Századok – 1993

Tanulmányok - ifj. Barta János – Barta Gábor: III. Béla király jövedelmei (Megjegyzések a középkori uralkodóink bevételeiről) III–IV/413

Iß. Barta János — Вarta Gábor III. BÉLA KIRÁLY JÖVEDELMEI (Megjegyzések középkori uralkodóink bevételeiről) I. Forrásokban nem túl gazdag korai Árpád-kori történelmünknek egyedülálló emléke az a kimutatás, amely III. Béla király (1172-1196) jövedelmeit sorolja föl. E kimutatás fennmaradását a véletlennek köszönhetjük, hiszen nem hazai felhasználásra készült. Vagy éppen ez segítette a túlélésben? Mindenesetre nem kellett elpusztulnia az itthoni nagy katasztrófák során, amelyek alig értékelhető töredékeket hagytak csak ránk múltunk e korszakának emlékei közül. Sőt, Angliában elég fontosnak vélték az írást ahhoz, hogy a 15. vagy a 16. században, az angol uralkodóházra vonatkozó más írásokkal együtt egy kódexbe átmásolják. Eredetije sajnos azóta elveszett, a másolat azonban — Colbert vásárlása révén — ismét új földön, ezúttal Franciaországban, fennmaradt. A magyar történészek csak a múlt században fedezték fel e becses szöveget, felhasználhatóságáról azonban, jelentőségének általános elismerésén túl, máig sem alakult ki egységes vélemény. Hóman Bálint, aki a korábbi bizonytalanságok után „Magyar pénztörténetében" először próbálta e felsorolás értékét bizonyítani, „rendkívül értékes statisztikai kimutatásnak" nevezi, „amelyből világos képet nyerünk a középkori magyar király vagyoni helyzetéről, a királyi, helyesebben állami jövedelmek s ezek közt a pénzverési jövedelem nagyságáról."1 1945 utáni történetírásunk első megnyilvánulásai nem osztották Hóman optimizmusát, sőt — a jövedelemkimutatás ürügyén — magát a történészt is támadták. Úgy vélték, hogy Hóman a III. Béla féle „nagyhatalmi politika" elméletének alátámasztására tulajdonított olyan nagy jelentőséget e forrásnak. A kimutatás megbízhatóságával, sőt egyáltalán használhatóságával szemben foglalt állást Molnár Erik, Léderer Emma, majd Elekes Lajos is. Utóbbi meglehetősen sajátos érvet talált bírálatához. Azt állította, hogy a „jegyzékben feltüntetett jövedelem egyes adatai felötlő rokonságot mutatnak a kincstári bevételekről a 15. század derekán (valószínűleg Eizinger Ulrik által) készített hiteles kimutatásban olvasható adatokkal. Ez utóbbiról ugyan, figyelembe véve keletkezésének körülményeit, elképzelhető, hogy a valóságánál kisebbnek igyekezett feltüntetni a bevételeket. Az egyezés még ilyen fenntartás mellett is gyanús. Hihető-e, hogy közel háromszáz esztendő alatt alig nőttek a jövedelmek, köztük éppen azok, amelyek legközvetlenebbül gyökereztek a gazdaság s különösen a pénzviszonyok fejlődésében?"2 (Elekes állításának képtelenségéről egyébként e dolgozat folytatásában bárki meggyőződhet.)