Századok – 1993
Tanulmányok - Györffy György: Az Árpád-kori magyar krónikák III–IV/391
396 GYÖRFFY GYÖRGY magyar történetet rövidítette, s kisebb beszúrások után a szolganépekről szóló toldalékkal látta el. Az V. István-kori krónika szerzőjének a személyét oly módon véltem megállapíthatónak, hogy vizsgáltam: a szerző melyik egyházi és világi intézmény viszonyait és melyik család múltját emeli ki elfogult módon. Mivel minden királygesta írója a királyi káplánok és jegyzők közül került ki, és e kancelláriai tisztségekre hazánkban mintegy 20 prépostságból ill. káptalanból válogattak klerikusokat, a szerző által jól ismert és feldicsért egyházak jellemzők a szerző saját intézményére. A székesfehérvári kincstár sajátos ismerete és a budai káptalan jogainak elfogult nagyobbítása vezetett a volt székesfehérvári őrkanonok, utóbb budai prépost, közben királynéi káplán, Ákos nembeli Ákos mester személyéhez, aki V. István után, 1273-ban halt meg. A Kálmán herceggel együtt nevelt Ákos mester kiemelten ír Kálmán hercegről és baráti köréről, de kivált sokat mond afeletti méltatlankodása, hogy a régi gesták nem sorolták „Ákos, Bor és Aba nemzetségét" a honfoglalók vezéri nemei közé. Az V. István-kori krónikás személyét megállapító nézetemet lényegében elfogadta a kérdést behatóan vizsgáló Horváth János, Mályusz Elemér „Az V. István-kori gesta" c. könyvében és Thuróczy kommentárjaiban, utóbb Szűcs Jenő Kézai-tanulmányában és Kristó Gyula a Képes Krónikához írt magvas összefoglalásában; mindnyájan azzal a fenntartással, hogy a magyar történet elé csatolt hun-történetet nem Ákos mester írta, hanem halála után egy évtizeddel Kézai Simon.2 8 Ezt főként azzal támasztották alá, hogy a hun történet eredetibb formája Kézai szövegében maradt fenn. A hun történet szerzősége kérdésében általam felhozott helyi vonatkozások főként a Pilissel határos Fejér megye 1260-as évekbeli helyi eseményeihez (tárnokvölgyi per és szereplői) és olyan országos jelenségekhez kapcsolhatók, amelyeket más, Buda körül tevékenykedő klerikus is ismerhetett, s így a mű említett helyi vonatkozásai egyeztethetők Kézai Simonnal is, aki elfogadott nézet szerint a Fejér, Pilis és Esztergom megye határán lévő Kéza faluból származott és a budai káptalannal való kapcsolata oklevelesen bizonyítható.29 Domanovszky nézetét arról, hogy a hun-történet nem Kézai műve, már életében kétségbe vonta Madzsar Imre, aki stíluskritikai érveket hozott fel amellett, hogy Kézai írta a hun-történetet, mert rokon kifejezéseket talált Kézai bevezetésében, a hun történetben és a szolgálónépekről szóló függelékben.3 0 Az újabb kutatók többsége, kivált Horváth János, Mályusz Elemér és Szűcs Jenő új érveket hoztak fel mellette, azt állítva, hogy Kézai iktatta be az V. István-kori magyar történet bibliai kezdetei után Attila és a hunok történetét mint a hun-magyarok „első bejövetelét", ugyanakkor a magyarok „második bejövetele" utáni történetet, Ákos mester magyar történetét fokozatosan rövidítette, s csak itt-ott bővített rajta, hogy végül néhány önálló hozzátoldással lássa el.3felfogásuk, főleg Szűcs Jenő eszmetörténeti és Kézai pályafutását feltáró fejtegetései nagyrészt meggyőztek arról, hogy a hun-történet mai formájában Kézai Simon műve, de nézetem szerint találhatók a hun-történetben olyan részletek, amelyek korábbi szerzőtől erednek; részben Ákos mestertől, részben megvoltak a magyarok eredetét tárgyaló őskrónikában. Ilyen pl. a szolgák ereiéről vallott két felfogás egyike. Kétségtelen, hogy Kézai képviselte azt a római ius gentiumból eredő elvet, amely szerint a társadalom szolganépei foglyoktól erednek;3 2 erre utal röviden Kézai
