Századok – 1993

Történeti irodalom - Ádám Somorjai; Árpád: Geburtenbeschränkung in Bauernfamilien Ungarns (ca. 1750–1945). (Ism.: Szabó A. Ferenc) III–IV/518

520 TÖRTÉNETI IRODALOM 520 hogy egy idő után, és a 19-20. század fordulóján ez már bekövetkezett, az okozat, azaz a kevés gyermekű ség, egykézés következtében kialakult helyzet visszahatása látszott súlyosabbnak. A kötet szerzője a legújabb nemzetközi — főleg német nyelvű — és magyar szakirodalom segítségével megállapítja, hogy a történelmi fejlődés, elsősorban a paraszti polgárosodás útján jelentkező nehézségek, zavarok vezetnek el a társadalom erkölcsi állapotának olyan „zsákutcás" fejlődéséhez, amely a gyermekek számának megvonásán keresztül kísérli meg a kitörést a válságból. Inadekvát, eredményt nem hozó, a társadalmi makro- és mikroközösség, s nem utolsósorban az egyén számára rengeteg problémát, bajt hoz ez a kísérlet. Következményei sok területre kisugároznak. Nemzeti feszültséget okoznak, elvezetnek az egyes területeket benépesítő autochton etnikumok eltűnéséhez, majd ezen területek lakosságcseréjéhez. Olyan megoldásokat eredményeznek, amelyek a konkrét közösségek erejének megroppanásán túl az egész etnikum, sőt az állam meggyengüléséhez is elvezethetnek. Ilyen megoldási mintának tűnt például az ezredfordulón a kivándorlás, amely százezerszámra vetette az Óceánon túlra az ország állampolgárait, mindenekelőtt a legnépesebb társadalmi osztály tagjait, a parasztokat. A szerző jól látja, hogy a paraszti egykézés tanulmányozása nem könnyű történelmi téma, amely a régmúlt egyszer volt jelenségvilágát tárja fel, hanem a társadalmi fejlődés szerves folytonossága következtében ennek a problémának máig kiható következményei vannak. Zsákutca zsákutcát követett a legújabbkori magyar történelmi fejlődésben is. Ez mutatható ki a társadalmi devianciák magas számsorait elemezve és főleg abban a körülményben, hogy a magyar társadalom nagyfokú születéskorlátozása a paraszti polgárosodás, illetve annak erőszakolt formája — a szocialista urbanizáció — lefolytatása után is tovább hagyományozódott, és egyedülállóan alacsony születésszámokat eredményezett már a hatvanas évek elejétől fogva. Magyarország már akkor alacsony születésszámot produkált, amikor még nem ment végbe eredményesen a társadalom modernizációja. Pontosabban csak kvázi-modernizáció volt az, amely legtöbbször erőszakos úton lökte, taszította a városokba a falvak népét, mielőtt az teljes egészében átitatódhatott volna új társadalmi helyzete morális feldolgozásával. Ezt a nagy ellentmondást írja le Somorjai Ádám könyvében. A kérdés történelmi múltjának kifejtése csak eszköz számára, hogy hitelesen és meggyőzően szólhasson a mai problémákról. A kötet forrásbázisát elsősorban az egykekérdés alig áttekinthető szakirodalma adja. Ezt feltárni, értékelni és csoportosítani nem volt kis munka. Különösen nagy felkészültséget és tudományos erudíciót kívánt a legfrissebb szakirodalom feldolgozása, mert az már nemcsak mennyiségében, hanem a diszciplínák mentén is rendkívül szerteágazó. Biztos kézzel választotta ki a szerző a legfontosabb tanulmányokat. A teljesség igénye nélkül kiemeljük ezek közül Andrásfalvy Bertalan és Gémes Balázs munkásságának kritikai szempontú értékelését. A Baranyában kutatásokat végzett Andrásfalvy munkás iga eddig is ismert volt hazai körökben, különösen miután megírta fontos tanulmányát a Bibó-emlékköt 'vbe „a magyarság életfájáról". Gémes Balázs figyelemre méltó munkásságát viszont csak a szűkebb sza ma ismeri. Azzal, hogy Somorjai ennek a Szekszárdon tevékenykedő kiváló kutatónak még a kéziratos anulmányát is felhasználta, bizonyítja, hogy alapos és szinte teljeskörű munkát végzett a szakirodalom feldolgozása terén. Ráirányította a figyelmet arra, hogy izgalmas kapcsolódás mutatható ki egyes régiók története és az ott élő, tevékenykedő mai kutatók témaválasztása között. Nem véletlen, hogy az egykekérdés etnogenezisének feldolgozása terén a baranyai és a tolnai néprajzosok jeleskedtek elsősorban, hiszen a legnevezetesebb egykés területek: az Ormánság, a Sárköz, a keleti Mecsek magyar falvai ott találhatók. Kitűnő érzékkel választotta ki a szakirodalomból a szerző Andorka Rudolf tanulmányait. Az azóta nemzetközi hírűvé vált tudós szociológus-demográfus pályája kezdetén foglalkozott behatóan a magyarországi paraszti születésszabályozás problémájával. Mivel hagyományos eszközökkel akkor nem tudott választ adni az ormánsági születésszabályozás okaira, mint fent már utaltunk rá, a családrekonstrukció módszeréhez folyamodott. Andorka nem egyszerűen egy kutató a sok közül, hanem ennél több, elméletalkotó. A magyarországi tartós születéskorlátozás okaira vonatkozó teóriája megkerülhetetlen, ún. „middle range theory", amelyet a paraszti egykézés vonatkozásában lényegében Somorjai Ádám is átvett. Azzal, hogy a nemzetközi elméleti és gyakorlati módszerek fegyverzetében jelentkező, soktényezős magyarázatot ad a kérdésre, jelentős mértékben gyarapította ismereteinket a magyar népesedéstörténet e fontos fejezetéről. A könyv, amely a téma szakirodalmának eddigi legteljesebb feldolgozását nyújtja, bizonyára megkerülhetetlen lesz a jövőben bárkinek, aki a kérdéssel kíván foglalkozni. Egyúttal óriási segítséget is ad a kutatóknak azzal, hogy elvégezte a szakirodalom elfogulatlan értékelését és csoportosítását. Ez vállalkozásának legnagyobb erénye, s mondhatjuk némi kritikai éllel, hogy ebben vannak korlátai is. Mivel túlmutatott volna tárgyválasztása keretein, nem használta fel a konkrét demográfiai kutatások adatait, számsorait. Ha ebben a kérdésben is elmélyült volna, bizonyára felismerte volna, hogy a magyar specifikumokon túl, a paraszti társadalom születésszabályozási gyakorlata beleillik egy világméretekben lezajló demog-