Századok – 1993

Történeti irodalom - Szeged története (1849–1919) (Ism.: Bezdán Sándor) III–IV/521

TÖRTÉNETI IRODALOM 521 ráfíai nagytrendbe is, a demográfiai átmenet folyamatába. Mindaz, ami Magyarországon ezen a téren történt, minden egyedisége, megismételhetetlensége ellenére része annak a nagy népesedési átalakulásnak, amely elvezette az emberiséget a sok szenvedéssel, vérrel és energiapocsékolással járó korai demográfiai szakaszból, amelyet sok születés és sok halál jellemzett, a kevés születéssel járó, de hosszú várható átlagos élettartamot eredményező, halálozást szerencsére ritka eseménnyé degradáló új, átmenet utáni demográfiai szakaszba. Nálunk ez a folyamat több kacskaringóval, helyenként zsákutcába tévedve, társadalmi beilleszkedési zavarokon keresztül ment végbe, és hátrányos jellemzői még ma sem tűntek el társadalmunkból, ami a tartós, és félő, hogy visszafordíthatatlan népesedéscsökkenés jelez elsősorban. Somorjai Ádám könyve, bár elsósorban a hazai szakirodalom másodelemzésén alapszik, fontos hozzájárulás a történelmi demográfiai szakirodalomhoz. Mivel német nyelven jelent meg, s egy nemzetközi hírű egyetem tudományos sorozatának részeként, oldja azt az elszigeteltséget is, ami jellemzi a szinte kizárólag magyar nyelvű publikációkon folyó hazai történeti demográfiai kutatást. A kötet végén 30 oldalas (!) bibliográfia, valamint jól kiválasztott ábrák és táblázatok találhatók. Szabó A. Ferenc SZEGED TÖRTÉNETE (1849-1919) 3/1-2. KÖT. Szerk.: Gaál Endre. Szeged, 1991. Somogyi Könyvtár 1214 p. Az első elismerés magát a tényt illeti: Szeged történetének harmadik kötete már megjelenésével is a rendszeres folyamatosság jele. A másfél évtizede alakult monográfia-gárda Kristó Gyula főszerkesztő vezetésével sorrendben adja ki köteteit (1:1983 , 2:1985). A folyamatosság a hatalmi-politikai fordulat miatt is tisztességes; az önkormányzat a nehéz gazdasági helyzetben sem állt el a város tudományos-népszerűsítő életrajzának publikálásától; a változott körülmények között is az önismeret részének tekinti a múlttal való őszinte szembenézést. Ezt a szándékot és anyagi áldozatot a szerkesztő és a szerzők rendszeres és tartalmas munkával hálálták meg, általános tanulságokkal szolgálva az országos és helytörténet számára csakúgy, mint a mai közélet különböző szféráinak. A lokalitás felértékelődése a helytörténeti monográfiák és tanulmánykötetek tartós hullámát indította el az 1960-as években. Csongrád megye minden városa és községeinek többsége vállalta így múltját. Ez esetenként a régi történetírás eredményeinek korrekcióját is jelentette, igazolva az orwelli tételt: a legnehezebb megjósolni, mit hoz a múlt. A Szeged monográfia négy kötetben készül, és ez a nemcsak helyi értelemben kiemelkedő vállalkozás megfelel a város történeti szerepének, jelenkori ambícióinak, valamint az alkotó műhelyek tudományos felkészültségének. Gaál Endre személyében olyan szerkesztő irányította a történészeket, aki rendkívüli forrásismerettel, forráskiadványaival, tanulmányaival és tudományszervező készséggel kvalifikálta magát e feladatra. A több évtizedes kutatói gyakorlat és egyetemi oktatás alapján nemcsak témákban és városban, hanem többnyire országban-népben gondolkodó szerkesztő és szerző. A fentiek szerint érthető, hogy az irányítás, összehangolás mellett közvetlenül és sokoldalúan segítette munkatársait, a maga 16 íve mellett olykor kiegészítő részekeí is írt. Kézjegyével tehát mindenképpen hozzájárult a mű egységessé formálásához. A monografikus igénynek csak egy „erőszakos" szerkesztő mellett lehetett esélye. Ez 19 mégoly felkészült szerző esetén is nagy kihívás. A későbbi részletes elemzés szándékát máris feladva, hadd soroljuk fel az alkotókat témáik rövid jelzésével: Baranyai Zsolt (irodalom, sajtó), Berényi Bogáta (zene), Bezerédy István (könyvtár és múzeum), Dudás Béla (egészségügy), Gaál Endre (társadalom, munkásmozgalom, forradalmak, sport, stb.), Juhász Antal (mezőgazdaság, kisipar, életmód), Kápolnai Iván (ipar, kereskedelem, hitel), Kovácsné Nagymihály Ágnes (színház, mozi), Kováts Zoltán (népesedés), Lugosi József (közlekedés), Magyarka Ferenc (egyházak), Nacsády József (irodalom), Nagy Zoltán (urbanizáció). Ruszoly József (közigazgatás), Szabó Ferenc (betyárvilág), Szabó Tibor (iskolák), Szelesi Zoltán (képzőművészet), Tóth Ede (politika), Vágás István (vízügy). Az elismerés mellett szomorú kötelességünk megemlíteni, hogy 6 szerzónek és két lektornak nyilván e kötet a hattyúdala (a kötetben jelzetteken kívül Magyarka Ferenc és Berényi Bogáta hunyt el). A korszak sajátosságai mellett a forrásbázis nagysága és változatossága is a korábbi kötetektől eltérő feladatok elé állították a kutatókat. A hatalmas archív- és sajtóanyag a bőség zavarát okozta;