Századok – 1993
Tanulmányok - Györffy György: Az Árpád-kori magyar krónikák III–IV/391
AZ ÁRPÁD-KORI MAGYAR KRÓNIKÁK 397 önálló beszúrásában a szkítiai kezdetekről szólván (SRH. I. 146: ex captivis oriundi), s ugyanezt fejti ki bővebben a szolganépekről való függelékében (uo. 192-193). De a hun-magyar történet elején, ott ahol még a közös szittya őshazáról van szó, olvasható egy másik felfogás is a szolgák eredetéről, mely szerint azokból lettek a szolgák, akik megtagadták a hadba vonulást (uo. 148). Szűcs Jenő főként azért tulajdonította ezt a részt szintén Kézainak, mert e motívumot, az előbbivel együttesen is, 12-13. századi francia forrásokban lelte meg, és Kézai, bevezetése szerint járt Franciaországban, több névalakja pedig francia tudásról árulkodik.33 Szűcs Jenővel baráti eszmecsere során vitattam e kérdést, s azt hoztam fel vele szemben, hogy nem hihető számomra, hogy ugyanaz a szerző, ugyanarról a kérdésről, ugyanabba a műbe két eltérő álláspontot vezessen be, annál is inkább, mert a szöveg a hadifogoly elméletet mint szittya törvényt írja le (uo. 148: lex Scitica), s itt még el sem kezdődik a hunok története. Magam ezt az elméletet a szittya elődökre másutt is hivatkozó Ákos mester művéből való átvételnek tartom, amiben megerősít két szempont. Egyrészt a régi Gesta Ungarorum szövegéből 1241 előtt merítő francia Albericus (tl252) már említi a „hétmagyart" a 955-i gyászmagyarokkal összekeverő mondatában azt, hogy a hadba nem vonuló magyar foglyokból szolgák lettek (Gombos 26: totum populum, qui non exierat cum eis ad bellum, in servitutem redegerunt)34 , másrészt az elmélet kifejtője olyan jogi utalásokat közöl (SRH. I. 148, 257), amelyek bizonyítják, hogy a jogtudományban hasonlóan jártas volt, mint Ákos mester, aki a magyar történeti részben kánonjogi citátumokkal él a II. Endre keresztes hadjáratát tárgyaló részben (uo. 465)35 , de a római jogra is utal (uo. 442, Id. alább). Ákos mester Gesta Hungarorumában azonban több is állhatott a hunok vezéréről, Attiláról. Nehéz elképzelni, hogy egy genealógiát kedvelő udvari krónikás szó nélkül hagyta volna azt, amit elődei és utódai e tekintetben megírtak. Attilát, mint a magyar királyok elődjét már I. Endre udvarában számontartották, amikor I. Endre özvegye "Attila kardját" adta át Ottó bajor hercegnek, sali, századig visszavezethető fehér-ló mondában is hivatkoznak Attilára, mint Pannónia régi urára.36 Még tovább megy Anonymus, amikor kiemeli, hogy Árpád itt lakó őse az „Isten ostorá"nak nevezett Attila volt (SRH. I. 59, 61-62), aki a németül Ecilburgnak nevezett Budavárát megújította (uo. 35). Alig hihető, hogy az óbudai prépost ennek említését elmellőzte volna, s nyilván az ő közvetítésével kerültek be ezek az elemek a hun-történetbe. (Nem meggyőző Madzsar és Szűcs nézete, mely szerint az anonymusi elemeket Kézai építette be a hun-történetbe.)37 A rettenthetetlen vitéz, de „haláltalan" Detre ármánykodó voltára vonatkozó beállítást, amit mindeddig semmilyen írott forrásból nem tudtak magyarázni, Ákos mester hasonlóan jellemzett fivére, a 1243 és 1275 között szereplő Detre comes életútjából vezettem le. Elgondolásom a hun-történet „regényalakjait" vizsgáló Eckhart Sándorra, még 1948-ban meggyőzően hatott, a hun-történetet Kézainak tulajdonító Horváth János azonban nem fogadta el, s a vitéz tettek hasonló leírásának példájára idézte egy 1235-i adománylevél szavait,38 ami a bevezető narrációk elteijedt műfajába3 9 sorolható s így nem tekinthető cáfolatnak. Mivel találó magyarázatom helyébe újat nem tudtak állítani, máig fenntartom, hogy a bajkeverő, de vitéz és halálosan megsebesült Detre comes alakja hozzájárulhatott a két király közt konkolyt hintő haláltalan Detre negatív vonásainak ecseteléséhez; a hun-történet e sa-
