Századok – 1993

Történeti irodalom - Ádám Somorjai; Árpád: Geburtenbeschränkung in Bauernfamilien Ungarns (ca. 1750–1945). (Ism.: Szabó A. Ferenc) III–IV/518

TÖRTÉNETI IRODALOM 519 netéhez". A kiadvány alapjául a római Alfonsiana Akadémián benyújtott és megvédett doktori értekezés szolgált. A szerző témaválasztásának megindoklásánál utal arra, hogy a magyar katolikus morálteológiai irodalom viszonylag kevés figyelmet szentelt eddig ennek a témának, pedig a magyarországi születéskorlátozás méretei nemcsak a múltban, hanem jelenleg is szokatlanul nagyok. Megemlíti azt is, hogy a magyar társadalom fejlődésének specifikumait azért is vizsgálni kell, mert egy sor társadalmi beilleszkedési zavar terén (öngyilkosság, alkoholizmus stb.) a világelsők közé tartozik jelenleg is. Egy pillanatig sem hagy kétséget afelől Somorjai páter, hogy a születésszabályozás egykézésbe forduló formáját ezek közé a társadalmi devianciák közé sorolja. A történeti demográfiai szakirodalom az utóbbi évtizedekben ismét nagy figyelmet szentelt a polgárosodás előtti paraszti társadalom születésszabályozásának. Nyugat-Európában kidolgozták az ún. családrekonstrukciós módszert, amelynek segítségével — az egyházi anyakönyvek alapján — rekonstruálni lehet a népszámlálások rendszeresítése előtti népesség nagyságát és struktúráját. Az első ilyen vizsgálatokat L. Henry vezetésével francia nyelvterületen végezték. (A genfi polgárság, a crulai normandiai egyházközösség adatainak feldolgozása stb.) A sok kezdeti nehézséget a legfrissebb számítástechnikai módszerek segítségével sikerült megoldani. A „Princeton European Fertility Project" már többváltozós regressziószámítási módszereket alkalmazott, a cambridge-i kutatócsoport pedig idősorok alapján próbálta megbecsülni a korábbi évszázadok népességének nagyságát és összetételét. Magyarországon ezeket a vizsgálatokat Andorka Rudolf vezetésével honosították meg, és jelentős eredményeket értek el. A 60-as évek vége óta 13 egyházközség családrekonstrukcióját végezték el. Arra törekedtek, hogy lehetőleg minden jelentősebb vallási csoport fennmaradt forrásanyagából rekonstruáljanak. A hazai vizsgálatok így mind katolikus, mind református, sőt zsidó egyházközségek adataira is kiterjedtek. Az eddigi nem túl nagy számú minta alapján két fontos dolog máris megállapítást nyert. 1) A különféle népi fogamzásgátlási módszereken alapuló falusi születésszabályozás jóval korábban elkezdődött az országban, mint sokáig feltételezték. 2) A különböző vallású közösségek termékenységének vizsgálata nyomán kimondható, hogy a vallási összetevő szerepe kisebb annál, amit a kortársi és a későbbi irodalom alapján gondolni lehetett. Somorjai Ádám kétségtelen tudományos objektivitással közelíti meg témáját. Ezt az is igazolja, hogy kritikával illeti azokat a teóriákat — pl. Pezenhoffer Antal katolikus plébános munkásságát —, amelyek nem a katolikus vallások ez irányú felelősségét próbálták megfogalmazni. (77.1.) Mindazonáltal tény, hogy az egykézés jelensége a magyar társadalom történetében elsőként és a legfeltűnőbb módon a református falvakban volt tapasztalható. Ebből az is következett, hogy a problémára először református értelmiségiek, mindenekelőtt lelkészek figyeltek fel. Az ő leírásaik, beszámolóik képezik az egykekérdés irodalmának egyik legfontosabb fejezetét. A szerző jól látja, hogy a vallási motívum csak az egyik tényező ennek a sokáig jellegzetesen magyar és kálvinistának tartott deviancia kialakulásában. Óriási munkát végzett a kérdésre vonatkozó, céljait és színvonalát tekintve nagyon heterogén irodalom feldolgozásával. Nemcsak a rendelkezésre álló feldolgozások minőségi szelekcióját, hanem szakmai csoportosítását is elvégezte. Ahogyan az időben közeledünk korunkhoz, az egyszerűbb, naivabb leírásokat a szakszerű tudományos elemzések váltják fel. A népük sorsa felett aggódó lelkészek irományait először szépirodalmi jellegű szociográfiák követték, majd a témához nyúltak az etnográfusok, a szociológusok, a pszichológusok, s nem utolsósorban a demográfusok is. Ahogyan a kérdés vizsgálata fokozatosan a tudósok kezébe került, úgy vált nyilvánvalóvá, hogy nincs terük többé a leegyszerűsítő, egy- vagy kéttényezős elméleteknek. Csak a mély elemzésre támaszkodó soktényezős elképzelések alkalmasak a téma feldolgozására és a korai magyar paraszti születéskorlátozás értékelésére. Sokáig szinte megdönthetetlen érvelésnek tűnt a szociográfiai és demográfiai irodalomban, hogy az egykézés hazánkban szorosan összefüggött a 19. század közepén végrehajtott jobbágy-felszabadítással. Még századunk harmincas éveinek kutatói is úgy vélték, hogy a jobbágytelkek, illetve azok töredékeinek paraszti tulajdonba kerülése vezetett el — az örökösödési rendhez való illeszkedésen keresztül — a felfokozott mértékű születésszabályozáshoz. A korabeli források elmélyült tanulmányozása, a nemzetközi szakirodalom adaptálása volt szükséges ahhoz, hogy ez az elmélet megdőljön. A teoretikus feltáráson kívül természetesen hozzájárultak ehhez az elmúlt évtizedek családrekonstrukciós vizsgálatai, amelyek a tényanyagot, a bizonyítékot szolgáltatták az új felismerésekhez. Ezek szerint a népi születésszabályozás szinte egyidős az emberiséggel, és a magyar történelemben is visszanyúlik a középkorba. Olyan társadalmi csoportok és akkor alkalmazták nagyobb mértékben, amikor fejlődésük, terjeszkedésük válságosra fordult. A krízisszituáció volt a feltétele a fokozódó magzatelhajtásnak, nem pedig a születésszabályozás vezetett el a társadalmak válságához. Persze ok és okozat egy idő után felismerhetetlenül összefonódott, különösen a nagyobb társadalmi-történelmi kitekintéssel nem rendelkező kortársak szemében. Az is kétségtelen,