Századok – 1993

Történeti irodalom - Szeged története (1849–1919) (Ism.: Bezdán Sándor) III–IV/521

524 TÖRTÉNETI IRODALOM 524 Kápolnai Iván Írása első összefoglalás 4 város ipar- és hitelügyeiről. Sajátos társadalmi képződmény Szegeden az Iparos Párt, a helyi iparfejlődés mégis nagyjában-egészében az országosnak megfelelő. Többnyire a gründolási lázban alakult számos mezőgazdaságra épülő üzem (malmok, paprikagyár, szalámigyár, dohánygyár, kendergyár). Feltűnő a gépgyártás hiánya, az inkább a rivális középvárosokba települt (Temesvár, Arad). A kismesterségekről finom megfigyeléseket kapunk: az asszimiláció során háttérbe szorul a német viseletre jellemző paszomány. A máig híres papucsosság virágkora az árvíz után jött el: a kikövezett utcákon kényelmesebb lett a könnyebb lábbeli. Bár különös gonddal és kellő terjedelemben dolgozták ki a szerzők a gazdaságtörténeti fejezeteket, a kötet talán legérdekesebb és legértékesebb része a társadalomrajz. Kováts Zoltán népességtörténete — szerves kapcsolatban az általa Irt előző kötetbeliekkel — jó alap az elmélyült társadalomtörténeti elemzéshez. A statisztikák sokoldalú analízise, kiegészítve az általa „honosított" családrekonstrukciós módszerrel — kitűnően mutatja be Szeged demográfiai sajátosságait. A dinamikus fejlődés emberi tényezője a hét évtized alatt megduplázódott lakosság. Mindvégig Szeged a legnépesebb vidéki város (1870: 71 022 -1910: 118 328 fő). Nem elhanyagolható a beköltözés, de a döntő tényező a természetes szaporodás, melyben Szeged rendre az első-második helyezett országosan, megelőzve a más szempontból kedvezőbb helyzetben lévő középvárosokat. A közegészségügy társadalmi hatása kétségtelen, tehát logikusan szerepelhet e fejezetben; intézményi sajátosságai azonban akár az infrastruktúra körébe is utalhatnák. A polgári társadalom kifejlődését a polgárság különböző rétegeinek újszerű elemzésével vizsgálja Gaál Endre. A középrétegek és kispolgárság tagozódásának és életmódjának ilyen színvonalas ábrázolásával sajnos nem találkoztunk az utóbbi évtizedek helytörténeti monográfiáiban. Hangsúlyozza a nagypolgárság kiemelkedő gazdasági és hatalmi szerepét — de utal további részletes vizsgálatok fontosságára is. A német és szerb patríciusok utódai többnyire asszimilálódtak, így nem váltak a nemzetiségi küzdelmek társadalmi bázisává. A zsidóság számarányát jóval meghaladó anyagi erővel bírt a városban, társadalmi súlyát egységes volta is növelte. Befogadásukban (ingatlanszerzés, polgárjog) Szeged megelőzte a hasonlított városok többségét. Ezt a „türelmet", amely pl. a vegyes házasságok nagyobb számában is megmutatkozik, a természeti csapások által motivált kohézióval magyarázzák a szerzők. A virilisck összetételének vizsgálata már természetesen része a modern társadalomtörténetnek. A 20. század elején a 142 tagú közgyűlés háromnegyede iparos, kereskedő, értelmiségi és szabadfoglalkozású. Debrecenben ez az arány kevesebb. Életmódban viszont teljes a megfelelés: itt is zömmel a környékén (pl. szatymazi gyümölcsösben) töltötték nyári szabadságukat. A munkásosztály kialakulásáról és belső tagoltságáról sokat mond egy rendkívül munkaigényes, részletes táblázat: a proletariátus létszáma 1870 (17 657 fő) és 1910 (27 072 fő) között. A már említett gyáralapítások után érthető az ipari munkásság ugrásszerű növekedése (2568 - 10 655 fő). Itt is későbbi penzum maradt az eltartottak figyelembevétele. Ez a teljes társadalmi struktúravizsgálat összevetésre kívánkozik más modern módszerekkel. (Katus László, Kolosi Tamás, Hanák Péter, Berend-Ránki). A gazdasági polgárság kialakulása mellett igen fontos tényező a citoyen születése. „Az egyleti élet a modern társadalomnak egyik legérdekesebb fejleménye, s nálunk — hol az egyéni erő fejletlensége s az állam erőinek súlyos terhekkel való megkötöttsége a társadalom vállvetett működését még nagyobb jelentőségűvé teszi — kétszeres érdekkel bír" — írta Vargha Gyula az első egyesületi statisztika bevezetőjében. A virulens egyesületi életről a számok önmagunkban keveset mondanak: a kiegyezéskor egy tucatnyi működött a városban, a világháború előtt már több mint kétszáz. Az egyesületeket, köztük a szabadkőműves páholyokat a régi és új monográfiák és tanulmánykötetek legfeljebb megemlítik. A társadalom szerveződésében, a nyilvánosságban, politikában, kultúrában és szórakozásban betöltött szerepükről ilyen részletesen és sok összefüggésben először itt olvashatunk. Reméljük, hogy ez a mű is hozzájárul példájával az egyesületkutatás fellendüléséhez. A betyárvilágról Szabó Ferenc számol be. Az izgalmas eseménytörténeten túl elemzi a kettős megítélést: a hőskultuszt és a közbiztonsági szempontokat. A konszolidált polgári világ igényli a közrendet, tehát a központi hatalom (Ráday Gedeon) a helyi társadalom segítségével fogja el a betyárokat, я leik ugyan elsorvadnak a börtönben, de túléli őket a betyárromantika. A kormánypárt és az ellenzék helyi politikai küzdelmét Tóth Ede aprólékos gonddal, egyben országos kitekintéssel foglalja össze. A választásokon kulmináló „nagypolitika" mellett képet kapunk a társadalmi rétegek különérdekeinek megfelelő pártcsoportosulásokról, azok átrendeződéséről. A munkásmozgalom és forradalmak — ismét Gaál Endre tollából — igen részletes tárgyalást nyertek. Ez azonban korántsem „szerkesztői önkény", hanem annak a helyzetnek a célszerű kihasználása, hogy az elmúlt évtizedekben preferált témák kidolgozottabbak, és most lehetőség adódott a szakszerű és elfogulatlan bemutatására.