Századok – 1993

Folyóiratszemle - Isserman; Maurice: A nem is annyira sötét és véres terület: új könyvek az 1960-as évekről II/374

374 FOLYÓIRATSZEMLE mert az elnök nem vonultatott fel elegendő erőt a háború sikeres befejezéséhez. The Journal of American History, Vol. 79, No. 2 (September 1992), pp. 568-587. Ma. T. MAURICE ISSERMAN A NEM IS ANNYIRA SÖTÉT ÉS VÉRES TERÜLET: ÚJ KÖNYVEK AZ 1960-AS ÉVEKRŐL A cikk írása idején a Williams College-ban oktató docens könyvkritikája öt, az 1960-as években az Új Baloldalról írt könyvet tárgyal és a művek (Todd Gitlin, The Sixties: Years of Hope, Days of Rage, New York: Bantam Books, 1988; James Millar, „ Democracy is in the Streets ": From Port Huron to the Siege of Chicago, New York; Simon and Schuster, 1987; David Färber, Chicago '68, Chicago: University of Chicago Press, 1988; Ronald Fraser, et. al., 1968: A Student Generation in Revolt, New York: Pantheon, 1988; és David Caute, The Year of the Barricades: A Journey Through 1968, New York: Harper and Row, 1988) szemlézése során néhány olyan új, eredeti megállapításra is jut, melyekhez az említett tanulmányokgondos olvasása során jutott el. Egyik konklúziója az, hogy a Students for a Democratic Society (Diákok egy Demokratikus Társadalomért) jelentette az Új Baloldal radikális magját az 1960-as években; másik lényeges megállapítása szerint pedig a tárgyalt munkák az országos jelentőségű eseményekre és vezetőikre koncentrálnak annak ellenére, hogy a különböző helyi mozgalmak megértése nélkül értetlenül állunk a baloldali politikai mozgalom olyan fontos „kinövései" előtt, mint például a nőmozgalom. Kritikai éllel jegyzi még meg a cikkíró, hogy Färber kivételével az összes többi szerző aktívan is részt vett az 1960-as évek baloldali mozgalmaiban, így szükségszerűen bizonyos torzulásokhoz vezet nézőpontjuk, mely eddig az egyetlen, amelyet a korszak és a mozgalom iránt érdeklődők megismerhettek a történeti irodalomból. Az eltérő hangsúlyok és értelmezések ellenére a recenzió alatt lévő könyvek mindegyikéből az derül ki, hogy — bár nem volt hibáktól mentes a mozgalom —, az Új Baloldal hívta fel először történelmük folyamán az amerikaiak figyelmét társadalmuk árnyoldalaira és — ugyancsak először az amerikai történelem során — ez volt az első olyan időszak, amikor az amerikai radikálisok nagyobb hatást gyakoroltak az európaiakra, mint fordítva. Isserman rövid kritikai áttekintést ad a témáról az 1980-as évek vége előtt megjelent fontosabb művekről is: így Jack Newfíeld 1966-ban publikálté Prophetic Minority-jéről, mely az Új Baloldal történelmi gyökereiről megjelent első komolyabb tanulmányt jelentette, és amely kiemelte az SDS fiatalabb nemzedékének „megdöbbentő" értelmiségellenességét; Kirpatrick Sale SDS-éről (1973), mely a polgárjogi mozgalmaknak az SDS-re gyakorolt hatását vizsgálta, az SDS-esen belüli „őrségváltást" a vietnami háború eszkalációját követően, amikor az egyre radikálisabb „újoncok" vagy kiszorították, vagy behódolásra késztették a régi vezetőket és végül a Maoista Progresszív Munkáspárt romboló tevékenységét, mely szétzilálta az SDS-t azáltal, hogy annak soraiba beférkőzött. A mozgalom hanyatlását, ezeken az okokon kívül, a vezetők hibás politikai döntései idézték elő, fejezte be elemzését Sale. Todd Gitlin maga is SDS-tag volt: húsz éves korában, 1963-ban a szervezet országos elnökévé választották. Véleménye szerint a „régi vezetők" kultúráját, stílusát és taktikáját az a „Zeitgeist" határozta meg, mely az 1950-es évek vége felé kezdett alakot ölteni, s melyet I. F. Stone Weekly-]c, a Beatles együttes, Bill Haley és a Comets, J. K. Galbraith és C. Wright Mills együttesen jelentettek. Ehhez járult a polgárjogi mozgalmak teremtette hősies egyéni elkötelezettség megjelenése is, mely nélkül nem beszélhettünk volna „a 60-as évek"-ről, Gitlin szerint. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni az establishment egyik pártjának — a Demokrata Pártnak — kebelén belül jelentkező áramlatokat sem: a szólásszabadságot követelő mozgalmat, a pacifizmust, a feminizmust, az ellenkultúrát és az ún. Új Politikát. Gitlin könyvének egyik gyengesége, véli a recenzens, az, hogy átugorja az 1960-as évek közepét és az 1968-70-es időszakkal folytatja elemzését, amikor is a mozgalom hanyatlása a helytelen politikai döntések miatt már elkezdődött egyrészt: Tom Hayden, Gitlin egyik társa, a vietnami háború eszkalációjával párhuzamosan az erőszak felé vitte a mozgalmat, másrészt pedig az Új Baloldal a „Harmadik Világ" felé fordulásával utat engedett a közvetlen politizálásnak. James Millar célja, hogy „az Új Baloldal intellektuális alapjait" tárja fel. Értelmezése szerint a legfontosabb dokumentum az SDS Port Huroni Nyilatkozata (1962), mely a mozgalom legmegfontoltabb és legszókimondóbb írása. Az SDS alapító manifesztuma felszólította a fiatalokat, hogy változtassák meg az amerikai politikai életet a decentralizált demokrácia olyan új formáinak létrehozásával, melyek alkalmasak a fennálló „elnyomó" intézmények felváltására olyan módon, hogy a „képviseleti demokráciá"-t „résztvevői demokráciá"-val cserélnék fel. A mozgalom hanyatlása akkor kezdődött, amikor 1964-65-ben megpróbálták létrehozni a