Századok – 1993

Történeti irodalom - Széchenyi István válogatott művei I–III (Ism.: Urbán Aladár) III–IV/527

534 TÖRTÉNETI IRODALOM 534 szólhatott a szelektálás mellett. A Batthyány-kormány munkájának kezdeti szakaszánál két részletet azonban hiányolnánk: az egyik Kossuth április 17-i nyilatkozata, hogy „nem képes" átvenni a pénzügyminisztériumot, a másik pedig Batthyány szerepe az április 19-i pesti antiszemita zavargások idején. Előbbi jelzi ugyanis, hogy Kossuth ekkor számolt be először a kormány anyagi erőforrásairól (és közölte: a Kamara igazgatását csak május 1-től veszi át), utóbbi pedig megörökíti, hogy a miniszterelnök maga is lóra ült és részt vett a rend megteremtésében. A későbbiek során azonban érdemes lett volna több figyelmet fordítani Széchenyi azon feljegyzéseire, amikor saját egészségi állapotát és az ország (vagy a Híd) sorsát összekapcsolva emlegeti. Ez ugyanis jól alátámasztotta volna az életrajzi összefoglaló azon törekvését, hogy kiemelten foglalkozzék a gróf közérzetével és lelkiállapotával. Mint említettük, a kiadvány mindhárom kötetét magyarázó jegyzetek kísérik. Ezek különösen fontosak a töredékes naplófeljegyzések esetében. A szöveg itt gyakran magáért beszél (vagy korábbi jegyzetek segítségéve] megérthető), máskor a feljegyzések hangulata tanulságos ugyan, de megnyugtatóan nem értelmezhető. Vannak azonban olyan esetek, amikor jelenlegi ismereteink alapján — különösebb teijedelemnövekedés nélkül — további jegyzeteket lehetett volna beiktatni (vagyis kísérletet tenni a magyarázatra), illetve a vonatkozó jegyzetek több információt nyújthattak volna. Ismét más esetben úgy tűnik, hogy a megadott tájékoztatás nem pontos. Ez érvényes a levelekhez adott magyarázatokra is. Ilyen mindjárt a Tasner Antalhoz intézett 1848. március 2-i levél tájékoztatója az „ötös"-ről, amely kétségtelenül öt személyre vonatkozik. Ez azonban nem lehet azonos a jegyzetben felsoroltakkal, hiszen az „ötös" március 28-i harmadik említésekor Eötvös József, akit a jegyzet a csoport tagjaként említ, már Pozsonyban volt. A napló március 16-i bejegyzése: a császár előtti „kínos jelenet" talán magyarázható lett volna, miként magyarázatot igényelt volna a már említett március 17-i feljegyzés, miszerint a finálét „Kossuthnál főzik ki". A leendő miniszterekről Széchenyi Lunkányi Jánosnak kétszer írt: március 19-én és 22-én. Az utóbbiban kifakadt időleges mellőzöttsége miatt: „Én már kikoptam!!!" Ez a mondat azonban nem a felsorolt lehetséges miniszter lista után következik — mint ez a szöveg közli —, hanem azt Széchenyi utólag, a lap tetejére és az említett névsor fölé írta. így, az utólagosan odaillesztett reflexió emocionális töltése jobban érzékelhető, mint azt a három felkiáltójel sejteti. Ezt sem ártott volna jegyzetben megemlíteni. (Széchenyi még március 23-án reggel sem rendelkezett pontos információkkal a kormány leendő összetételéről. Mutatja ezt Tasnemak ezen a napon kelt, több részletben íródott levele.) Néhány további, indokoltnak tűnő kiegészítés. Március 29-i napló: melyik Jósika a „fekete bárány"? Április 3-án: a császár 9-én „személyesen jön". Mint ismeretes, ez két nappal később következett be. De ha a május 27-i feljegyzésnél megemlítik a jegyzetek, hogy a császár Bécsbe történő visszatérésének híre alaptalan volt, erre — a pozsonyi országgyűlés munkájával kapcsolatos esetre — is lehi tett volna reagálni. Április 16-án Fényes Elek Radetzky elleni támadása (ti. a Hetilapban) megérdemelt olna egy jegyzetet, hiszen ekkor a közvéleményt foglalkoztató egyik fontos téma az Itáliában harcoló ma jyar katonák hazahozatala. Május 2-án a napló rögzíti Lederer budai főhadparancsnok véleményét: „Batthyány le fog mondani!" De ennek megértéséhez tudni kell, hogy Batthyány Bécsbe utazott, s Lederer sikertelen tárgyalásokra számít (a hadsereg ügyében), s ettől várja a kudarcot vallott miniszterelnök lemondását. A május 10-i, Lederemek adott macskazene indokát is érdemes lett volna megmondani, — ha magát az eredményt (a tüntetők szétkergetését) rögzíti is a napló. Nyáry Pál május 19-i megjegyzése: Kossuthnak ki kellene jelentenie, hogy egészséges, kívánta volna meg a jegyzetet (és magyarázatot), s nem a 20-i, hogy ti. „Kossuth bejött Gödöllőről". A sajtó alá rendező több ízben megjegyezte egyik vagy másik hírrel kapcsolatban, hogy az téves. Ezt meglehette volna a május 26-i megjegyzés kapcsán, hogy a tízezer önkéntes összetoborozva, vagy négy nappal később, amikor Széchenyi harminc francia barikadépítő érkezésének hírét jegyzi fel. A jegyzetek néha túlzottan egyszerűsítik a dolgokat. Széchenyi június 29-i feljegyzése szerint Kossuth lemondott, ami a magyarázat szerint nem volt igaz, de Kossuthnak „kapóra jött". Csakhogy a napló azt is rögzíti, hogy Deák véleménye szerint „Kossuth álnok" — vagyis sejtetni engedi, hogy a híresztelés magától Kossuthtól vagy környezetétől indul ki. Ezt azután a Kossuth Hírlapja július l-jén megjelent első száma is megerősíteni látszik: az, hogy a pénzügyminiszter „már most lemondott volna, nem valósul..." — írja, majd folytatja, hogy „roskadozó egészsége" alihanem a minisztériumból való kilépésre kényszeríti. A kép akkor válna teljessé — jóllehet természetes az, hogy a jegyzetek elsősorban Széchenyire vonatkoznak —, ha az olvasó arra is választ kapna, hogy a Kossuth Hírlapja második száma miért „álnok"? Ugyanígy érdemes lett volna megkísérelni a magyarázatot a képviselőház július 21-i ülése kapcsán, hogy mire utal Széchenyi, amikor ezt jegyzi fel: „Kossuth brilháns, de indiszkrét." Érvényes ez a július 30-i megállapításra is, hogy ti. Kossuth „vérrel írt lapjában". Ugyanis mind az újságcikkek, mind az országgyűlési megnyilatkozások alapján megállapítható az, hogy mire reagált Széchenyi, s ennek révén az is, hogy milyen fokozatokon keresztül erősödött meg az a meggyőződése, hogy Kossuth: Arimán, a rontás szelleme.