugyanakkor sok a szubjektív vonatkozású megjegyzés vagy utalás, amelyeket indokolt mellőzni. Észrevételt az válthat ki, ha a közlő nem következetes és nem őrzi meg, illetve nem közli az általa kiemelt részekkel összefüggő feljegyzéseket. így ha megtartja Széchenyinek február 10-i feljegyzését Szemere Bertalan látogatásáról, indokolt lett volna a február 4-i, ugyancsak Szemerével foglalkozó részeket közölni. Talán érdemes lett volna meghagyni Széchenyi február 19-i megjegyzését Kossuth elleni kirohanásáról, s azt a 21-i — az ellenzék szakadásában bízó — reflexiót, amelyből kitűnik: azt reméli, hogy „a két Lajos" (ti. Batthyány és Kossuth) bukik. Ha közreadja Széchenyi március 4-i, Wirkner Lajos útján tett felajánlkozását (és feltételeit), akkor egyrészt érdemes lett volna közölni máricus 1-i, a visszavonulást fontolgató gondolatait, valamint a Wirknertől nyert, Kossuthra vonatkozó információkat — illetve a március 7-i, Apponyival folytatott tárgyalásról szóló feljegyzést, valamint a másnapi, Esterházy Pállal folytatott beszélgetés reflexióit, amelyekből kiviláglik, hogy felajánlkozását nem fogadták el. Mivel Széchenyinek nagy szerepe volt abban, hogy Esterházy belépett a kormányba, talán az az április 5-i bejegyzés is maradhatott volna, amelyben Esterházy érlelődő elhatározásáról, illetve a hercegnek Batthyánynál tett látogatásáról esik szó. A kormány hivatalba lépése után kevesebbet hiányolhatunk, mivel a kormányszintű utalások esetében nem annyira a napló szövege, mint inkább a szükséges magyarázatok, illetve azok ésszerű terjedelme