Századok – 1993

Tanulmányok - ifj. Barta János – Barta Gábor: III. Béla király jövedelmei (Megjegyzések a középkori uralkodóink bevételeiről) III–IV/413

III. BÉLA KIRÁLY JÖVEDELMEI 433 a szállítási költségek pedig az előállítási árhoz képest akár 250%-ot is kitettek.)60 Néhány évtizedes távlatban, s rosszabb esetben, így még akkor is előfordulhatott bevétel-csökkenés, ha a termelés maga egyébként nőtt. Nem szabad tehát automatikusan a Mátyás-kori adat felét keresnünk 1185-1195-ben. Visszatérve a III. Béla kori kimutatásra: a fentiek értelmében a sójövedelem nagysága túlzottnak tűnik, de az eltérés itt sem lehet nagyságrendnyi, sőt mindenképpen lényegesen kisebbnek számítható, mint a „pénzváltás haszna" esetében. Ha a Zsigmond-kori adat segítségével kimutatott 1/8-os arányt minimumnak vesszük, még ennek megduplázása esetén sem kell többre becsülnünk a torzítást hozzáadott 1/4-résznél. A regálé-jövedelmek másik nagy tétele, az út-, rév-, és vásár-vámok (30 000 márka, 18,1%) már valóban a gazdaságból származik. A 12. századból nem egy adatunk van arra, hogy az ispánok, s részben éppen a püspökök székhelyén rendszeresen, esetenként hetente vásárokat tartottak. A 12. század közepéig ezek fölött egyedül a király gyakorolt felügyeletet, mint ahogyan ugyancsak a század közepéig kizárólag a király szedhetett vámokat. Bár e két jövedelemforrás eladományozására már e század második feléből találunk példákat, III. Béla idején ezek túlnyomó többsége még egyértelműen a király kezében maradt, tömeges eladományozásra — mint annyi más jövedelem esetén — majd csak II. András idején kerül majd sor. Az uralkodót gyarapította a külkereskedelem haszna is, ennek nyugati irányú megindulására a korai ausztriai és morvaországi vám-jegyzékekből tudunk következtetni.61 Mindehhez még hozzá kell számolnunk a kereskedéssel foglalkozó magyarországi „idegeneket", elsősorban a mohamedánokat és a zsidókat, akik a későbbi följegyzésekben már külön kategóriában szerepelnek. A 14. és 15. század adójegyzékeiben mindezzel szemben csak a külkereskedelmi vámok adatai szerepelnek, ahogy ezt a megnevezések egyértelműen közlik is. A vásártartási jog időközben városi, mezővárosi kiváltság lett, a belső vámok pedig átkerültek a magánbirtokosok kezébe, azaz mindkettő hasznából csak a rendes adókon keresztül részesülhetett a kincstár, az pedig valamennyi későbbi kimutatásban már egészen más tétel. így a kétféle adatot nem érdemes összevetni. Legföljebb annyi észrevételt tehetünk, hogy a 12. századi összeg (5601 kg ezüstérték) igen nagynak tűnik a 15. század eleji adathoz (790 kg), de még a Mátyás-korihoz képest is (1976 kg), de az eltérést itt sem szabad nagyságrendnyinek elképzelnünk. A kimutatás szerint III. Béla jövedelmeinek alig több, mint egyharmada, névértékben mégis igen tekintélyes összeg (60 000 márka, 11 201 kg ezüstérték, 36,1%) került ki az ún. domaniális jövedelmekből. Bár ezeket korábban a királyi birtokok jövedelmeként soroltuk be, Eckhart Ferenc korai, de igen alapos munkájából tudjuk,62

hogy Árpád-kori uralkodóink a birtokadományozásnál kezdetben nem mondtak le a birtokból származó teljes jövedelmeikről. Először is: bizonyosfajta, főleg természetbeni szolgáltatásokra mindazok a szabadok is kötelezve voltak, akik nem katonáskodtak. A vármegye tisztviselői begyűjtötték mind a mezőgazdasági termékek után járó terményhányadot (csöböradó, ököradó, sertések tizede), mind a föld használata fejében kirótt járadékot (nehezékadó). Igen korán megjelent a személyre vagy a háztartásra kivetett adó is: a szabadok dénárját (más néven, bár a későbbivel nem