Századok – 1993
Tanulmányok - ifj. Barta János – Barta Gábor: III. Béla király jövedelmei (Megjegyzések a középkori uralkodóink bevételeiről) III–IV/413
414 IFJ. BARTA JÁNOS - BARTA GÁBOR Az adatokra kíváncsi történetírók persze nem mehettek el érzéketlenül e forrás mellett. Györffy György felhasználta Magyarország középkori nemességének kiszámításakor, sőt úgy nyilatkozott róla, hogy „Az ország 12. század végi viszonyainak legbecsesebb statisztikai emléke."3 Vele szemben nem csak a forrás statisztikai értékét vonta kétségbe a „tízkötetes" „Magyarország története" megfelelő fejezetének szerzője, Kristó Gyula. Ő úgy véli, hogy a lajstrom egyrészt „túlzottan magasra taksálja a magyar király bevételeit", másrészt „olyan képet ad, mintha a magyar király jövedelmeinek zöme regálé alapon pénzben vagy veretlen ezüstben folyt volna be."4 Mindezek következtében „a jövedelemkimutatás sem tételesen, sem az egyes összegek egymáshoz viszonyított arányát illetően nem alkalmas megbízható következtetések levonására. Ezzel maguktól elesnek azok az »eredmények«, amelyek e lajstrom alapján a magyar király jövedelmét közvetlenül a német és a bizánci császár után az angol és francia király jövedelmével vették azonosnak."5 A kritika némileg módosította a kimutatás készítésének céljáról korábban mondottakat is. Az azelőtti értékelések (Hómanét is beleértve) III. Béla második házasságával hozták azt kapcsolatba. A magyar uralkodó második felesége, Margit királyné, Fülöp Ágost francia király testvére, Henrik angol trónörökös özvegye volt. A házasság megkötésénél nagy szerepet játszottak az anyagiak: a magyar királyi család vagyoni helyzete, a királyné ellátása.6 A Magyarország történet 1/2. kötetében Kristó Gyula némiképp módosította ezt a feltevést. Úgy véli, hogy „Szlavónia hercegének" említése nem történhetett volna meg 1194 előtt, mikor Béla fiát, Imrét a Tengermellék élére állította. Eszerint a jövedelemkimutatásnak inkább III. Béla uralkodásának utolsó éveiben kellett keletkeznie, így nem kapcsolható a király második házasságához. Kristó szerint: „Nem elképzelhetetlen, hogy kettős célt szolgált: részint a pápaság számára adott tájékoztatást a magyarországi egyházak helyzetéről, ezért tüntet föl viszonylag alacsony összegeket az egyes püspökségek jövedelmeiként, részint pedig már 1195 táján a Szlavónia élére állított Imre herceg nyugati (aragóniai) házasságát volt hivatva előkészíteni, s hogy a távoli Magyarország kedvezőbb színben tűnjék föl az Ibériai félszigeten, aránytalanul magas összegek szerepelnek a magyar király bevételeiként." Kristó kritikája legföljebb annyit enged meg, hogy elismerjük, „valamilyen jövedelemösszeírás mégis készült III. Béla korában", amely — a jövedelemfajták fölsorolásával —jól mutatja, hogy a jobbára királyi birtokokra alapozott domaniális gazdálkodási rendet kezdi fölváltani a királyi felségjogokon alapuló gazdálkodás, a természetbeni szolgáltatások mellett szerephez jutottak a pénzben vagy veretlen ezüstben befolyt jövedelmek.7 A magyar történetírásban — az esetleges hivatkozások ellenére — Hóman Bálint óta voltaképpen senki nem próbálta megvizsgálni a magyar királyok e forrásban feltüntetett jövedelmeinek realitását, nem próbálta összehasonlítani a különböző korok királyi jövedelmeit, vagy felhasználni az újabb nyugati kutatások eredményeit. A kritikus szemlélet sem keresett összefüggést a királyi adminisztráció közismert III. Béla kori fejlődése (írásbeliség); netán az Árpád-korban létező valóságos, de csak elméletben ismert adó- és járadékfajták — és a nevezetes összeírás adatai között. A magyar történetírás beletörődni látszik abba, hogy van egy rendkívüli jelentőségű forrása, de annak adataival végül is nem tud mit kezdeni.
