Századok – 1993

Közlemények - Gecsényi Lajos: Bécs és Magyarország kereskedelmi kapcsolatainak történetéhez a 16–17. század fordulóján III–IV/469

BÉCS ÉS MAGYARORSZÁG KERESKEDELME A 16-17. SZÁZADBAN 473 gyösi (Pap János, Szabó János, Szabó Miklós) meg nem határozható import cikkekkel volt jelen. Az egyetlen miskolci (Walz György) 170 ökör- és tehénbőrt exportált. A kép egészéhez tartozik, hogy a kor legismertebb kereskedőinek egyike, Henckel Lázár nevében 52 mázsa viaszt jelentettek be a vámon, 1598. április 7-én. Annak jeleként, hogy ez az élénk és sok szálon futott forgalom a következő években sem csökkent, a petronellivel azonosnak látszó hainburgi vízivám 1602. február 2-9. közötti jegyzékét említhetjük (ezen az egyetlen héten kívül jelenleg többet nem ismerünk), ahol február 3-i dátummal 3 kassai, 1 váradi, 1 eperjesi és 1 szatmári polgár is regisztráltatta magát árucikkeivel. Az áruforgalom részletesebb feltérképezését a dunamenti út magyar határvámján, a köpcsényi harmincadon 1603-ban és 1604-ben bejelentett áruk listája teszi lehetővé.2

1

Köpcsény (Kittsee) az osztrák-magyar határ egyik meghatározó átkelőhelye volt, amit a Habsburg uralkodók 1527 óta rendszeresen használtak, ha Pozsonyba utaztak. Az itt átvezető kereskedelmi úton (1430-ban Zsigmond király egy rendelkezése a Hainburg-Köpcsény-Oroszvár út kötelező használatát írta elő2

2

) különböző időpontokban más és más helyütt — Horvátjárfalu /Köpcsény, illetve Oroszvár/ Rajka — működtek a magyaróvári főharmincad filiáléi. A Fertő-tó és a Duna között lévő többi harmincadhivatalhoz viszonyított jelentőségük, és ezzel együtt bevételeik nagysága a 16. században erősen változó volt. Miként abban is jelentős eltérések voltak, hogy a Bécsből a Tiszántúl és Erdély felé tartozó utasok melyik irányt választották a hazautazáshoz. A 17. században a harmincadhelyeknek a határ nyugati, osztrák oldalán történt kiépítésével azután szerepük ismét átértékelődött.2

3 Az 1603/1604-ben Köpcsényben feljegyzett kereskedők lakóhelyük szerűit az alábbiak szerint csoportosíthatók: 1.) a Bécs közvetlen bevásárló körzetébe tartozó települések az első helyen Pozsonnyal, mellette Somorjával, Magyaróvárral és környékükkel. Ide tartoztak azonban a bányavárosok (Selmecbánya és Besztercebánya) és a háborús eseményektől jelentősen sújtott Győr, Komárom és Esztergom is. 2.) A távolsági kereskedők: a.) a nagyszombatiak, b.) a felső-magyarországiak: Kassa, Eperjes, Lőcse, Patak és Miskolc c.) a tiszántúliak: Debrecen, Várad, Szatmár, Bátor d.) a kolozsváriak 3.) A külföldiek Bécsből, Alsó-Ausztria településeiről, Csehországból, Sziléziából. Joggal vetődik fel a kérdés miért szerepelnek a pozsonyi és a bányavárosi polgárok a „szűkebb bevásárló körzet"-ben és miért tartoznak a nagyszombatiak a távolsági kereskedőkhöz. A válasz hipotétikus megállapításra támaszkodik, de talán mégis több annál. Nevezetesen: a távolsági kereskedőnek tekintett személyek áruszállításaiból, az áruk mennyiségéből és összetételéből eléggé nyilvánvaló, hogy ők elsősorban viszonteladóknak vitték a nyugati importcikkeket, míg a másik csoport tagjai saját boltjaikba, közvetlen felhasználói körnek szállítottak. A tiszántúliak és erdélyiek esetében a tízezres nagyságrendű kalapmennyiség, az ezres tételekben vitt kés, olykor a száz véget is megközelítő posztók aligha teszik ezt kétségessé. Az ő vevőiket a hódoltság vagy a Dél-Erdély kalmárai között kereshetjük. A nagyszomba-